A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál egyik nagy feltűnést keltő meglepetése a Rachel esküvője (Rachel Getting Married, hazai bemutató 2009 eleje) volt, amely az eddigi visszhangok szerint akár az Oscar-díjig is eljuttathatja főszereplőjét, Anne Hathaway-t.
Anne Hathaway,
Rosemarie DeWitt (Bob Vergara fotója)

Az írónő azt mondja, hogy kislánykorában, a hetvenes évek elején Sidney Lumet és barátja, az ünnepelt koreográfus, Bob Fosse kezdett hasonló erőpróba.
– Fosse mindig szuperelegáns volt, mindig tetőtől talpig feketében járt, apám otthon általában zsírfoltos melegítőt viselt. Fosse feljött hozzánk, látta, hogy apa hogyan rakodik be a mosogatógépbe, és kioktatta: szerinte sokkal több edény is sokkal gyorsabban bepakolható. Erre persze apám mondott neki valami nagyon csúnyát, azután órák teltek azzal, hogy ez a két felnőtt férfi, két sikeres nagy művész stopperrel a kezében ki- és bepakolta a piszkos tányérokat. Komolyan zavarba ejtő volt. De a Rachel esküvője-be pont passzolt.