Vitray Tamás önéletrajzi könyvéből megtudhatjuk, miért nevezték munkatársai Togónak, miért hitték sokáig, hogy leukémiája van, és hogyan fizette meg természetben szomszédnője a kártyaadósságot.
A Kiképzés azonban messze elkerüli a televíziós sikersztorikat. A könyvben az író egyes szám harmadik személyben beszéli el egy kisfiú, Kisneufeld (azaz saját) történetét, aki valahogy átvészeli a háborút, és családja elvesztését is. Megismerjük Annuskát, Kertész Annát, azaz édesanyját, akibe a kisfiú szinte rajongásig szerelmes. Kisneufeld életében igen sok pofon csattan el, ám így is rajongva imádja anyját. Megismerjük Gyulát, Annuska szerelmét, majd nagyszülőket, szomszédokat, főnököket; a színes, érzelmes fordulatokkal teli történeteken keresztül teljes képet nyújt mindenkiről. Sajnos az író azonban hajlamos belefeledkezni részletkérdésekbe, unalmas és lényegtelen történetekbe, és hosszasan fejtegeti azokat, mint például hogyan vált magántanulóvá, ami a szomorú történetek mellett csak pár sort érdemelt volna.
Vitray, azaz Kisneufeld színházi pályára készül gyermekkora óta, ám ahogy az általában lenni szokott, közbe szól az élet. A történeteken keresztül nemcsak személyes történetekbe, hanem a háború eseményeibe, viszontagságaiba is betekintést nyerhetünk- egy kisfiú szemén keresztül.
A könyv 16 fejezetre tagozódik, ám igazából három fontos cselekményszál dominál, részben aránytalanul. A könyv első felében a kis Vitray felcseperedését követhetjük végig, részletesen: Kisneufeld éhséggel, betegségekkel, de bátran végigküszködi a gyermeki éveket, átéli a nyilasok legborzasztóbb tetteit, bújkál és reménykedik. A kisfiú gyakran arra gondol, de jó lenne nem zsidónak lenni, és a további fejezetekből azt is megtudjuk, Kisneufeld megkeresztelkedik.
A könyv második felében felgyorsulnak az események: Vitray a Vígszínházban dolgozik pár száz forintért, majd felvételt nyer a Színművészetire, közben ismét beteg lesz, és bár sokáig azt hiszik, leukémiás, a végén kiderül, „csak” Pfeffer- féle mirigyláza van. Igen röviden mesél szerelmeiről, így hamar átfutunk Terivel, későbbi feleségével, és gyermekeinek anyjával való megismerkedésén is, egy azonban biztos: végtelen imádattal és tisztelettel ír szerelméről.
Az utolsó fejezetekben apró kis kulisszatitkokba is beavat, megtudjuk például azt, kik és miért is nevezték őt Togónak, vagy hogy hogyan mondott nemet az Államvédelmi Hatóság „állásajánlatára”, és ez a hír hogyan jutott el a Szabad Európa Rádióig, illetve Vitray azt is elárulja, mennyire utálta hordani a katona-egyenruhát.
A felnőtt éveket, a Magyar Rádióban töltött időt és a televíziózás első lépéseit az író összesűrítette, e fejezetek már nehezen befogadhatóak, néha érdektelennek az olvasó számára, bár olykor-olykor még megakadhat egy-egy bekezdésen a tekintet.
Ám e rövid részből is kiderül, rengeteg emlék él a riporter fejében élénken, és gyermekkori élményei magát az írót is sokkal jobban foglalkoztatják, mint a „hogyan lettem riporter” téma, ezért a Kiképzés mindenképpen egy kedves, olykor szomorú, olykor megmosolyogtató, őszinte könyv.
