A szó szoros értelemben életet menthet a Bee Gees együttes Stayin, Alive, azaz Életben maradni című dala. Az Illinois-i Egyetem kutatást végzett medikusai segítségével, akiket arra oktattak, hogy mit kell tenni hirtelen szívhalál esetén a beteg megmentése érdekében.

Az Amerikai Kardiológiai Szövetség ajánlása szerint újraélesztés során percenként 100 mellkasi kompresszió az optimális a normális szívritmus helyreállítása szempontjából. Ez sokkal több, mint a mentést végzők gondolnák.
A kísérletben résztvevő 15 medikus, miközben a tanbabát igyekezett újraéleszteni, a Szombat esti láz című filmből világhírűvé vált Bee Gees-számot hallgatta, amelyben percenként 103 ütem van. A hallgatók jól boldogultak a feladattal, hiszen percenként átlagosan 109 nyomást gyakoroltak a baba mellkasára. Öt héttel később a medikusokkal ismét "újraélesztették" a babát, bár ezúttal zenei aláfestés nélkül, hogy megnézzék, mennyire emlékeznek a tanultakra. Mint kiderült, percenként 113 volt az átlagos kompresszió-szám.
"Ez ugyan több az ajánlottnál, ám inkább legyen valamivel több, mint kevesebb. A zene vezette, ösztönözte a medikusokat, segítve megtartani a szükséges ritmust" - vélekedett a kísérletet irányító David Matlock, aki a közeljövőben a sürgősségi betegellátásnak szentelt konferencián kíván beszámolni a kutatásról.