Újra itt vannak a nagyon szőkék és a nagyon nők. Nagyon szakácsok a konyhában, és nagyon nagy irodalombarátok a kanapén. Imádják Puskint, nem rontják el a rántást, és most sem akarnak mást, mint egy képzeletbeli barométerrel megmérni, hogy meddig bírod a mellek közé szorított csirkehús látványát, meddig bírod hallgatni Tatjána levelét kékharisnya dialektusban. Imádni fogod. Vagy nem. De az biztos: a végén valami kisül a dologból. Vagy nem.