Dettre Gábor bűnügyi történetre felfűzött groteszk társadalmi kórképe, a Tabló - egy romazsaru története szeptember 18-tól látható a magyar mozikban - mondta Kántor László, a film producere hétfőn az MTI-nek.
A film, amelynek alapjául Kertész Ákos írónak A gyűlölet ára című könyve szolgált, olyan társadalmi közeget és hátteret mutat be "fogyasztható formában", amely nemcsak Magyarországot, hanem az egész közép-európai régiót jellemzi - hangsúlyozta Kántor László.A történet főhőse a jogvégzett, roma származású alhadnagy, aki többnyire magányos hősként végzi munkáját. Származása és Amerikából hazaköltözött felesége miatt társadalmi előítéletek célpontjává válik. Mikor egy újgazdag milliomos műkereskedőt brutálisan megölnek, a gyanúsított, akire "rá akarják verni" az ügyet, roma.

Kántor László felidézte, hogy a filmet nyolc éve kezdték forgatni, de anyagi okok miatt lassan készült el.
Megemlítette azt is, hogy a Tablót beválasztották a júliusban megrendezett Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West versenyprogramjába, de meghívták egyebek mellett Argentínába, Indiába, Rómába, valamint Torinóba is. A producer reményét fejezte ki, hogy a film a magyar nézőket is meg tudja majd szólítani.
Kitért arra is, hogy a Tabló bemutatójával párhuzamosan egy koncertsorozatot is szerveznek: szeptember 18-án Szegeden, 19-én Miskolcon, míg 20-án Debrecenben Alexander Balanescu előadásában hallgathatják meg az érdeklődők a filmben felcsendülő dallamokat.