
„Akkor hát tudja meg, hogy én is az igazi Trebitsch vagyok. De kérem, hogy ez maradjon köztünk! - olvasható Buzgó Mócsing kérése Rejtő Jenő híres regényében, a Piszkos Fred, a kapitányban.
Trebitsch egy igazi kaméleon volt: papként, buddhista szerzetesként, újságíróként, képviselőként is fel-felbukkant. Egyes dokumentumok szerint egy csaló volt, és még azt sem tudják róla, hol és miképpen halt meg, bár temetésén Kínában százezren voltak.
Trebisch rabbinak készült, míg bele nem szeretett Ellába, a fiatal színésznőbe, ezért innentől kezdve Trebitsch is színész akart lenni. Mive családja ezt a kapcsolatot ellenezte, elküldték világot látni. Sokat írt kalandjairól, majd ismét szerelmes lett, emiatt pedig egy év alatt elvégezte a teológia fakultást, mivel csak felszenteltsége után nősülhetett. Meg is tette.
Hamar elfordult a református egyháztól, majd később az anglikán egyháztól is, és máshol kereste az izgalmakat. Megismerkedett Basil Saharoffal, a szuperkémmel, aki bevezette az olajbizniszbe. Ezek után Amerikába ment, és visszatért az újságíráshoz. Írásai inkább hasonlítanak fantáziadús regényekhez, mint dokumentációkhoz: önmagát német kémnek vallotta.
A sajtó több európai és ázsiai államcsínyt, illetve bűntényeket is összekapcsolt a személyével. A II. Világháború elején a sanghaji német konzulnak ajánlotta fel a szolgálatait. Eladta magát mint Csao Kung apát Kínában, aztán volt Dr. Tandler Leo Manilában, majd Ceylonban is.
1931-ben egy Peking melletti kolostorba vonult, és akkor már valódi útlevéllel Csao Kung néven egy küldöttség élén utazott utoljára Európába, hogy buddhista iskolákat alapítson. Ugyanezzel Kanadában is próbálkozott, de mindenhol kémnek gondolták, nem jött be a terv. Kínába visszatért, és a japánok szolgálatában 64 évesen hunyt el. Temetésén százezrek búcsúztak tőle, a Nankingban székelő kínai bábkormány összes miniszterével együtt.

Almássy eredetileg autó- és sportrepülő versenyző volt. Az I. Világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia repülőtisztje volt. Imádta a sivatagi expedíciókat, a Szahara és a Líbiai-sivatag szerelmesévé vált. 1931-ben azonban viharba került Szíriában, és lezuhant. 1932 ben már ismét expedíciót szevezett.
Brit dokumentumok szerint Almássy együttműködött Mussoliniékkel, ám a briteknek is felajánlotta szolgálatait. A szövetségesek elfogták és visszaküldték Budapestre, ahol azonnal letartóztatták, a Népbíróság azonban felmentette. Ezután az egyiptomi királyi család segítségével viszament Egyiptomba, végül egy ausztriai kórházban súlyos fertőzésben halt meg.
3. Pokorny Hermann, a láthatatlan kém

Moszkvában volt vezérkari százados, mikor 1914. szeptember 6-án orosz rádiótáviratokat rögzített, és Metzger tábornoktól, a Hadműveleti Iroda vezetőjétől engedélyt kapott, hogy onnantól kezdve csakis az oroszok lehallgatásával foglalkozzon.
Két év alatt csaknem 18 rejtjeles üzenetet sikerült megfejtenie, ami nagyban hozzásegítette a sikerhez a hadműveleteket (ilyen volt az orosz gőzhenger megállítása és a gorlicei áttörés is).
Pokorny a háború után előadásokat tartott, ahol elárulta, mi a titka a rejtjelfejtésnek.
A betűs retjelrendszer után megfejtette a számjeles táviratokat is. Már nyugállományba vonult, volt amikor a magyar hadsereg 1942-es bácskai bevonulását hadtörténeti szempontok szerint dolgozta fel. 1960-ban halt meg Magyarországon.

Eredeti polgári nevén Margaretha Geertruida Zelle, holland származású bártáncosnő, a leghíresebb kurtizán. A német titkosszolgálat felfigyelt kiterjedt kapcsolatrendszerére és H21 fedőnév alatt alkalmazta.
A gyönyörű nő Párizs, Bécs, Milánó, Berlin exkluzív szalonjaiban bocsátotta áruba szépségét, ám a művésznőt a franciák a németeknek való kémkedéssel vádolták meg. A francia hadbíróság 1917-ben a Németország számára végzett kémkedés vádjában bűnösnek találta és kivégeztette. Állítólag halála előtt azt mondta: „A halál semmi, és ami azt illeti az élet is. Meghalni, aludni, a semmibe eltűnni, mit számít ez. Minden csak illúzió!”. A holland kurtizánt senki nem volt hajlandó saját költségén eltemettetni, így holttestét a Sorbonne Egyetem orvosi karának adományozták.
1. Anthony Blunt, alias Johnson (avagy a Cambridge-i Ötök egyike)

A Cambridge-i Ötök (Cambridge Five) egy szovjet kémhálózat volt. A szervezet az 1940–1950-es években Nagy-Britanniában működött, és csak az 1960-as években buktak le. Sokan csak a Cambridge-i négyeket emlegetik, akik a II. Világháború alatt és az ötvenes évek első felében titkos katonai és nemzetbiztonsági információk kiszolgáltatásával elég intenzív kémtevékenységet folytattak a Szovjetunió számára.
A kémhálózat tagjai iskolázott brit értelmiségiek, a legtöbbjük a brit establishment elismert tagja, és kommunista szimpatizáns volt. A tagok a II. Világháború folyamán szovjet dezinformációs anyagokat szállítottak a náciknak. Mindezt azzal indokolták később, hogy a Szovjetuniót akarták támogatni a náci Németország ellen közösen vívott háborúban.
A „cambridge-i” kémhálózat tagjai voltak: Kim Philby 1912–1988, fedőneve: „Stanley”; Donald Duart Maclean 1913–1983, fedőneve „Homer” (azaz „Homérosz”, célozva homoszexualitására); Guy Burgess 1911–1963, fedőneve „Hicks”; és Anthony Blunt 1907–1983, fedőneve „Johnson”.
Az „Ötök” közül Blunt és Burgess bizonyítottan homoszexuálisok voltak.
1979-ben Andrew Boyle oknyomozó újságíró „Az árulás légköre” (Climate of Treason) című könyvében azzal vádolta meg Anthony Bluntot, hogy szovjet ügynökként dolgozott. Még ugyanebben az évben Margaret Thatcher miniszterelnök-asszony erre a Brit Parlament Alsóháza előtt beismerte, hogy Blunt már 1964-ben lebukott, és be is vallotta, hogy a megelőző 15 évben a szovjet hírszerzésnek dolgozott. A miniszterelnök-asszony szerint Blunt a vallomástétel idején (1964-ben) nem fért hozzá titkos adatokhoz, és a főállamügyész titokban hivatalos büntetlenséget ígért neki annak fejében, ha mindent bevall. Blunt állítólag jelentős mennyiségű információt szállított, és a miniszterelnök-asszony szerint az információ értékét növelte, ha a vallomás tényét nem fedik fel a szovjetek előtt.
Blunt az angol királyi festészeti galéria vezetője volt, és egyes vélemények szerint a brit kormányzat azért hagyta őt büntetlenül, hogy ezzel megkíméljék a királyi családot a botránytól. Bluntot ugyan megfosztották 1979-ben kapott lovagi címétől, de ezen felül semmit nem csináltak vele.