Debrecen belehúzott: négy kiállítás látható a Modemben a kommunizmusról. De milyen kiállítások! Színes kavalkád sírjában forgó Leninnel, meztelen Marilyn Monroe-val, lobogó hajú úttörőkkel, Sztálinnal és Rákosival, Miki egérrel és Andy Warhol-lal. Igazi kultúrsokk - nem csak erős idegzetűeknek.

A terem megmutatja a kor „túlélőit is”: Mácsai Istvánt (Mácsai Pál színművész édesapja) és Szőnyi Istvánt ma is előkelő helyen jegyzi a magyar képzőművészet.
A festmények után jön az éles váltás: 18-as karika díszíti a falat a „Meztelen igazság” előtt. A fotómontázsok és rövid filmek alkotói egy „Kék orrok” névű, orosz művészeti közösség. Itt aztán tényleg minden van: egymással ruhátlanul enyelgő Hitler és Sztálin, közösülő párok, csókolózó homoszexuális rendőrök. A montázsok górcső alá veszik a vallást is és nem menekül a politika sem: boxeralsót viselő Jézus ül egy kopott kanapén , egyik oldalán a női testű, meztelen Puskinnal, a másikon a férfi testű, meztelen Putyinnal. Jézus egy gyertyát tart a kezében, Puskin öngyújtóval kedveskedik neki. Pikáns, nem?

Az egyik legprovokatívabb alkotás egy videó-installáció 2004-ből: „Amit mindig is szerettél volna látni a tv-ben, de nem merted kérni”. Három valóság show szereplőt látunk a képen: esznek (mit esznek, zabálnak), mellékhelyiséget látogatnak (ülnek a WC-n) és közösülnek (a két férfi felváltva d….ja a nőt). Eltúlzott? Ízléstelen? Hatásvadász? Nem tudom. Mindenesetre, ha az volt a cél, hogy erősen hasson, akkor nálam ezt elérte.
A pucérkodás után a kortárs orosz művészet világa következik. A teremben kétszáz mű látható, így 1949 óta ez a legnagyobb kortárs művészeti kiállítás Magyarországon. Habosított műanyagból készült fehér emberek, kétségbeesett, fejét fogó Miki egér, a kép fölött ez olvasható: „Lenin”. Egészen absztrakt, merész, modern képek, minimalizmus és expresszionalizmus között csapongó alkotások. Irina Csmirjova, a művészettudomány kandidátusa a kiállítás céljaként a párbeszédre hívást határozza meg. A látogatók lépjenek be az orosz kortárs művészek közé és legyenek részesei azoknak a dialógusoknak, amelyek az orosz alkotók között zajlanak. Részemről ezt a dialógust a „Horizontális” című Julikov kép értelmezésével kezdeném: filctollal sűrűn bevonalazott papírlapot látunk. A többi néma csönd…
A kiállítás-sorozat végén megérkezik a „Hétköznapi kommunizmus”. Rengeteg fénykép, beszédesebbnél beszédesebb képaláírások, filmhíradók, plakátterem és egy falra festett fogalomgyűjtemény a korról. Fotókiállítás lévén a főszerep a fényképeké: Latabár Kálmán és Puskás Ferenc bolondozása a Szabadság-hegyen, életkép a Liliomfi című film forgatásáról Darvas Ivánnal, éremözön Helsinkiben. A fotókon a dolgozó nép mindennapjai is láthatók: bevásárlás, piknik, színház, munka. Ha nem tudnék semmit a korszakról, azt gondolnám, hogy az ország újraélte a „boldog békeidőket”. A képeken vidám, elszánt arcú munkások, egyenes háttal vonuló ünneplők, csillogó szemű kisiskolások.
A gyapotszedés, a vas és acél országának építése, a lakók agitálása egy bérház udvarán - egy másik ország körvonalait festik elém. Ezek a képek nem szólnak a korszak szegénységéről, a kitelepítésekről, a rettegésről. Ezek a képek Voltaire gondolatait sugallják: „Minden jól van, minden jóra fordul, minden a lehető legjobban van ezen a legeslegjobb világon.”
És még nincs vége! Az udvaron Sztálin monumentális, rekonstruált szobra áll. Ha kevés lenne a hatalmas monstrum, az eredeti szobor 8 kg-os fülét is kiállították.
Ennyi.
Aki kérdezi milyen volt, annak egy egyszerű mondattal válaszolok: „Nézd meg!”
A Modem négy kiállításnak ad otthont a kommunizmusról. A Szocreál a Rákosi-kor festészetét mutatja be, a Meztelen igazság montázsai tabukat döntögetve vetkőztetik le az egyszerű emberek mellett a vallási és politikai vezetőket is. A Kortárs orosz művészet az elmúlt három évtized orosz képzőművészeit vonultatja fel kétszáz alkotáson keresztül, míg a Hétköznapi kommunizmus az MTI fotótárából szemezgetve tárja a látogatók elé a Rákosi-kor mindennapjait