Az előadás elején a homlokodra festesz egy jelet. Van jelentése?
LA: Igen, ez egy kínai jel. Ezeknek az írásjeleknek több jelentése van, így ennek is, mint női szépség, nőiség, az arc változásai.

Miért kezdtél el foglalkozni ezzel az anyaggal?
LA: Még évekkel ezelőtt csináltunk egy estet a „Szeretem Budapestet” mozgalom keretében. Tilo Wernerrel azt választottuk, hogy a kínai piaccal, mint jelenséggel, és a körülötte levőkkel szeretnénk foglalkozni. Akkor találtam a szöveget a Mozgó Világ archívumában. Nagyon megtetszett és még jó ideig rakosgattam; nagyon szerettem volna tovább adni, de nem találtam rá formát. Aztán tavaly megkeresett három komolyzenész, hogy csináljunk közösen valamit. Valahogy mindenkit megfogott ez az anyag, mindenki izgalmasnak találta.
Mi fogott meg benne?
LA: Nagyon sok rétege van a történetnek. A legfontosabb, hogy igaz. Egzotikus is. Aztán hogy egy váratlan fordulattal Budapesten kerül a mesélő, ahol mi leszünk érdekesek: hogy ez a nő ide hogyan tud beilleszkedni, és hogy hogyan lát minket, magyarokat. Aztán a nőiség, a nehéz női sors, hiszen ez egy nagyon állhatatos nő, nagyon kitartó, aki valahogy mindent túlél. Nagy hullámzásai vannak, egyszer milliókat keres, aztán nyomorog – és mindent túlél.

A Zsákutca c. előadás - Fotók: Bátky-Valentin Szilvia
A te életed hol érintkezik az övével?
LA: Én is kínai vagyok. Valahol.
A pénz, az anyagiasság, amely egy jól elkülöníthető szólam ebben a történetben és így az előadásban is, a te életedben milyen szerepet játszik?
LA: Nem úgy nőttem fel, hogy a pénz különösebben fontos lett volna. Nagyjából annyit tudtam a pénzről, hogy a felnőtteknek van fizetése, ami mindig kevés, kaptam zsebpénzt, és különösebben nem foglalkoztam vele. Aztán egyszer csak a rendszerváltás után, illetve attól, hogy felnőtt lettem, hirtelen elkezdtünk foglalkozni vele, de még mindig idegen terepként. Időközben pedig azzal találom szemben magam, hogy meg kell tanulnom olyan kifejezéseket, amikről fogalmam sem volt azelőtt. Mindenütt mindenki erről beszél, pénz-hisztéria van. Nem is ez az érdekes, hanem az, hogy ha a színház vagy a művészet nem hozza be azt a pénzt, amiből készül, akkor egyáltalán van-e jogunk csinálni. Ma ez Magyarországon különösen nagy kérdés, amikor elképesztő szegénység van az utcán, efelett nem tudok napirendre térni.
A KINOhoz hasonló helyek segítenek ebben, bíztatnak?
LA: A KINO úgy jött, hogy helyszínt kerestünk az előadáshoz, mert bár az az elképzelésünk, hogy mozgunk vele, most még elég bátortalanok vagyunk, és biztonsági köröket futunk. Kínai teaházban már játszottuk. Igazán izgalmasak olyan helyszínek lennének, mint az Ázsia Center, egy kínai étterem, vagy az utca, tehát sokkal nehezebb helyszínekben gondolkodom.

Rába Rolanddal a Zsákutcában
Mennyire jársz ezzel a projekttel új utakon a pályádat tekintve – rendezőként már másodszor próbálod ki magad.
LA: Igazából nagyon ragaszkodunk hozzá, hogy a Made in China-ban ne legyen rendező. Igyekeztünk a lehető legszűkebben tartani, hogy mit tudunk mi hárman – és egy zeneszerző – ebből kihozni, sajátnak tekinteni ezt a történetet. Próbálunk mindent megbeszélni, próbáljuk elkerülni azt a helyzetet, hogy valaki megmondja, mi legyen. Én elsősorban színésznőnek tartom magam.
Hogy sikerült eddig?
LA: Nem tudom, még nagyon benne vagyok. Örülök, hogy estéről estére sikerül elmesélni a történetet, és azt látom, hogy az emberek elkezdenek gondolkozni azokon a problémákon, amelyeket az előadás felvet. Örülök, hogy egy olyan zenei munkában vehetek részt, ahol nagyon tehetséges és komoly minőséget képviselő zenészekkel játszhatok. Ez további kihívás, és pont úgy érdekes, hogy még nincs befejezve. Az érdekel, hogy milyen váratlan helyzetekbe tudjuk magunkat beletenni, milyen közönséggel tudunk majd találkozni.
Mennyiben tekinthető ez a produkció a Krétakörhöz kötődőnek? Az új honlapon például meg lett meghirdetve.
LA: Annyiból, hogy a Krétakör produkciós iroda adott rá pénzt. Nekem most ennyi a közöm a Krétakörhöz. Az a Krétakör, amit egy társulathoz lehetett kötni, már nincsen. Próbálom átgondolni, hogy mi volt ez a tíz-tizenkét év, mi van most, és hogy egyáltalán mi lesz. Ezt nem egyszerű higgadtan csinálni, anélkül, hogy az ember elkezdjen kapkodni, belemenjen mindenfélébe. Van bennem valami értetlenség, még mindig nem látom, hogy mi történt. Valami szomorúság, hogy a dolgok elmúlnak; nem voltam erre teljesen felkészülve. Harmadrészben nagy kíváncsiság is van bennem, hogy mi jön ki ebből a helyzetből.
A Made in China projekten kívül milyen terveid vannak még?
LA:Vannak lezáratlan ügyek, kijátszatlan előadások, mint például a PestiEsti. Abban maradtunk a SzínészTáncZenekarral, hogy szeretnénk folytatni, ami nagyon bonyolult lett, mert nincs társulat, nincs mögötte infrastruktúra, és ezt mind újra fel kell építeni – valójában ez nagyon sok munka. Ezek vannak függőben. Október nyolcadikán van az új bemutatóm a MERLiN színházban is.
Krétakörnek a MERLiNben volt az utolsó körmenete.
LA:Igen. Azután hívott fele a rendező, Magács László. A Krétakör megszűnésével úgy nézett ki, hogy Rolival (Rába Roland a szerk.) nem fogok egy ideig együtt dolgozni, majd jött ez a lehetőség, hogy mégis, és tetszett a darab is. A lány, akit a Zsákutcában játszom, egy cégnél dolgozik, és azzal foglalkozik, hogy embereket vesz fel és bocsát el. Ez egy nagyon stresszes és sok felelősséggel járó munkakör. Aztán egyszer csak olyan helyzetben találja magát, hogy ki van szolgáltatva egy másik embernek és nem ő dönt mások sorsáról, hanem más dönt az övéről. Erős csaj, ebben hasonlít a kínai nőre.
Közreműködők: Bodrogi Éva (ének), Koltai Kata (gitár), Láng Annamária (próza)
Zeneszerző: Sztojanov Georgi
Látvány, jelmez: Nagy Fruzsina
Krétakör Produkció
KINO, 2008. október 1-5., 90 perc
Későbbi előadások szervezés alatt
SZ: Láng Annamária, Rába Roland
R: Magács László
Bemutató: MERLiN, 2008. október 8.
További időpontok: 2008. október 20., 21.