Nagy kár, hogy Jason Statham, ez a jobb sorsra érdemes fiatal angol színész a kiváló Guy Ritchie filmek után engedett a csábításnak, és az ezredfordulót követő évek Chuck Norrisa lett. Mára annyira begettósította magát az akciószerepeibe, ahogy a hetvenes évektől Charles Bronson a Bosszúvágy 1-2-3-4-5 segítségével.

Jensen Ames (Jason Statham) az autósport sokszoros bajnoka, csakhogy a verdák vezetésénél az életvezetés összetettebb feladat. Jensen lumpenprolivá züllött, majd onnan küzdötte föl magát gyári munkássá, az üzem bezáratása után azonban újra utcára kerül. Egyetlen boldogsága szerető felesége és pár hónapos lánya. De csak addig, míg nejét egy merénylő meg nem gyilkolja, hogy aztán hősünkre terelve a gyanút börtönbe juttassa a mit sem sejtő Jensent.

szabadságát, és újra magához vegye nevelőszülőknél "sínylődő" kislányát. Csakhogy a Death Race mezőnyében életben maradni is nehéz feladat.
A Halálfutam sajnos nem más, mint a Menekülő ember, a Remény rabjai és a Bosszú börtönében című filmek meglehetősen pofátlan összegyúrása nyakonöntve még a fentieknél is több erőszakkal, sztereotip karakterek kavalkádjával és jópár olyan jelenettel, ahol a néző úgy érzi, tök hülyére van véve. A börtönigazgató a hetvenmilliós internetes nézettségű verseny kimenetelét sokszor a röhejességig átlátszó eszközökkel manipulálja. Itt van velünk továbbá az "Edző" szerepében Ian McShane, aki egy az egyben Morgan Freeman alakmása még a Remény rabjaiból, de hogy ez a tény ne legyen túl átlátszó, az öregnek nem jut eszébe a fenti filmből ismerős "intézményfüggés" szó, helyette azt mondja rá: "valami szindróma". Mindezek tetejébe pedig a film rendezője egy olyan világot akar eladni nekünk, ahol a börtönből törvényesen és nyilvánosan szabadon engednek egy sokszoros gyilkost, pusztán
mert egy autóverseny öt futamát megnyeri.

A legirritálóbb pillanatok azonban akkor jönnek el, amikor megérkeznek látogatóba a női fegyencek. Valamennyi egy-egy topmodell, sorban a Playboy szétnyitható oldalai januártól decemberig. Éppen így képzeli el az ember a visszaeső női bűnözőket. Kiszállnak a bukszák a kocsiból, belassít a kamera rá a lebarnult mellekre meg seggekre, és megszólal az ilyenkor elmaradhatatlan rhythm 'n' blues borzalom, amire valami luvnya szokás szerint elkezdi gajdolni, hogy "oh, baby-baby! uh sexy-sexy!" Nem értem, minek ezt a jelenetet minden egyes filmbe berakni, de főleg mit keresnek a címlaplányok egy olyan férfibörtönben, ahol széjjelfrusztrált bűnözők autókkal gyilkolják egymást! Ismerem én a szabályt: "Adj el egy filmet szexszel vagy erőszakkal!" Nos, ez egy olyan film, amit erőszakkal adnak el.
Akkor minek ide a szex? Ha meg mindkettőt akarják mindenáron, mert rettegnek a producer haragjától, ha egy centnyi
tervezett profit is elmarad, akkor legalább írjanak rá forgatókönyvet! Mint mondjuk az Elemi ösztön, vagy mit tudom én, oldják meg, csak ne nézzenek már teljesen hülye állatnak, aki néz egy filmet, hirtelen a semmiből feltűnnek a csöcsök, neki meg kikapcsol az agya, mondván: "De jó csöcsök!", a kérdés pedig: "De hogyhogy?!" fel sem merül.
Egy szó, mint száz, a Halálfutam jó példa arra, milyen is, ha egy kidolgozatlan forgatókönyvből alaposan összecsapott film készül. Néhol látványos, nem túl izgalmas és a legkevésbé sem érdekes. Ha egy rendező a képi megjelenítést ennyivel fontosabbnak tartja a sztori kidolgozásánál, nem értem, miért nem forgat inkább videoklipet!
rendező: Paul W.S. Anderson
vágó: Niven Howie
szereplők: Jason Statham, Ian McShane, Joan Allen
Bemutató: október 16.