A montreáli filmfesztivál Arany Zenit-díjáért versenyez az Eszter hagyatéka; a Márai Sándor azonos című regényéből készült mozgókép világpremierjét is a kanadai városban tartják.
Az augusztus 21-től szeptember elejéig tartó mustrát immár 32. alkalommal rendezik meg. A fesztiválon az Eszter hagyatéka többek között kanadai, francia, japán, német, ír, orosz és ausztrál alkotásokkal száll ringbe az Arany Zenitért - tájékoztatta az MTI-t a film gyártója, a PCN Film ProdukcióA Márai Sándor regényén alapuló filmet rendezőként és producerként egyaránt Sipos József jegyzi, a főbb szerepeket Nagy-Kálózy Eszter, Cserhalmi György, Törőcsik Mari és Eperjes Károly alakítja.

A közlés szerint a seregszemlén a magyar származású Tony Curtis életműve előtt tisztelegnek legismertebb filmjeinek bemutatásával. Emellett a legendás filmrendező, Brian de Palma mesterkurzust tart Montreálban.
Az Eszter hagyatéka című mozgóképről korábban Sipos József azt mondta az MTI-nek, hogy "Márai-filmre igény van". A gyertyák csonkig égnek mellett az Eszter hagyatéka Márai másik fő műve: 30 nyelvre fordították le és 25 millió példányban adták el a világon. A filmet április közepe óta vetítik a magyar mozik.