Egy focimeccsen akkor is üvöltünk mert gólt rúgott a csapatunk, és akkor is, ha gól kaptunk. De mi a helyzet az életben? A Meccs című színdarabból ez is kiderül. Bemutató: október 10-én a Centrál (volt Vidám) színházban. A rendezővel, Harangi Máriával beszélgettünk.
HM: A Meccs tele van olyan, mindannyiunkat érintő, kérdéssel, amivel mindenki a maga életében - ki előbb, ki utóbb - szembe kell, hogy nézzen, választ kell, hogy találjon. Nyilván megvannak az én saját kérdéseim is, amelyekre keresem a saját válaszaimat. Azért is lett olyan fontos a Meccset rendezni, mert - amit én leginkább élvezek ebben a munkafolyamatban - itt és most nem egyedül keresem a saját magam válaszait, hanem együtt dolgozom még három emberrel. A darabon keresztül, azt elemezve, olyan, mintha egy nagy közös nagy terápián vennénk részt, és egymást segítenénk valahogy továbblépni a saját életünkben. Ennek a történetnek egy nagy erős üzenete van, ami személyesen nekem, neked szól, és nyilván ettől hat mindenkire. Remélem a nézőkre is. Azt tudom garantálni, hogy ha valakit megérint, annak egy nagyon komoly terápiás ülés lehet ez az előadás.
Melyek azok az alapvető kérdések, amelyekre a Meccs keresi a választ?
HM: Olyan problémákat feszegetünk - tulajdonképpen egy izgalmas krimi keretében - ami a görög tragédiáktól kezdve, minden nagy dráma sajátja: nagyon mély, majdhogynem archetipikus emberi viszonyokról van szó. Házastársi viszonyról, családi viszonyról. Tágabban pedig, hogy hogyan tudjuk elfogadni, ezen túl, pedig vállalni egymást, mindazzal együtt, ami esetleg a másikban nem tetszik, ami kényelmetlen, ami esetleg felborítja az egész eddigi jól felépített életünket.
Megtalálhatjuk a válaszokat a Meccsben?
HM: Szerintem leginkább arról tanít, arra biztat a darab, hogy mindenkinek érdemes megharcolni, megvívni a saját maga meccseit. Mert, ha ezeket megvívjuk – mint, ahogy a három szereplő a színpadon – akkor nem az lesz a vége, ami a sportban, hogy van egy győztes és van egy vesztes, hanem lehet, hogy mindenki valami olyan többlettel tud távozni, és továbblépni – akár egyedül a saját életében, akár a többiekkel együtt, akikkel a meccset vívta -, hogy tulajdonképpen mindenki győztes lesz.
