Ötödször tartották meg a Pannonhalmi Apátságban az Arcus Temporum Művészeti Fesztivált. Az előadásokról és a rendhagyó rendezvénysorozatról Varga Mátyás fesztiváligazgatóval beszélgettünk.
Nagyon meglepő, hogy kortárs művészettel foglalkozik egy ilyen konzervatív, keresztény erkölcsiséggel bíró közeg, mint Pannonhalma.Varga Mátyás, Arcus Temporum fesztiváligazgató: Ha a kereszténység a kortárs kultúrával semmilyen kapcsolatot nem teremtene, az olyan lenne, mintha csak gyökerei léteznének, és a föld felett nem lenne semmi. Pedig sok minden van, ami körülvesz bennünket, és arra valamimlyen módon reagálni kell. Én azt gondolom, hogy a művészet nyelve nagyon autentikus nyelv. Nem gondolom, hogy minden művészetnek van keresztény olvasata. Azt sem gondolom, hogy az úgynevezett keresztény művészetnek minden esetben megvan az a mélysége, amit az ember elvárna. És mégcsak azt sem gondolom, hogy a művésznek, az alkotónak kereszténynek kell lenni ahhoz, hogy az alkotásnak legyen keresztény olvasata.
Mi az alapgondolat, ami összefűzi az idei év programját?
Nyilván az lenne a jó, ha egy szót mondanék rá… Ha nagyon–nagyon le akarom egyszerűsíteni, azt mondanám, a múlandóság, vagy a dolgoknak a törékenysége –elveszíthetősége.
Elég aktuális a témafelvetés.
Nem véletlenül gondoltam azt, hogy egy ilyen téma az idei fesztiválon fontos lehet, hiszen egy ilyen korban élünk, ahol a múlandósággal nagyon intenzíven szembesülünk. A kultúra, mint az egész civilizációnak a tükre jelenik meg. Mi három napban sűrítettük össze, mindazt ami erről a művészetből látható-hallható-kivehető.

Érdekes akusztikát adott mindannak, ami ott elhangzott, hogy egy apátságban zajlik.
Nem akartunk az egyes üzeneteknek keresztény kicsengést adni, nem arról volt szó ezen a fesztiválon, hogy csak olyan előadások szerepelhetnek, amelyeknek evidens a keresztény kicsengése. Én azt gondolom, hogy a kérdésfeltevés nem keresztény, vagy nem-keresztény dolog. A kérdésfeltevés elsősorban őszinteség kérdése, és a feltett kérdésre adott válasz lehet kinek-kinek a hitéből, világnézetéből, emberi elkötelezettségéből, értékrendjéből fakadó válasz.
Sőt, Frenák Pál új darabja eléggé provokatív volt ebben a közegben.
Mint minden Frenák-darab, ez is pengeélen táncol, de a végkicsengésében, és az egésznek az emberi hozzáállásában valami olyan hihetetlen etikai tisztaság jelent meg, ami úgy gondolom, hogy minden további nélkül vállalható. A Frenák-darabban is ezek a fogalmak kapnak terepet. a múlandóság, a dolgok törékenysége –elveszíthetősége. és közben bejön egy új szál: az áldozatiság szála: Hiszen egyetlen olyan emberi kapcsolat sincsen, amelvben az egyik fél, vagy adott esetben mindkét fél ne válna a történések áldozatává. A most bemutatott inTiime című előadás zárójelenete elképesztően bravúros, és bizarr megoldás. Megjelenik ott az az emberroncs a kanapén, ami körött az egész élet és látszatélet zajlott - minden a végletekig fokozódik - a közönség arra van kényszerítve – merthogy ez a darab vége - hogy megtapsolja az arnyruhás táncosokat. Miközben mindenki kínban van, merthogy itt a taps nem az aranyruhásoknak járna. A koreográfus-rendező egészen kiélezi ezt a pillanatot. Miközben ott ül ez a hihetetlenül furcsa jelenség, aki a semmiből kerül oda, hiszen ő nem volt idáig a darab szereplője, hanem szinte az összes szereplő belső elesettségének a kivetüléseként egyszer csak megjelenik ott a kanapén. Néhány hete még a bemutató előtt nem volt meg erre a szerepre a megfelelő ember. A Frenák társulat nagyon hosszan kereste a megfelelő alkatot, aki képes lesz ezt megjeneíteni. tehát az utolsó pillanatban találták meg azt, az egyébként zseniális szereplőt, aki már a premieren szerepelt.
Válhat tömegkultúrává az az ízlés, amit az Arcus Temporumon fellépők képviselnek?
Tömegeket sohasem fog mozgatni, Valójában el is veszítené a sármját, ha térben és időben nagyobb fesztivállá válna. Direkt módon nem hiszem, hogy tömegekhez eljuthat. Inkább indirekt módon, például a rádión keresztül, akik már a negyedik éve az egész hangzó anyagot felveszik és sugározzák. Alapvetően nem az a cél, hogy ezt a fesztivált bővítsük, hanem hasonló karakterű fesztiválokkal szeretnénk együttműködni. Az első lépést már meg is tettük. A pozsonyi Konvergencie fesztivállal kezdtünk együtt dolgozni, és abban bízom, hogyha ez az együttműködés komolyabbá válik, a szlovák közönség el fog jönni Pannonhalmára, a mi közönségünk pedig el fog menni Szlovákiába, és esetleg egy újabb helyszín bevonásával megindul egy olyan kulturális áramlás, ami ha nem is tömegkulturálissá, de mindenesetre szélesebb körűvé, és nemzetközivé teszi a fesztiválunkat.