A német himnuszt mindenki ismeri. Kevéssé ismert azonban, hogy a dallamot nem német, hanem osztrák zeneszerző írta, akit nem is olyan régen még a magyarok is maguk közül valónak szerettek volna tekinteni. Képzeljük csak el, mit szóltak volna a németek, ha kiderül, hogy himnuszukat, amit egyszerűen lenyúltak az osztrákoktól a nagynémet eszme jegyében, egy Hajdú József nevű magyar írta?

Ez persze alaptalan okoskodás, de hát ahogy a németek is igyekeztek akit csak tudtak beolvasztani maguk közé, főleg, ha árukapcsolással egy himnusz is járt vele, úgy a magyarok sem tétlenkedtek. Ám ez már a múlté, hiszen meggyőző bizonyítékok vannak arra, hogy Haydn nem volt magyar. Sőt, még német sem.
Joseph Haydn osztrák volt, s hű alattvalóként írta azt a vonósnégyest, amelynek második tétele a császárnak ajánlott nemzeti anthem témáját dolgozza fel. Maga a dal, amelyet a magyarok „Gotterhalte”-ként ismernek, vagyis a császári himnusz, 1797-ben született, L. L. Haschka szövegére. A francia fenyegetés ugyanis felszította az osztrák nemzeti érzelmeket, így Haydntól is dalt rendeltek az illetékesek. Meg is írta. A himnuszt a magyarokkal magyar szöveggel később ekként próbálták megszerettetni:
Tartsa Isten, óvja Isten
Királyunk s a közhazát!
Erőt lelve a szent hitben
Ossza bölcs parancsszavát!
Hadd védnünk ős koronáját
Bárhonnét fenyítse vész!
Magyar honnal Habsburg trónját
Egyesíté égi kéz.
Talán nem is szükséges mondani, nem sok sikerrel. Főleg, miután megszületett a magyar Himnusz is (erre még visszatérünk).
1841-től Haydn dala új szöveget kapott, azt, amit azután a náci Németország választott nemzeti himnuszává. Ennek első sora a hírhedt „über alles”. Hivatalosan a mai napig, ez a megdöbbentő. Vagyis jelenleg is A. H. H. von Fallersleben költeménye a német nemzeti himnusz, ám ennek csak harmadik versszakát éneklik (nyilvánosan). Mivel a politika mindig kihasználta a zene keltette hatásokat, nem csoda, hogy más illetékesek is hamar rátaláltak Haydn zenéjére, amelyet a mester eleve lelkesítő céllal írt.
Hagyjuk azonban a politikát. Ha ugyanis elfogulatlanul hallgatjuk a darabot, rácsodálkozhatunk a dallamra és a dallammenet arányos felépítésére s a strófa végén a kétszer is magasba lendülő, a feszülő disszonanciát hamar feloldó patetikus dallamívre. Hallgassuk meg a témát, ahogyan vonósnégyesen szól:
A bevezető dallam egyesek szerint horvát népdal, vagy legalábbis azon környék horvát népdalainak tónusát idézi, ahol Haydn gyermekeskedett. Biztos azonban, hogy a strófa csúcspontja Haydn önálló kompozíciója. Ha azonban még azt is megemlítjük, hogy az opuszra emellett hatást gyakorolhatott az angol himnusz is, amelyet a zeneszerző néhány évvel korában jegyzett le Londonban, akkor elindul a lavina. Az angol himnusz dallama eredetileg ugyanis a „Heil dir im Siegerkranz” kezdetű porosz anthem, s csak később íródott erre az angol szöveg.
A történet csavarai tehát a következők. Egy porosz zenét ír saját hazája számára, a dallam azonban az angolok himnuszává válik. Haydn ezt lejegyzi, s hatására egy horvát dallamtól ihletve megírja az osztrák császári himnuszt, amelyet azonban a németek (poroszok) nagynémet eszme jegyében német himnusszá avanzsálnak (vissza). Ám ezzel még mindig nincs vége a történetnek és most kell nagyon kapaszkodni. Nekünk magyaroknak.
Az ugyanis hagyján, hogy Haydn nem magyar, s magyarként „Gotterhalté”-t kellett elődeinknek énekelniük. Nem csak ezt azonban sajnálni, s nem is azt, hogy Haydn nagynémet földijei rátették a kezüket saját hazája számára írt zenéjére, hanem valami bennünket érintőt. Azt méghozzá, hogy az igazi magyar himnusz sem tudta magát kivonni a szomszédok befolyása alól. Másképp, hogy a magyar himnusz is magán viseli a fenti csavaros történet nyomát.
Nemcsak stíluselemekről vagy az összhangzattani alapokról van szó. Sokkal megdöbbentőbb, hogy ha összehasonlítjuk a császári himnusz első sorát a magyar himnusz első sorával, elképesztő átfedéseket fedezhetünk fel. Rögtön itt van a kezdő hangok ritmikája, a nyújtott ritmus és utána a negyedes lépések. Igaz, az osztrák az alaphangról indít, a magyar a tercről, de a megszólalás hátborzongatóan egybecseng. Továbbhaladva természetesen jócskán akadnak eltérések, de szerkezetileg a két himnusz kezdősora gyakorlatilag egymásra vetíthető. Olyannyira, hogy a „jó kedvvel, bőséggel” hangról hangra megfelel az „unser Kaiser” sorának. Az első sor végül együtt is zár. Mintha Erkel sem tudta volna elhessegetni azt a messzi hatások érte dallamot.
De nem ez a lényeg. A magyar himnusz mássága épp azáltal domborodik ki a leginkább, mert a kezdete hasonló a császárihoz. Folytatása ugyanis az emancipálódás, az önálló útra lépés muzsikája. Zenei pátosza, romantikus töltése pedig jócskán meghaladja az osztrák zárósor klimaxát. Nekünk szól, szövegével és zenéjével egyaránt.
Hagyjuk tehát mások himnuszait, felejtsük el a politikát és hallgassuk saját helyiértékén Haydn muzsikáját, szöveg nélkül, úgy mint a klasszikus zene nagymesterének egy remekét.
Fertőd-Eszterháza, Esterházy-kastély
Artis vonósnégyes (Peter Schuhmayer, Johannes Meissl, Herbert Kefer, Othmar Müller)
Műsor:
Haydn: F-dúr (Porosz) vonósnégyes, Hob. III: 48
Puccini: Krizantémok
Berg: Vonósnégyes, Op. 3
Haydn: C-dúr (Császár) vonósnégyes, Hob. III: 77