Vasárnap kora reggeltől lépnek életbe a Sziget fesztivál zavartalan lebonyolítása érdekében elrendelt forgalomkorlátozások. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint tilos megállni vasárnap 6 órától augusztus 20-án 20 óráig a Szentendrei út és a Jégtörő utca között a Reményi Ede, a Vajda János, a Benedek Elek és a Mozaik utca mindkét oldalán.
Szintén tilos megállni a Leányfalu utcában a Reményi Ede utca és a Mozaik utca között; az Óbudai rakparton a Mozaik utca és a Szépvölgyi út között. Lezárják a Jégtörő utcának az Auchan-behajtó és a Mozaik utca közötti szakaszát.Ideiglenesen megnyitják a Szépvölgyi útnak az Árpád fejedelem útja és a budai alsó rakpart közötti szakaszát, de az ideiglenes út kizárólag a megkülönböztető jelzésekkel ellátott, valamint a Sziget fesztivált kiszolgáló gépjárművek használhatják.
A rendezvény környéki fizetős parkolók előreláthatóan hamar megtelnek majd, ezért a szervezők arra kérik a fesztivál látogatóit, hogy autó helyett a tömegközlekedést használják, illetve biciklivel vagy hajóval közelítsék meg a Hajógyári szigetet.
A rendezvény alatt a BKV sűríti járatait, több kocsiból álló HÉV-szerelvényeket közlekedtet, amelyek az éjszakai órákban is járnak majd, és rendszeres különbuszjáratokat indítanak a Szigetről az éjszakai órákban (23 órától hajnali 5-ig).
A fesztiválra hajóval is el lehet jutni, felszállni rájuk már nemcsak a Jászai Mari téren és a Batthyány téren lehet felszállni, hanem a Vigadó téren is. A hajójáratok hétfőn és kedden 12 órától éjfélig, a többi napon pedig 12 órától hajnali 4 óráig közlekednek.