– ez itt a kérdés. Az is szív, aki nem szív – csak passzívan, és az is szív, aki szív -, mert kirekesztik, elítélik, megbélyegzik, büntetik. Nyakunkon a dohányzásellenes törvény, vannak városok, ahol már az utcákon sem dohányozhatunk. A magyarok egyharmada fog szívni egy jó nagyot – de csak otthon vagy a házibulikon. A sarki presszóban a reggeli kávé, az esti sör mellé elszívni egy cigit – ezt lassan elfelejthetjük. Legális a dohányáru, de illegális lesz a dohányzás? Hogy is van ez? A dohányzásellenes törvény életszerűségéről a Füstölgők Társaságának elnökével, Dr. Fodor Péterrel beszélgettünk.
KP: A Füstölgők Társaságának egyik célja a kulturált dohányzás. De attól, hogy valami kulturált, még egészségtelen.
FP: Azt senki nem állította, hogyha valaki dohányzik, az egy egészségmegőrző program része lenne. De az is tény – és itt válik izgalmassá a mi társaságunk szerepe a hazai civilszférában -, hogy a felmérések szerint a magyar lakosság közel egyharmada dohányzik – cigarettázik, pipázik, szivarozik, tubákol – és a kétharmada nem.
Még 1999-ben megszületett a nemdohányzók védelméről szóló törvény. Akkor a mi társaságunk már létezett, hiszen ’97-ben alakultunk. Ez azért fontos, mert a mi tagjaink között is nagyon sokan vannak olyanok, akik nem dohányoznak.
KP: Mire fogtak Önök össze? Mit jelent a kulturált dohányzás? Hogy tartsuk tiszteletben a nemdohányzókat, és ne hajigáljuk el a csikkeket?
FP: Arra fogtunk össze, hogy, aki dohányozni akar, annak legyen lehetősége ezt különösebb megkülönböztetés, kirekesztés, diszkrimináció nélkül megtenni.
KP: Akkor ez a mostani, világszerte hódító dohányzástiltó időszak, a maguk ideje. Gondolom, nagy szerepet kapott a Füstölgők Társasága, mivel törvényekkel próbálják védeni a nemdohányzókat, de a dohányzókat közben elítélik. Aki dohányzik, az rossz, bűnös, kulturálatlan.
Dr. Fodor PéterFP: Van egy ilyen sugallat, és mi ez ellen lépünk fel. És azt is képviseljük, hogy aki dohányzik, annak ez egy választás. Hiszen a dohányáru legális termék Magyarországon.
KP: Igen, csak lassan a dohányzás tevékenysége nem lesz legális…
FP: Már a ’99-es törvény is hozott szigorításokat, amivel a társaságunk egyet is értett, tehát konszenzus alapján jött létre. Például, hogy a közösen használt irodahelyiségekben csak kijelölt dohányzóhelyeken lehet dohányozni.
KP: Amelyek általában úgy néznek ki, és olyan füst van, hogy szinte képtelenség rendeltetésszerűen használni…
FP: Mi ez ellen is fellépünk: kérve azokat, akik ezeket a helyiségeket használják, hogy maguk is figyeljenek oda.
De az is egy abszurd megoldás, hogy szerte a világon, az utcára kényszerülnek a dohányzó emberek.
Magyarországon előszeretettel hivatkoznak az ír, az angol, az olasz példára, mondván, hogy náluk teljes tilalmat vezettek be.
KP: Az utcán sem lehet már dohányozni?
FP: Az utcán még lehet, a vendéglátóhelyeken azonban csak az utcán lehet, erre különböző ötletes megoldások születtek például Írországban. A pubok ablakán utcára nyíló kalitkákat hoztak létre, tehát az embereknek nem kell kimenniük a helyiségből, mégis az utcára füstölnek.
De nálunk nem hangzik el hivatkozás a francia, a spanyol, a portugál, vagy éppen az osztrák példára, amelyek fokozatosan, toleránsan, életszerűen vezetik be a tiltásaikat.
Az említett ’99-es törvény után tavaly az Egészségügyi Minisztérium törvénymódosítást kezdeményezett, ami magyarul szigorítást jelent.
Nagy örömünkre a minisztérium meghívta mindazokat a civilszervezeteket, amelyek egy része a dohányzásban, másik része a dohányzásellenességben érintett. Én ezt nagyon jónak tartottam, azt gondoltam, hogy itt most elindul az egyeztetés, és ennek lesz folytatása. De sajnálatosan mindenki csak kinyilatkoztatott, és nem alakult ki párbeszéd.
Nem lett semmiféle folytatása sem. Ez év februárjában az Egészségügyi Minisztérium honlapján megjelent a törvénytervezet, amely tartalmazta a szigorításokat, amelyek sajnos csakis egy irányba mutatnak.
Mi ez ellen nagyon határozottan felléptünk. Először a tárcán belül próbáltunk partnert keresni. Írtunk a miniszter asszonynak, hogy indokoltnak tartanánk egy beszélgetést. Ez létre is jött, úgy tűnt, hogy valami elmozdult, de aztán mégsem következett be semmilyen változás. Március végén a Vendéglátók Szövetségével közösen sajtóbeszélgetésre invitáltuk a média képviselőit, ahol elmondhattuk az álláspontunkat.
KP: Mit szerettek volna elérni?
FP: Elsősorban, hogy adjanak lehetőséget, hogy maga a vendéglátó ipari egység tulajdonosa döntse el, hogy megengedi-e a dohányzást, vagy sem. Jelölje ki, informálja az oda betérőt, és akkor az illető eldönti, hogy ő, mint dohányos bemegy egy nemdohányzó étterembe, és ezzel kötelezettséget vállal arra, hogy nem gyújt rá, vagy pedig, teszem azt, annyira jó a szakács, hogy vállalja, hogy mások dohányoznak a környezetében.
Életszerűséget kértünk a törvénymódosítástól.
KP: Mit jelent ez esetben az életszerűség?
FP: Betarthatóságot és végrehajthatóságot.
Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy akik dohányoznak, igenis figyeljenek oda azokra, akik nem dohányoznak.
Abban is egyetértettünk, hogy a játszótereken, az aluljárókban ne lehessen dohányozni, hiszen kiszolgáltatott gyerekekről, fiatalokról van szó. Azt is hangsúlyoztuk, hogy komolyan kellene venni a dohányzással kapcsolatos felvilágosító munkát már a gyerekek körében.
KP: Tudjuk már pontosan, hogy mikor vezetik be a vendéglátó ipari egységekben a dohányzástiltást? A dohányzó magyarok többsége nem fogja ezt személyes sértésnek venni? Olvastam, hogy egy angol vendéglős a Piccadilly egyik bárjában dohányzásra buzdító táblákat helyezett el, dacolva a bírsággal…
FP: Az időpontot illetően már többféle verzió létezett. Volt július, szeptember, most úgy tudom, hogy átmegy 2009-re. Nyilván parlamenti döntést igényel, jelen pillanatban nincs információnk róla, hogy mi történik.
A vendéglősök nevében nem nyilatkozhatok, de az én ismereteim szerint erősen aggódnak.
KP: A magyar egy összekacsintós nép. Nem szeret adót fizetni, nem veszi tudomásul, hogy a köztereken fizetni kell a parkolásért. Mit gondol, a dohányzástiltó rendelkezéseket be fogja tartani?
FP: Ahol Magyarországon ki van írva, vagy piktogramon megjelenik, hogy nem lehet dohányozni, ott én nem tapasztalom, hogy valaki rágyújtana.
KP: Igen, most ez a helyzet. De amikor majd gyakorlatilag sehol sem lehet dohányozni, akkor mi lesz?
FP: Itt jön majd az általunk hangoztatott életszerűsége a dolognak, hogy működik vagy sem, és milyen hatással lesz a vendéglátó ipari és a dohányáru forgalomra.
Ne felejtsük el, hogy tekintélyesen megemelkedett itthon is a dohányáru ára. Amerikában egy év alatt igen komoly áremelést hajtottak végre, ezzel együtt én úgy tapasztaltam, hogy, aki rá akar gyújtani, az megveszi a dohányt.
KP: Próbáljuk pozitívan nézni a dolgot. Az Önök honlapján olvastam, hogy a franciák füstölgő házibulikat szerveznek a neten. Ha így nézzük, közösségszervező ereje is lehet a tiltásnak…
FP: Minden elképzelhető. Én az abszolút tiltás ellen vagyok. Ez egy elvi dolog. Ugyanis, ha valamit automatikusan megtiltanak, az nem szokott működni.
De ez nemcsak törvénykezési kérdésként vetődik fel, hanem az emberek egymás mellett élésében is. Hiszen, ha maga nem dohányzik, és én dohányzom, akkor ugyanabban a társaságban nem biztos, hogy jól érezzük magunkat.
KP: Társkereső hirdetések jeligekéjeként is meg szokott jelenni…
FP:...hogy dohányosok kíméljenek. Mi azt mondjuk, hogy olyan mértékű lehet a korlátozás, amely egyben arra is garanciát ad, hogy a dohányzók élni tudnak azzal a döntési jogukkal, hogy rágyújtanak, vagy sem.
Akik pedig nem dohányoznak, azoknak joguk legyen valóban elkerülni a füstöt, a passzív dohányzás következményeit.
De ha törvény erejével ezt megtiltják, akkor nagyon sok mindent meg kéne tiltani. Én úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben kizárólag csak kompromisszumot lehet kötni. Természetesen a kölcsönös érdekeket figyelembe véve.
FP: Azt senki nem állította, hogyha valaki dohányzik, az egy egészségmegőrző program része lenne. De az is tény – és itt válik izgalmassá a mi társaságunk szerepe a hazai civilszférában -, hogy a felmérések szerint a magyar lakosság közel egyharmada dohányzik – cigarettázik, pipázik, szivarozik, tubákol – és a kétharmada nem.
Még 1999-ben megszületett a nemdohányzók védelméről szóló törvény. Akkor a mi társaságunk már létezett, hiszen ’97-ben alakultunk. Ez azért fontos, mert a mi tagjaink között is nagyon sokan vannak olyanok, akik nem dohányoznak.
KP: Mire fogtak Önök össze? Mit jelent a kulturált dohányzás? Hogy tartsuk tiszteletben a nemdohányzókat, és ne hajigáljuk el a csikkeket?
FP: Arra fogtunk össze, hogy, aki dohányozni akar, annak legyen lehetősége ezt különösebb megkülönböztetés, kirekesztés, diszkrimináció nélkül megtenni.
KP: Akkor ez a mostani, világszerte hódító dohányzástiltó időszak, a maguk ideje. Gondolom, nagy szerepet kapott a Füstölgők Társasága, mivel törvényekkel próbálják védeni a nemdohányzókat, de a dohányzókat közben elítélik. Aki dohányzik, az rossz, bűnös, kulturálatlan.
Dr. Fodor PéterFP: Van egy ilyen sugallat, és mi ez ellen lépünk fel. És azt is képviseljük, hogy aki dohányzik, annak ez egy választás. Hiszen a dohányáru legális termék Magyarországon.
KP: Igen, csak lassan a dohányzás tevékenysége nem lesz legális…
FP: Már a ’99-es törvény is hozott szigorításokat, amivel a társaságunk egyet is értett, tehát konszenzus alapján jött létre. Például, hogy a közösen használt irodahelyiségekben csak kijelölt dohányzóhelyeken lehet dohányozni.
KP: Amelyek általában úgy néznek ki, és olyan füst van, hogy szinte képtelenség rendeltetésszerűen használni…
FP: Mi ez ellen is fellépünk: kérve azokat, akik ezeket a helyiségeket használják, hogy maguk is figyeljenek oda.
De az is egy abszurd megoldás, hogy szerte a világon, az utcára kényszerülnek a dohányzó emberek.
Magyarországon előszeretettel hivatkoznak az ír, az angol, az olasz példára, mondván, hogy náluk teljes tilalmat vezettek be.
KP: Az utcán sem lehet már dohányozni?
FP: Az utcán még lehet, a vendéglátóhelyeken azonban csak az utcán lehet, erre különböző ötletes megoldások születtek például Írországban. A pubok ablakán utcára nyíló kalitkákat hoztak létre, tehát az embereknek nem kell kimenniük a helyiségből, mégis az utcára füstölnek.
De nálunk nem hangzik el hivatkozás a francia, a spanyol, a portugál, vagy éppen az osztrák példára, amelyek fokozatosan, toleránsan, életszerűen vezetik be a tiltásaikat.
Az említett ’99-es törvény után tavaly az Egészségügyi Minisztérium törvénymódosítást kezdeményezett, ami magyarul szigorítást jelent.
Nagy örömünkre a minisztérium meghívta mindazokat a civilszervezeteket, amelyek egy része a dohányzásban, másik része a dohányzásellenességben érintett. Én ezt nagyon jónak tartottam, azt gondoltam, hogy itt most elindul az egyeztetés, és ennek lesz folytatása. De sajnálatosan mindenki csak kinyilatkoztatott, és nem alakult ki párbeszéd.
Nem lett semmiféle folytatása sem. Ez év februárjában az Egészségügyi Minisztérium honlapján megjelent a törvénytervezet, amely tartalmazta a szigorításokat, amelyek sajnos csakis egy irányba mutatnak.
Mi ez ellen nagyon határozottan felléptünk. Először a tárcán belül próbáltunk partnert keresni. Írtunk a miniszter asszonynak, hogy indokoltnak tartanánk egy beszélgetést. Ez létre is jött, úgy tűnt, hogy valami elmozdult, de aztán mégsem következett be semmilyen változás. Március végén a Vendéglátók Szövetségével közösen sajtóbeszélgetésre invitáltuk a média képviselőit, ahol elmondhattuk az álláspontunkat.
KP: Mit szerettek volna elérni?
FP: Elsősorban, hogy adjanak lehetőséget, hogy maga a vendéglátó ipari egység tulajdonosa döntse el, hogy megengedi-e a dohányzást, vagy sem. Jelölje ki, informálja az oda betérőt, és akkor az illető eldönti, hogy ő, mint dohányos bemegy egy nemdohányzó étterembe, és ezzel kötelezettséget vállal arra, hogy nem gyújt rá, vagy pedig, teszem azt, annyira jó a szakács, hogy vállalja, hogy mások dohányoznak a környezetében.
Életszerűséget kértünk a törvénymódosítástól.
KP: Mit jelent ez esetben az életszerűség?
FP: Betarthatóságot és végrehajthatóságot.
Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy akik dohányoznak, igenis figyeljenek oda azokra, akik nem dohányoznak.
Abban is egyetértettünk, hogy a játszótereken, az aluljárókban ne lehessen dohányozni, hiszen kiszolgáltatott gyerekekről, fiatalokról van szó. Azt is hangsúlyoztuk, hogy komolyan kellene venni a dohányzással kapcsolatos felvilágosító munkát már a gyerekek körében.
KP: Tudjuk már pontosan, hogy mikor vezetik be a vendéglátó ipari egységekben a dohányzástiltást? A dohányzó magyarok többsége nem fogja ezt személyes sértésnek venni? Olvastam, hogy egy angol vendéglős a Piccadilly egyik bárjában dohányzásra buzdító táblákat helyezett el, dacolva a bírsággal…
FP: Az időpontot illetően már többféle verzió létezett. Volt július, szeptember, most úgy tudom, hogy átmegy 2009-re. Nyilván parlamenti döntést igényel, jelen pillanatban nincs információnk róla, hogy mi történik.
A vendéglősök nevében nem nyilatkozhatok, de az én ismereteim szerint erősen aggódnak.
KP: A magyar egy összekacsintós nép. Nem szeret adót fizetni, nem veszi tudomásul, hogy a köztereken fizetni kell a parkolásért. Mit gondol, a dohányzástiltó rendelkezéseket be fogja tartani?
FP: Ahol Magyarországon ki van írva, vagy piktogramon megjelenik, hogy nem lehet dohányozni, ott én nem tapasztalom, hogy valaki rágyújtana.
KP: Igen, most ez a helyzet. De amikor majd gyakorlatilag sehol sem lehet dohányozni, akkor mi lesz?
FP: Itt jön majd az általunk hangoztatott életszerűsége a dolognak, hogy működik vagy sem, és milyen hatással lesz a vendéglátó ipari és a dohányáru forgalomra.
Ne felejtsük el, hogy tekintélyesen megemelkedett itthon is a dohányáru ára. Amerikában egy év alatt igen komoly áremelést hajtottak végre, ezzel együtt én úgy tapasztaltam, hogy, aki rá akar gyújtani, az megveszi a dohányt.
KP: Próbáljuk pozitívan nézni a dolgot. Az Önök honlapján olvastam, hogy a franciák füstölgő házibulikat szerveznek a neten. Ha így nézzük, közösségszervező ereje is lehet a tiltásnak…
FP: Minden elképzelhető. Én az abszolút tiltás ellen vagyok. Ez egy elvi dolog. Ugyanis, ha valamit automatikusan megtiltanak, az nem szokott működni.
De ez nemcsak törvénykezési kérdésként vetődik fel, hanem az emberek egymás mellett élésében is. Hiszen, ha maga nem dohányzik, és én dohányzom, akkor ugyanabban a társaságban nem biztos, hogy jól érezzük magunkat.
KP: Társkereső hirdetések jeligekéjeként is meg szokott jelenni…
FP:...hogy dohányosok kíméljenek. Mi azt mondjuk, hogy olyan mértékű lehet a korlátozás, amely egyben arra is garanciát ad, hogy a dohányzók élni tudnak azzal a döntési jogukkal, hogy rágyújtanak, vagy sem.
Akik pedig nem dohányoznak, azoknak joguk legyen valóban elkerülni a füstöt, a passzív dohányzás következményeit.
De ha törvény erejével ezt megtiltják, akkor nagyon sok mindent meg kéne tiltani. Én úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben kizárólag csak kompromisszumot lehet kötni. Természetesen a kölcsönös érdekeket figyelembe véve.
A videó megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges!
