Amikor A zuhanás rendezőjének, Tarsem Singh-nek első filmjét, A sejtet láttam, nagy döbbenet volt számomra, hogy ez a fiatal indiai filmes milyen bámulatosan ért a belső mentális tájak megjelenítéséhez.

Nem véletlen, hogy a klip- és filmrendező Spike Jonze igen hamar szárnyai alá vette a Zuhanás forgatókönyvét. Jonze és kollégája, a szintén ex-kliprendező Michael Gondry filmjei (John Malkovich menet, Egy makulátlan elme örök ragyogása, Az álom tudománya) ugyanis egy merőben új, pszichoanalitikus filmművészet első darabjai. Az általuk forgatott filmek jeleneteinek nagy része nem a jelenségvilágban, hanem valamely szereplő tudatában, még gyakrabban tudatalattijában játszódik. Tarsem maga is ehhez az iskolához tartozik, lévén tartalmilag hasonló filmeket készít. A képalkotás terén azonban sokkal mélyebbre képes ereszkedni a tudattalan feneketlen kútjába, mint fenti - nem különben kiváló - kollégái. A sejt és A zuhanás nagyrészt egyaránt a belső szobában játszódik, mely szoba gyakran végtelen sivatag, hisz itt nem a fizika, hanem a képzelet szabályai uralkodnak. Míg A sejt egy thriller, addig
A zuhanás egy dráma cselekményét viszi magával az emberi képzelet szövevényes útjaira.

Miután Roy Walker, hollywoodi kaszkadőr súlyos balesetet szenved, kórházba kerül, ahol közlik vele a szomorú orvosi tényt: törött csigolyái visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodást okoztak, így többé nem állhat lábra. Kezelése során ismerkedik meg egy törött karú kislánnyal, Alexandriával. Roy izgalmas mesékkel mulattatja a mindig kiváncsi lánykát, a történetekért cserébe pedig nem kér sokat, mindössze egy üveg morfiumot, melynek segítségével örök álomba szenderülhet. A súlyosan depressziós férfi és az élete legizgalmasabb napjait éló kislány között különös barátság alakul, s ennek szálai minduntalan átszövik a rablókról, hősökről és kalandorokról szóló mesét.

Képzelet és valóság változékony határai, azok minduntalan egymásba mosódása, végül kibogozhatatlan összefüggése - ezekben a szellemi régiókban játszódik A zuhanás című film. A kis Alexandria ártatlan belső világa hófehér vászon, ezen elevenednek meg Roy történetei. S lévén a kislány tudata nem könyv, hanem élő szövet, a helyszínek, a szereplők arcvonásai, azok elkövetkező sorsa mind-mind dinamikus változásban vannak. Fájdalom, remény és kegyelem a külső és belső történetben egyaránt egymásból gyökerezve születnek. A realitástudat rideg lehatároltságából szinte szédítő visszarévülni a gyermeki lét kusza mentális örvényébe, ahol képzelet és valóság határai nem olyanok, mint egy kőfal, sokkal inkább, mint egy hullámok verte tengerpart. Roy történeteit mindvégig gondolat és érzés belső harca hatja át ebben a mélyen fájdalmas és gyönyörű mesében.

A midenféle love-story hatására síró-rívó Hollywood-szocializált közönség Tarsem Singhtől valódi drámát kap - erről a filmről valóban nem könnyű küldetés száraz szemmel kijönni. Aki pedig még mindig bizonytalan, hogy merjen-e jegyet váltani, annak íme egy kis filmes segítség: A zuhanás nagyon sok tekintetben hasonló darab, mint A Faun labirintusa, mely szintén egy nagyszerű film, ráadásul nem is régi, a hazai mozik tavaly mutatták be. Annak ellenére, hogy a rendezői eszközök jópár vonatkozásban különböznek, csekély kockázattal kijelenthető, hogy aki Guillermo Del Toro filmjét szerette, az Tarsem Singh második rendezését, A zuhanást is értékeli majd.