Nyakunkon az amerikai elnökválasztás, úgyhogy az Egyesült Államok politikai lealjasodásának folyamatát leleplező Tim Robbins film, a Bob Roberts dvd-s megjelenése nem is lehetne aktuálisabb. A Bob Roberts minden kétséget kizáróan a valaha készült legkiválóbb áldokumentumfilm, holott ez nem kis dolog olyan remek vetélytársak mellett, mint az Oscar díjas Jan Sverák-féle Olajfalók vagy a Siklósi Szilveszter által rendezett szintén kitűnő film, Az igazi Mao.

Tim Robbins, az író-rendező-főszereplő célja azonban társaival ellentétben nem az, hogy jól megvezessen minket, majd leleplezve önmagát ránk süsse megtéveszthetőségünk, manipulálhatóságunk, a médiának való kiszolgáltatottságunk jól megérdemelt bélyegét. 

Ez a film inkább Woody Allan áldokumentumfilmjeire A Fogd a pénzt és fussra meg a Zeligre emlékeztet. Semmi átverés, csupán oknyomozó-ismeretterjesztő forma. Valljuk be, nehéz is
lett volna megtéveszteni a népeket olyan főszereplőkkel, mint Tim Robbins és Alan Rickman vagy olyan mellékszereplőkkel, mint Robbins neje Susan Sarandon, Helen Hunt, Jack Black és Bruce Willis.

Tim Robbins ebben az 1992-ben készült, de 1990-ben játszódó filmben látnoki képességről tanubizonyságot téve jósolja meg a neokonzervatív politikai iskola nyolc évvel későbbi zászlóbontását. Döbbenetes látni, ahogy az idős Bush elnöksége idején készült filmben Robbins az ifjú Bush leendő politikájának körvonalait festi fel. A gyakorlati tartalom mellett ugyanakkor egy új politikusi habitus is kibontakozik a szemünk láttára. A hős, Bob Roberts figurája a huszonegyedik század politikus-prototipusának rémisztő hírnöke. Mai szemmel nézve őt nehéz is eldönteni, hogy Blairre, Berlusconira, Sarkozyre vagy Gyurcsányra hasonlít-e jobban. S ahogy az őrségváltás a filmben végbemegy, amikor a fiatal és gátlástalan Bob Roberts átadja a politikai múltnak Pennsilvania addigi szenátorát, a régi iskolához tartozó Brickley Paiste-et, a blairek úgy váltották a thatchereket, a berlusconik az andreottikat, a sarkozyk a chiracokat és a gyurcsányok a hornokat.

Bob Roberts karakterében Tim Robbins megalkotta az anti Bob Dylant, s ezt a párhuzamot a filmben számtalan analógiával támogatja meg. A country-blues énekes Bob Roberts zenei repertoárját - melynek egész albumra való kavalkádja hangzik el a filmben - Tim Robbins fivérével Daviddel közösen írta, s valamennyi egy-egy Bob Dylan dal kifordítása. A hippi mozgalom hősének lemezborítói, albumainak címei, a videoklipek mind-mind gonosz Bob Dylan-kópiák. Így lett a Times they are a-changin'-ből Times are changing back, a Blonde on blonde-ból Bob on bob, a Subterranian homesick blues-ből, a hip-hop őséből Wall street rap. Ha népszerű filmes analógiát keresek, azt mondhatom, hogy Bob Roberts valahogy úgy viszonyul Bob Dylanhez, ahogy agent Smith Neohoz. Bob Roberts Bob Dylan emberi ellentéte, morális csődje és szellemi hóhéra. A kampánykülsőségek és a politikai tartalom egymással szembe fordítása révén Robbins egy politikai Mephistot hoz létre, azt a lázadó, gitáros-szájharmonikás költőt, aki mindeközben fényűzően gazdag, elképesztően sikeres, gátlástalanul soviniszta, szemérmetlen szociális uszító és kiismerhetetlen politikai méregkeverő.

A film Bob Roberts szenátorrá választásának hajmeresztően fordulatos kampányát kiséri végig, s mire a választás lezajlik, már magunk sem tudjuk, kitől féljünk jobban, ki is a démon, Roberts, vagy az, amivé hívei a hatása alatt válnak. A film cselekményének történelmi hátterét az Egyesült Államok első öböl-háborúba "sodródása" szolgáltatja, így az USA hatalmi politikájának kérdései mindvégig a kampány frontvonalában állnak, s e tárgyban is látnoki víziók sora jelzi előre a későbbi évtizedek világpolitikai machinációit.

Semmiképp se hagyd ki, ha tetszett az Amikor a farok csóválja, sőt, jelzem, hogy ez a film még annál is jobb! Kötelező számodra, ha érdekelnek a hatalmi érdekérvényesítés politikai eszközei, de főleg akkor, ha azt kutatod, hogy vajon hová tünt a nép képviselete a népképviseletből, a hon védelme a honvédelemből, a törvényesség a törvényhozásból, a közösség a köztársaságból vagy a démosz (nép) uralma a demokráciából. A Bob Roberts minden kétséget kizáróan remekmű, ha az alkotmány a választójogot a megnézéséhez kötné, nem itt tartanánk.