Vannak, akik a hollywoodi írósztrájkot okolják, akadnak, akik a gyengülő gazdaságra mutogatnak, némelyek egyszerűen rossz évjáratot emlegetnek - akárhogy is, a félidejéhez érkezett 65. velencei nemzetközi filmfesztivál egyelőre sokakban csalódást keltett a filmek színvonala és a megszokott sztárparádé hiánya miatt.
Az általános hangulatot a Variety egyik szakírója úgy foglalta össze, hogy "2008-ban egyszerűen rossz év járt a filmre", és benyomása szerint a kiábrándító felhozatal miatt immár "mindenki őrülten vár egy igazán jó versenymunkára".Velence mindig is túl drága volt - az infrastrukturális problémák, a kevés hely és a magas költségek miatt - így aztán nem csoda, hogy egy ilyen gyenge évet jobban megérez, mint más fesztiválok - vélekedett már a szemle kezdete előtt Riccardo Tozzi, az olasz filmipar egyik tekintélyes alakja.
Az Oscarral befejeződő éves filmdíjosztó szezont megnyitó velencei mustra hagyományosan tömegestül vonzza a filmszakma sztárjait. A vörös szőnyegen azonban idén alig fordult meg valaki, többek között azért, mert a száznapos sztrájk miatt a hollywoodi produkciók nem készültek el idejében.
George Clooney és Brad Pitt ugyan valóban megjelent az Oscar-díjas Coen testvérek versenyprogramon kívül műsorba került Burn After Reading (Olvasás után megsemmisítendő) című akciómozijának bemutatóján, ám aztán el is fogyott Marco Müller fesztiváligazgató puskapora.
"A filmfesztiválok a kultúra sokszínűségéről és érdekességéről szólnak, az új dolgokat bemutatásáról és új trendeket felfedezéséről, ezért kicsit igazságtalannak tartom a felhozatal bírálatát" - szólalt fel a másik oldal védelmében a Panorama című olasz hetilap publicistája.
A versenymezőnyben indult 21 film között négy olasz produkció is szerepel, ami jobb híján szintén vita tárgya lett a nemzetközi sajtóban. A cannes-i diadal után azonban úgy tűnik egy másik olasz rendezőnek is sikerült bizonyítania, hogy új és jó úton jár az olasz filmművészet: hétfőn Marco Bechis Birdwatchers (Madárlesők) című filmdrámája aratott osztatlan sikert a Lido közönsége előtt.
Bechis, aki Brazíliában nőtt fel, úgy jellemezte félig dokumentum-, félig fikciós filmjét, hogy az "a történelem egyik legnagyobb népirtásának túlélőiről szól". A portugálok partraszállása óta eltelt öt évszázad alatt ugyanis Brazíliában ötmillióról alig félmillióra apadt az indiánok száma.
Az olasz rendező a Brazíliában élő 230 törzs közül a guarani-kaiowa indiánok életét mutatta be: a bennszülötteknek ma már nincs más választásuk, mint éhbérért rabszolgamunkára szegődni a gazdag farmerekhez és aprópénzért pózolni a turisták lencséi előtt.
A vetítés utáni érzelmektől fűtött sajtóértekezleten az egyik indián főszereplő könnyeivel küszködve írta le kétségbeejtő helyzetüket: "Mindannyian emberi lények vagyunk, nemcsak indiánok, vannak gondolataink, elképzeléseink, kultúránk és nyelvünk, és csupán lehetőséget szeretnénk arra, hogy tovább élhessünk."
Bechis filmjét máris az Oroszlán-esélyesek között emlegetik, de a legnagyobb figyelem mégis az ázsiai produkciókat övezi.
Hajao Mijazaki (Hayao Miyazaki) Gake no ue no Ponyo (Ponyo a sziklán) című, A kis hableány nyomán készült hagyományos animációja a hazai sikerek után Velencéből készül meghódítani a világot. A fesztivál kritikusainak szívét mindenesetre már sikerült megnyernie.
"Szerintem az animációnak szüksége van a ceruzára, az ember rajzoló kezére, ezért készítettem így ezt a filmet" - mondta a 67 éves, Oscar-díjas mester, és elismerve a számítógépes grafika fényes karrierjét nem mulasztotta el megjegyezni, hogy néha már túlzásba is viszik ezt a technikát, és ő bizony, amíg ceruzát tud tartani, azzal rajzolja filmjeit.
Mijazaki azt is bejelentette, hogy be akarja vonni a fiatalabb generációt a következő filmtervei megvalósításába, ezért ifjú segítőtársakat toboroz maga mellé.
Takesi Kitano (Takeshi Kitano) japán kultrendező Achilles to kame (Achilles és a teknős) című filmje szintén jó visszhangot kapott a lagúnák városában, így könnyen meglehet, hogy folytatódik a velencei sorozat, és a hét végén ismét ázsiai film kapja az egyik Arany Oroszlánt.
