Romy Schneiderre emlékezik ezekben a napokban Németország. Kedden lenne ugyanis 70 éves a film világának egyik legszebb és legkedveltebb színésznője, aki - bár Bécsben született - Berlinben állt először a kamera elé, s itt forgatta élete utolsó filmjét is.
Berlin magánéletében is főszerepet játszott, mégha nem is a legszerencsésebb csillagzat alatt. Amiről naplójában mégis úgy írt: "Életem legszebb és legboldogabb éveit töltöttem itt."15 évesen, 1953 szeptemberében még Rosemarie Magdalena Albachként állt először a kamera elé a tempelhofi Ufa stúdióban. Az itt készült próbafelvételekkel vált Romy Schneiderré, amikor édesanyja, Magda Schneider mellett szerepelt az Amikor a fehér orgona újra virágzik című filmben. Amit több más németországi film is követett, s itt készült az utolsó is. Egy évvel halála előtt, 1981-ben ismét kamera elé állt, de A séták Sanssouciban után már nem volt folytatás.
Német volt első férje, hiszen a nagy szerelem Alain Delon iránt, illetve az eljegyzés felbomlása után 1966-ban ment hozzá Harry Meyen német rendezőhöz és színészhez, akitől 1975-ben vált el. Noha a házasság Franciaországban köttetett, fiuk, David Christopher Meyen még ugyanebben az évben Berlinben született.
A színésznő 1975-ben Berlinben házasodott össze személyi titkárával Daniel Biasinivel, akitől 1981-ben ugyancsak elvált, s akitől lánya, Sarah Magdalena Biasini született.
A magánéleti tragédiák ellenére Berlin ünnepelt sztárja volt, filmfesztiválok, bálok, partik királynője. Filmjeiért - különösen a Sissi-sorozatért - rajongtak a németek.
A német fővárosban ezekben a napokban újságcikkek áradatával, könyv- és filmbemutatókkal emlékeztek Romy Schneiderre. S a megemlékezésekkel a németek mintha egy kicsit törleszteni is szerettek volna. Berlin ugyanis mind a mai napig adós maradt azzal, hogy róla teret vagy legalább egy utcát nevezzenek el.
