Harminc éve alakult az autentikus cigány zenét játszó Kalyi Jag (Fekete Tűz) együttes, születésnapi estjén köszöntőt mondott Sólyom László köztársasági elnök. Hangsúlyozta: nemcsak az autentikus cigány kultúra életben tartásáért végzett munkáért, hanem a roma fejlesztési programok kidolgozásában játszott szerepéért tartja példamutatónak az együttest.

A Kalyi Jag tudatosan törekedett arra, hogy a roma népzene és néptánc a közkultúrába kerülhessen, de tevékenysége Sólyom László szerint messze túlmutatott mindezen. A saját nyelvük találkozott a világ zenei nyelvével, a balkáni, a keleti cigány kultúrát integrálták a sajátjukkal, a stílusváltással mégis megőrizték a saját jellemzőiket - emelte ki Sólyom László. Hozzátette: hasonlóképpen, ahogy az 1820-as években a lengyelek, csehek, magyarok megteremtették a nemzeti operát, ezek a friss művek úgy segíthetik a cigányság egységes nemzeti kultúrájának kiteljesedését.
Ma nyitva áll a pálya, a cigányság alkotmányos joga, hogy államalkotó mivoltával éljen. Ez szükséges, de nem elégséges - mondta Sólyom László. Még számtalan probléma megoldásra vár, a fölemelkedés egyik kulcsa a jó iskolázatatás, és a Kalyi Jag ma már négy iskolát működtet országszerte. Még példaértékűbb, hogy roma fejlesztési programok kidolgozásában vettek részt, a köztársasági elnök e munka folytatására biztatta az együttest. Végül még további 30, ilyen eredményes, sikeres évet kívánt a Kalyi Jagnak.
Az együttes vezetője, Varga Gusztáv korábban beszámolt az MTI-nek, hogy megalakulásuk 30. évfordulója alkalmából országos turnét szerveznek, amelynek állomásai több város mellett Miskolc, Nyíregyháza, valamint Hódmezővásárhely.
A távlati tervekről szólva megemlítette, hogy az együttes még jobban meg akarja ismertetni a közönséget a roma kultúrával, Magyarország hét régiójában pedig szeretne egy-egy kulturális intézményt alapítani Kincsesközpont néven, ahol romák és nem romák egyaránt dolgozhatnának. Ez foglalkoztatási központként - tanár-, kulturálisszakember- és menedzserképzőként - is funkcionálna.
A roma folkot és világzenét megszólaltató Kalyi Jag együttest alapító, Nagyecsed és Budapest között ingázó szatmári roma fiatalok nevüket Bari Károly egy verséből kölcsönözték.