Gaál István-emlékszobát nyitnak hétfőn Pásztón a tavaly elhunyt Kossuth-díjas filmrendező tiszteletére; a művész egykori iskolájában kialakított tárlaton bútorait, személyes tárgyait és fotóit is láthatja a közönség - tájékoztatta az MTI-t pénteken a városi múzeum művészettörténésze.
Gaál István augusztus 25-én lenne 75 éves, ebből az alkalomból nyitják meg állandó kiállításként emlékszobáját - mondta Shah Gabriella.A salgótarjáni születésű Gaál István Pásztón töltötte gyermekkorát, a kiállítóhelyet egykori elemi iskolájában rendezték be. A néhány éve üresen álló épületet az önkormányzat adta át a múzeumnak erre a célra.
A rendező lánya, Gaál Réka Pásztónak ajándékozta édesapja bútorait, hatalmas könyvgyűjteményét, személyes tárgyait, amelyeket így mind láthat majd a közönség - mondta Shah Gabriella.

Az emlékszoba melletti hatalmas helyiség vetítőként funkcionál. A falakat itt szintén Gaál István számára fontos tárgyak díszítik, de itt helyezték el a pásztói Szent Lőrinc plébániatemplom hajdani óraműszerkezetét is, amelyről Gaál István A XX. század ujjlenyomatai című könyvben írt.
Az emlékszoba a városi önkormányzat és a múzeum, valamint a Gaál István Egyesület és a Sodrásban Alapítvány támogatásával készült el.
Az emlékszoba megnyitásának napján, a Kossuth-díjas filmrendező születésének 75. évfordulóján vetíti le a Duna Televízió Shah Gabriella és Shah Timor Egy képíró a Varázsvölgyből - Gaál István életútja című portréfilmjét.