Akik az elmúlt években figyelemmel kísérték a Barátok közt sorozatot, azok számára ismerősen csenghet Csifó Dorina neve. A tizenkilenc éves leányzó a közelmúltban a vált meg a produkciótól, mert a hivatalos fáma szerint úgy gondolta, hogy más területen is ki szeretné próbálni tehetségét. Ez pedig nem más, mint az éneklés.

Az első énekesnői megmérettetésére az idei VIVA Comet-gálán került sor. A folytatás pedig az első kislemez, amely "Könny a semmiért" címmel kerül a rádiókhoz. A dalhoz készült klip rendezője Indián volt, aki egy ázsiai faluba álmodta meg az akciódús történetet. A klipben szerepelő három ifjú hölgy nem statiszta, mindhárman képzett zenészek.
CS.I.F.O., azaz Csifó Dorina a november elején megjelenő bemutatkozó nagylemezét már zenekarával készítette el, a korong zenei producere és fő dalszerzője Szabó Zé volt. A dalok pop-punk, rockos stílusban fogantak, jelentsen ez bármit is.