Budapest Újbuda városrésze, a XI. kerület 2005-ben ünnepelte
megalakulásának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból a kerület három
meghatározó kulturális intézménye, a Fonó Budai Zeneház, a MU Színház
és az A38 Hajó egy közösen szervezett kulturális és jazzfesztivállal
járult hozzá az ünnepi eseményekhez.
A fesztivál a tavalyi közép-európai súlypontok után idén igazán
nemzetközivé válik: a MU Színházban többek között Zbigniew Namislowski, Mats Gustafsson és Alexander Balanescu, az A38 Hajón pedig a New York-i avantgárd színtér néhány kemelkedő alakja lép fel. Mellettük természetesen kitűnő magyar előadók szerepelnek, mint a Dresch Quartet, a Barabás Lőrinc Eklektric, a Fonóban az Ektar, a Samsara és sokan mások.
Matthew Shipp (USA) piano solo, A Tribute to Albert Ayler - Roy Campbell, Joe McPhee, Warren Smith, William Parker (USA)
2008. szeptember 5., péntek 20h
Kétség sem férhet hozzá, hogy Matthew Shipp a kortárs jazzlegnagyobb zongoristái közé tartozik. A New York-i avantgarde fáradhatatlan és hihetetlenül termékeny alakja az egyik leginkább sokoldalú, számtalan stílust és műfajt ötvöző, nyughatatlan művész. Az 1960-ban született Shippre a legnagyobb befolyást az ötvenes évek bopja gyakorolta, de - noha nem áll tőle távol a free sem - sosem arról volt híres, hogy purista lenne: már tinédzserkorában rockzenekarokban nyűtte a Fendert, és amikor 1984-ben megérkezett New York-ba, kinyílt előtte a világ. A nyolcvanas évek második felében figyelt fel rá a közönség, amikor a New York-i free szcéna "királya", David S. Ware hiperintenzív és letaglózóan energikus kvartettjánek zongoristája volt.
Shipp azonban mindig a "klasszikusabb", kevésbé energikus, ám a zenészek
intellektuális együttm=ködésére nagyobb hangsúlyt helyező, a műfaji határokon átvezető utakat kereste. Igen hamar, 1989 tájékán hozta létre saját (később időnként kvartetté bővülő) trióját, a Ware zenekarában megismert William Parkerrel, és különböző formációival, illetve együttműködésekben valósággal ontani kezdte a lemezeket. Klasszicizáló nu bop-tól elektronikus kísérletekig, laptopkísérettől vonós- és fúvóskarig, avantgarde hiphoptól szvingig ezernyi stílusban kipróbálta magát, miközben jellegzetes, dúsan szerkesztett, tömött akkordokból álló, szélsőséges hangulati és ritmikai váltásokkal operáló játéka mindvégig egyedi és jellegzetes maradt. Ez a játékstílus teljesedik ki szólóprojektjében is, melyet - bár Shipp többször járt már Magyarországon - most először hallhat a hazai közönség.
Lemezek
Piano Vortex, 2007
Scotty Hard's Radical Recontructive Surgery (John Medeskivel), 2006
One, 2006
Harmony and Abyss, 2004
Equilibrum, 2003
Antipop Consortium vs Matthew Shipp, 2003
Songs, 2002
Nu Bop, 2002
Expnasion, Power, Release, 2002
Matthew Shipp's New Orbit, 2001
Pastoral Composure, 2000
DNA (William Parkerrel), 1999
Magnetism, 1999
Strata, 1998
Multiplication Table, 1998
Gravitational Systems (Matt Manerivel), 1998
Thesis (Joe Morrisszal), 1997
Flow of X, 1997
2-Z (Roscoe Mitchell-lel), 1996
By the Law of Music, 1996
Before the World, 1995
Symbol Systems, 1995
Circular Temple, 1995
Zo (William Parkerrel), 1994
Critical Mass, 1994
Prism, 1993
Points, 1990
Sonic Explorations (Rob Brownnal), 1987
Roy Campbell-Joe McPhee Quartet: A Tribute to Albert Ayler
Léteznek olyan vélemények, amelyek szerint a tragikusan fiatalon elhunyt szaxofonos, Albert Ayler halála a dzsessz végét jelentette. Bár azóta történt egy és más az improvizatív zenében, annyi tény, hogy Ayler helye a dzsessz legnagyobb újítói között van. Most a New York-i avantgárd dzsessz négy nagy alakja állt össze egy igazi szuperkvartetté, hogy megidézze e korszakos művész emlékét.
A kvartett magját a két szólista, Roy Campbell és Joe McPhee adja:
Campbell sokoldalúságához nem fér kétség. Trombitásként, szárnykürtösként, fuvolistaként sőt, heged=sként is egyaránt elsőrangú, a zongorázásba is belekóstolt, számos saját felvétele mellett pedig mérhetetlen mennyiségű lemezen játszott közreműködöként. A patinás névsorban szerepel Sun Ra, David Murray, Cecil Taylor, Mark Ribot vagy John Zorn: a teljes New York-i dzesszelit. Joe McPhee, a keleti-parti avantgárd dzsessz egyik legnagyobb formátumú egyénisége. Az elsősorban tenor- és szopránszaxofonosként, illetve egy különleges hangszer, a "zsebtrombita" mestereként számon tartott muzsikusteoretikus- költő-polihisztor McPhee a hatvanas évek közepétől
folyamatosan jelen van a free jazz színtéren. Állandóan kísérletező szellemisége, elképesztő mennyiségű, de mindig egyformán magas színvonalú felvétele, folyamatos kacérkodása az elektronikusan manipulált hangzással valóságos kultusz-státuszt hozott számára. A dobos és ütős, Warren Smith lényegében maga a dzsessztörténet. S az egyetlen a kvartettben, aki nem a New York-i avantgárd gyermeke, hanem a mainstreamből érkezett: a hatvanas években a Motownnál stúdiózenészkedett, és Gladys Knighttől Harry Belafontén keresztül Barbra Streisandig, Aretha Franklinig és Marvin Gaye-ig tart trófeái sora.
Ezzel párhuzamosan a dzsesszel sem szakított, Gil Evans, Charles Mingus, Miles Davis éppúgy zenésztársa volt, mint Max Roach vagy David Murray. Smith még most, közel hetvenötévesen is aktív és virgonc,fáradhatatlan szereplője a kortárs dzsessznek. Willam Parker - Matthew Shipphez hasonlóan - David S. Ware zenekarában játszott, de ennél sokkal fontosabb, hogy sokáig a New York-i "downtown" avantgarde színtér legaktívabb szervezőjének számított. Sajátos, expresszív, inkább ütött, semmint pengetett bőgőjátéka, szabad művészi gondolkodásmódja kulcsfontosságú figurává tették a szcénában. Sokáig dolgozott együtt Cecil Taylorral, és sok zenekar állandó tagsága mellett mindig jutott ideje saját projektjeire is.
Négy kitűnő és kultikus muzsikus, akik mindegyike sokat köszönhet Albert Ayler inspiratív életművének. Ezúttal az A38 Hajón keltik életre a mester emlékét.
Tagok
Roy Campbell: trombita
Joe McPhee: szaxofon
Warren Smith: dob
William Parker: bőgő
Barabás Lőrinc Eklektric feat. Dresch Mihály,
Óperentzia, DJ Infragandhi
2008. szeptember 6., szombat 21h
A fesztivál második A38-as napja némikébb könnyedebb hangvételű.A Barabás Lőrinc Eklektric alig több, mint két éve alakult, bár a tagok egyenként tisztes karriert tudhatnak maguk mögött. Egyetlen mondatba összefoglalva a BLE a dzsessz és a nagyvárosi stílusok (hiphop, reggae, dub) ötvözését tűzte ki célul. A tagok között klasszikus dzsesszen nevelkedet "konzisok" éppúgy vannak, mint underground rapperek. A hatások közül leginkább Erik Truffaz és Miles Davis jellegzetes, fojtott, minimalista trombitajátéka a legerősebb, de a BLE különleges muzsikájában ott vannak a kilencvenes évek dzsesszes hiphopjának, a modern elektronikus kísérleteknek, a nu jazznek a nyomai is. A végeredmény: Magyarország egyik legizgalmasabb, teljesen eredeti hangvételű új együttese.
Nem csoda, hogy jókora várakozás előzte meg az els lemez tavalyi megjelenését. A Ladal című album bemutatója az A38 Hajón volt.
A zenekar tagjai
Barabás Lőrinc: trombita
Fábián Julianna: ének
MC Sena: rap
MC Kemon: rap
Dermot: lemezjátszó, MPC
Premecz Mátyás: billentyűk
Bata István: basszusgitár
Delov Jávor: dob
A Dresch Quartet vezetője, Dresch Dudás Mihály 1955-ben született. A
– meglepő módon – gépipari szakközépiskolát végzett, egykor mechanikai
műszerészként dolgozó Dresch Dizzie Gillespie és John Coltrane hatására kezdett el szaxofonozni, és 1979-ben végzett a dzsessztanszakon. Első együttesét 1984-ben alapította. A zenekarhoz kis időre csatlakozott az azóta szédületes szólókarriert befutott Lajkó Félix is. Lajkót Kovács Ferenc, majd két évvel ezelőtt Lukács Miklós váltotta fel, így stabilizálódott a Dresch Quartet klasszikus felállása.
Talán senkinek sem sikerült következetesebben ötvözni a magyar népzenei
hagyományt a klasszikus amerikai dzsesszel. Dresch a népzenei motívumok beemelésével egészen új mélységeket adott a bebopnak – és fordítva. A kortárs világzene gyakran felületes "árukapcsolásaival" ellentétben Dresch Mihály zenéjében egyedülálló és egymástól elszakíthatatlan módon szövődnek egybe a pentatónia, Coltrane jellegzetes futamai, a ritmusszekció szvinges húzása, a meglepő dinamikai váltások, a free jazz szabadsága és a hangszeres virtuozitás.
Az Óperentzia zenekar 2005 decemberén alakult. A zenekar inspirációit a downtempo, 60-as évek pszichedelikus zenéi és a gyermekkoruk kedvenc
mesezenéi adják. Emellett mindig előtérbe hozzák a húzós groove-okat, a monotonitást és az analóg szintik hatásait. Az első próbák a Citysound
stúdióban zajlottak, ahol a próbákat azonnal rögzítették. 2006 elején az összegyűlt anyagból egy ötszámos demót, majd egy évvel később 10 számból álló demóalbumot készítettek és ebben az évben megjelent első nagylemezük.
A zenekar tagjai
Bánházi Gábor: dob
Fábián Tamás: basszusgitár
Domokos Tibor: szintetizátor
Varga Tamás: gitár
Kindrusz Emese: ének
A saját bevallása szerint mindenevő Infragandhi állítólag egy sokkoló hatású Prokofjev-darab ösztökélésére döntött a dídzsézés mellett.Rakétasebességgel ívelő pályája az Est FM-nél kezdődött, majd a Rádió Café zenei szerkesztője lett. Itt szerkeszti azóta is a kortárs elektronikus zenék egyik legizgalmasabb műsorát, a Deck Attacket, és szervezi fáradthatatlanul az azonos nevű partisorozatot. És persze pakolja kitűnően koreografált szettjeit, melyekben világzenétől dzsesszig, funktól hiphopig minden csemegét megtalálhatunk.
