A Házinyuszi egy minden ízében ostoba amerikai tinivígjáték, mely a "cuki vagy ciki" hamisítatlan világát hordozza. A film ráadásul úgy viszonyul a Dr. Szöszihez, mint a Tűzhányó a Dante Poklához vagy az Armageddon a Deep Inpacthez, más szóval dettó ugyanaz. Úgyhogy, aki kajálta az ifjú republikánus Reese Witherspoon féle rózsaszín cica-gagyit, az ezt is bírni fogja, miközben nyilván unja is majd.

A főhőst, Shelleyt kirúgják a Playboy-villából, így a nyuszilány az utcára kerül. Onnan kopogtat be a "Zeta" nevű főiskolai lányszövetség koleszébe, melynek lakói befogadják a buta, de csupaszív csajszit. Shelley épp kapóra jön a lakóknak, akiket az egész fősuli kiközösít, mivel nem néznek ki elég dögösen. Több se kell Shelleynek: bedobja tudományát és kezelésbe veszi az igénytelen bigéket, hogy mindegyikből konzumbukszát faragjon. Az eredmény nem marad el: a pasik valamennyi testnyílásából csorog a DNS, a többi kolesz csajai pedig irigyen és alattomosan furkálódnak kedvenceink, a zetás lányok ellen.

A film első órája azt a tanulságot hordozza, hogy a külsőségek minden téren elsőrangú jelentőségűek. A hím nemű egyedek ugyanis a szolárium, a műköröm, a melír, a push-up melltartó és a muffig érő harisnyás combok hatására nagy csordákban veszítik el az eszüket, és azután már csak válogatni kell köztük, ahogy a zöldségesnél a répák, a hentesnél a kolbászok vagy a dohányboltban a szivarok közt szokás.
Aztán egy óra elteltével mint minden hollywoodi komédiában menetrend szerint jön a válság, amikor kiderül, hogy ami úgy van, még az sincsen úgy. Megjelenik ugyanis Oliver, akibe Shelley kapásból jól belezúg, de azonmód meg is szégyenül amint rájön, hogy csodák csodája, ő egy olyan pasi, akinek egyéb igényei is vannak, nem elegendőek számára a kimagasló testi mutatók. Jópár dolgot kell még tanulnia hősnőnknek, hogy elnyerje Oliver szívét.
A házinyuszi közlése így foglalható össze: "Csajok! Legyetek dögösek! Ki a cickókkal, fel a szemfestékkel, ugrás a magastalpúba, különben szűzek maradtok örökre! Nyugi, csajok! Nincs reménytelen eset, csak ismerni kell a kis trükköket. Bárkiből lehet jó csajszit csinálni, csak be kell vonni műanyaggal és ráfújni csillámfényű rózsaszín akrilfestéket! Ettől minden pasi készen van, mint a matek lecke. Ha pedig olyan genetikai mutáns akad a hálónkba, akivel beszélgetni is kell, akkor sem esünk kétségbe! A csajok segítenek! Ugye, csajok? Nincs akadály, mert mi vagyunk a csajok! A tuti csajok! A legfontosabb, hogy légy önmagad és ne felejtsd el, hogy ki vagy. Önmagad vagy! Ezt sose felejtsd el! És bulizzzz! Bele a buliba bele! A srácok szeretik!"
A film végén persze ezúttal is megrendezésre kerül az elmaradhatatlan tömegjelenet, a cukormázkoppanású grillázs, amikor már-már azt hiszed, hogy a hős hülyét csinál magából, de nem! Épp ellenkezőleg! Megmenti a jókat, miközben Hollywood olyan fémjelei hagyják el a száját, mint, hogy: "Családra leltem köztetek!"
A házinyuszi szoros versenyben, fülhosszal hozza a gyenge hollywoodi átlagot. Olykor még röhögni is bír rajta az ember, de sajnos legalább ugyanennyit lehet rajta bosszankodni. Amikor Cyndi Lauper 1983-ban azt énekelte, hogy "Girls just wanna have fun", ezt az amúgy sem különösebben épületes témát teljesen kimerítette, úgyhogy tök ugyanazt gondoltam a filmről a stáblista alatt, amit az édesapa, amikor buta, kommersz plázabuksza leánygyermekére pillant: "Na, ezt minek kellett megcsinálni!"
rendező: Fred Wolf
forgatókönyvíró: Karen McCullah Lutz, Kirsten Smith
szereplők:
Anna Faris (Shelley)
Beverly D'Angelo
Colin Hanks (Oliver)