Liszt-hetet rendeznek hagyományteremtő szándékkal augusztus 24. és 30. között Esztergomban; a koncertsorozatot a világhírű magyar zongoraművész-zeneszerző születésének 200. évfordulójára tervezett 2011-es Liszt-év előkészítéseként tartják.

Hangsúlyozta, hogy a hagyományteremtő szándékkal idén először megvalósuló esztergomi Liszt-héttel nemcsak a komolyzenei fesztiválok sora bővül, hanem új szállal gazdagodik a tavasszal alapított Klassz Zenei Iroda arculata is: a 2009-es Haydn-év mellett már most elkezdődnek a 2011-es Liszt-év előkészületei is.
A helyszínválasztás nem volt kérdéses az iroda számára: Esztergom a magyar történelem és kultúra különös jelentőségű színhelye, számos értékes műemlékkel, műgyűjteménnyel, komoly idegenforgalmi vonzerőt jelentő látnivalóval.
Az egyházzenei művek bemutatása iránt régóta elkötelezett város és Liszt Ferenc kapcsolata közismert: Esztergom adott helyet Liszt korszakalkotó egyházzenei alkotása, az Esztergomi mise 1856-os ősbemutatójának, amelynek eredeti, nagyzenekari verziója a Liszt-hét zárónapján, augusztus 30-án is elhangzik Tardy László vezényletével.
Az esztergomi bazilikában, a Szent Adalbert Központban és a Dobó Katalin Gimnáziumban tartják a koncerteket. Lelovics Orsolya kiemelte, hogy a hét a város és intézményeinek, a Szent Adalbert Központnak a támogatásával jöhetett létre, a koncertsorozat szép példája a szakmai és a regionális együttműködésnek.
A Liszt-hét programkínálata elsősorban Liszt Ferenc és kora egyházzenéjére és kórusműveire koncentrál, de a jól ismert művek mellett a zeneszerző ritkán hallható, kevéssé ismert művei is felcsendülnek majd.
A fellépők között lesz között Bogányi Gergely zongoraművész, Baróti István orgonaművész, dalestet ad Nicholas Clapton Marton Éva tanítványainak közreműködésével. A kezdeményezők és a szervezői szerint - az előzetes érdeklődések és megkeresések alapján - egyáltalán nem hiú remény, hogy a Liszt-hét sorozata 2011-re, a Liszt-bicentenáriumra nemzetközi rangú eseménnyé fejlődjön. A Liszt-év sajátos küldetése a többi évad között, hogy 2011-ben Magyarország látja el az Európai Unió soros elnökségét, tehát különös nemzetközi figyelemre számíthat az ország kulturális élete is.