Scarlett Johnasson filmcsillag, akinek két hónapja nagylemeze is megjelent, a hét végén szép csöndben hozzáment jegyeséhez, Ryan Reynolds kanadai színészhez.

Reynolds - akit legutóbb a Mindenképpen talán című romantikus film főhőseként láthatott a közönség - Vancouverben született, filmszínészi pályafutását televíziós sorozatokkal kezdte. A 32 éves színésznek három bátyja van.
A pár tavaly májusban jelentett be eljegyzését, de Johansson egy hónapja még azt mondta, hogy nem szeretnének semmit elkapkodni, nincsenek nagy terveik, egyébként nagyon jól érzik magukat együtt és rengeteg idejük van.
"Huszonhárom éves vagyok. Semmi sem sürget, hogy beleugorjak" - utasította el határozottan a házasság gondolatát az Elveszett jelentés című filmje óta a közönség és a kritika egyöntetű rokonszenvét bíró ifjú díva.