Bizalom, hit, szerelem, küzdés, halál, satöbbi. Egyszóval irodalom, más szóval: Doris H’almay: Név nélkül. Már a cím is valami titkos, misztikus varázslatot sejtet.
Egy fiatal lány a „kosztümös” kisregény főszereplője, akinek mindene megvan: előkelő származása, szerető családja és egy szerelmes udvarlója, akinek legfőbb vágya, hogy feleségül vehesse. Mi problémája lehet egy ilyen irigylésre méltó hölgynek? Csak annyi, hogy nem akar megalkuvó lenni. Feltűnik a Titokzatos Ismeretlen, a Férfi, a különös művész, aki a vágyott valóságot testesíti meg, az addig túlságosan tökéletes világában. És persze szerelmes lesz. Csak nincs közös jövőjük.
Egy szerelmi történet bontakozik ki a szemünk előtt és szurkolunk, hogy történjen meg a csoda legalább a mese világában, hiszen a valóságban ritkán találkozunk a 600-as Mercedes-szel beparkoló marketing igazgatóval, vagy nevezhetjük így is, a mesebeli herceggel. A kaland ott kezd vészesen hasonlítani a nagybetűs életre, amikor kiderül: a férfinak titkai vannak, sőt félelmei, kínos múltja és a széplelkű művészünk hirtelen egy szorongásokkal küzdő döntésképtelen, vívódó, múlt-jelen-jövő nélküli gyermekké változik. És ezt a helyzetet szokás szerint a nőnek kell megoldania. Dönteni, átértékelni a helyzetet, az életét, a lehetőségeit.
Az erősebb nem, itt is, a nő. Mindent feláldozna a szerelméért, de nincs esélyük a boldogságra. Hogy a klasszikusokhoz hűek maradjunk, szerelmük csak a sírban teljesedhet be. Mindez Név nélkül.
Ha kimondottan női olvasmányra vágyunk, két órára elmerülhetünk egy szép, fájdalmas, megható történetben, úgy hogy még magunknak sem kell bevallanunk a hasonlóságokat. Nem kell vállalnunk a könyvet, ha nem akarjuk. Maradhatnak az érzelmek Név nélkül.
