Martin Luther King a béke embere volt, aki gyújtó hatású, zseniálisan felépített szónoklataiban az egyenlőség, a polgári szabadságjogok védelmében szólalt fel, mégis erőszakos halállal távozott – ráadásul igen ellentmondásos körülmények között.

Az amerikai Dél akkoriban a szigorú faji elkülönítés helyszíne volt. Bár a rabszolgákat formálisan majdnem száz évvel korábban, a polgárháború idején felszabadították, a gyakorlatban a feketék másodrendű állampolgároknak minősültek, akiket minden nyilvános helyen elkülönítettek a fehérektől.
A harcos
1955. december 1-jén Montgomeryben egy Rosa Parks nevű varrónő az autóbuszon nem volt hajlandó átadni helyét egy fehér utasnak: a nőt a város szegregációs törvényének megsértése miatt letartóztatták, mire a vele rokonszenvező fekete aktivisták bojkottot szerveztek a helyi tömegközlekedés ellen. A mozgalom vezetőjévé a fiatal, tanult Kinget választották meg. A bojkott váratlanul sikeresnek bizonyult: a feketék inkább gyalogoltak, mintsem buszra szálljanak. Kinget a hatóságok megpróbálták megfélemlíteni, előbb gyorshajtás miatt vették őrizetbe, majd a helyi Ku Klux Klan dobott dinamitot házára, végül pedig a városvezetés illegálisnak minősítette és elítélte a bojkottot. King azonban nem hagyta annyiban a döntést, hanem fellebbezett, és a szövetségi bíróság kimondta: az alabamai buszokon alkalmazott faji alapú elkülönítés alkotmányellenes, és eltörölte azt.
Az akció sikere után King életre hívta az országos polgárjogi mozgalmat, és megszervezte a Déli Keresztény Vezetők Konferenciáját. A száznál is több egyházi és polgári szervezetet tömörítő szövetség elnökeként erőszakmentesen, az alkotmányra hivatkozva harcolt a megkülönböztetés felszámolásáért. Hazaköltözött Atlantába, ahol egy áruházi demonstráció során ismét letartóztatták, és bár a vádat ejtették, korábbi gyorshajtási ügyére hivatkozva börtönbüntetésre ítélték. Az eset hatalmas feltűnést keltett, és a tiszteletest végül csak John F. Kennedy demokrata párti elnökjelölt személyes közbenjárására engedték szabadon. Kennedy nyolc nappal később, főként a feketék szavazataival megnyerte az elnökválasztást.

Martin Luther King 1960 és 1965 között érte el legnagyobb sikereit: békés taktikáját, az ülősztrájkok, tiltakozó tüntetések szervezését nem csak a fekete közösség többsége, de a liberális fehérek is támogatták. A polgárjogi mozgalom tetőpontját az 1963. augusztus 28-i washingtoni tüntetés jelentette, amikor több mint 200 ezren hallgatták King leghíresebb, Van egy álmom kezdetű beszédét, mely ma már tananyag az amerikai iskolákban.) 1964-ben megszületett a polgárjogi törvény, amely felhatalmazta a szövetségi kormányt, hogy hatályon kívül helyezhesse a faji megkülönböztetés minden formáját. King abban az évben 350 beszédet mondott – az egyiket Oslóban, amikor átvette a neki ítélt Nobel-békedíjat.
Ellenségek egész hada
A ’60-as évek bigott Amerikájában sokan reménykedtek abban, hogy azok az ideák, melyekért King harcolt, sosem válnak valóra: a tiszteletes intelligenciájával küzdött a tudatlanság és a gyűlölet ellen, elveiben szilárdan hitt és nem adta fel azokat. Ezzel persze alaposan magára is haragította azokat, akik a feketéket csupán másodrangú polgároknak tartották, ellenfelei pedig a legszélesebb körből kerültek ki, a Ku Klux Klan keresztégető aktivistáitól kezdve egészen az FBI magasrangú tisztviselőiig. A cég feje, J. Edgar Hoover többször is kifejtette, hogy Amerika legveszélyesebb emberének tartja Kinget, és annak érdekében, hogy meggyengítsék pozícióit, kiterjedt nyomozásokat folytattak állítólagos tengerentúli üzleti ügyei után, beszélgetéseit pedig amikor csak lehetett, lehallgatták.

A Ku Klux Klan 1961-ben megrohamozott egy templomot, ahol prédikálni próbált, és egyedül Mississippi államban negyven polgárjogi aktivistát lincseltek meg King tevékenysége kapcsán.Voltak azonban ellenfelei a sajátjai között is: a feketék közül sokan nem értettek egyet békés módszereivel, egyesek nyíltan szembefordultak vele és Tamás bátyának nevezték. Amikor a vietnami háború ellen is felemelte szavát, jónéhány újabb támogatóját veszítette el.
A vég
1968 áprilisában Martin Luther King egy memphisi gyűlésre készült, melynek kiemelt jelentősége volt: egy hónappal korábban ugyanitt elmondott beszéde erőszakba torkollott, ezt pedig mindenképp el akarta kerülni. A Lorraine motelben vett ki szobát, mivel legutóbb több híve élesen bírálta, hogy egy fehér tulajdonú szállodásban szállt meg – nos, a Lorraine-t ugyan afroamerikaiak üzemeltették, de a város legveszélyesebb környékén helyezkedett el.

1968. április 4-én, miután leszállt az éj, második emeleti szobájának erkélyén agyonlőtték. A gyilkosság miatt egy helyi bűnözőt, bizonyos James Earl Rayt tartóztattak le, méghozzá hetekkel később, Londonban: a vád szerint egy közeli panzió fürdőszobájából lőtt rá Kingre. Miután beismerte bűnösségét, 99 év börtönre ítélték. A „magányos gyilkos” teóriáját azonban sokan megkérdőjelezik, s úgy vélik, King összeesküvés áldozata lett. Szerintük erre bizonyság, hogy Ray már elítélése napján megváltoztatta vallomását, és halála napjáig kitartott ártatlansága mellett.
Az egyetlen szemtanú, aki ténylegesen látta őt a panziónál a lövés után, egy Charles Stephens nevű, több más tanú vallomása szerint erősen ittas férfi volt, akinek még felesége is cáfolta állítását, kitartva amellett, hogy férje nem Rayt látta a helyszínen. A hatóságok ennek ellenére a férj vallomását fogadták el, Stephens asszonyt pedig egészségi állapotára hivatkozva ideggyógyászati intézetbe utalták. Ettől függetlenül életfogytiglani büntetését nyolcszor erősítették meg, és egy kongresszusi bizottság is arra a következtetésre jutott, hogy ő volt a tettes. Ugyanakkor nemcsak az összeesküvés-elméletek barátai hittek Ray ártatlanságában, hanem a King család tagjai is: miután a férfi 1998-ban meghalt Tennessee egyik börtönében, ők is hivatalosak voltak a temetésre.