El kellene már végre felejteni, hogy "mi majd megcsináljuk a magyar Guy Ritchie filmet", ez ugyanis szégyenletesen nem megy. Nem lesz belőle más, mint egy szánalmas kópia, amibe mindent beleloptak, ami egy filmben mozdítható (kamerakezelés, vágás, nyílt erőszak...stb.), ami meg nem (poénok, karakterek, erős dialógusok...stb.) azt hazaiból pótolták. A hazai pedig  gagyi a javából.

Azzal a további rossz hírrel szolgálhatok a Para című film készítőinek, hogy a legutóbbi ugyanerre tett kisérlet, az Argo ennél lényegesen erősebb lett. Ez akkor is tény, ha ugyanúgy csak egy másolat, mint ez, sőt még akkor is, ha maga Árpa Attila, a magyar média rossz szelleme követte el. Ez persze nem jelenti azt, hogy az Argot ne lenne szintén halál kínos Guy Ritchie társaságában végignézni, az mégis tagadhatatlan, hogy zongorázható a különbség a két film között. Az ott főnököt alakító Oszter Sándor például pont annyira meggyőző, amennyire a Parában keresztapát játszó Szervét Tibor hiteltelen.
Vagy hogy más példát említsek, az Argoban van legalább néhány valóban erős állítás, amire évek után is emlékszem (pl. "Mi öten vagyunk, te meg egyen!") A Para sajnos egyetlen ilyen mondatot sem tud. Mindennek tetejébe pedig 2008-at írunk. A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső egy
tíz éves film, a Blöff nyolc éves! Ez az igazi para, hogy mi még mindig itt tartunk, vagy ami ennél is rosszabbul hangzik, mi most értünk ide.

Volt idő, amikor magyar filmeket másoltak nyugaton, így lett a Két félidő a pokolban Amerikában Menekülés a győzelembe, ahol Michael Caine kapta Sinkovits Imre szerepét. Akkor egy katartikus erejű mesterművet sikerült egy vagány kalandfilmre felváltani. Lopás és lopás közt mégis lényeges különbség mutatkozik. Akkor, Amerikában csak egy sztorit loptak el, most Magyarországon egy egész filmes nyelvet. Amit aztán feltöltöttek lapos és humortalan, másszóval sajátosan magyar dialógusokkal.

A klinikai halálon átesett biztonsági őr, Lajos (Csuja Imre) nagy bajba keveri magát. Két nap haladékot kap főnökétől, a műkincskereskedő-bűnöző Faragó úrtól, hogy rendezze többmillió forintos adósságát. Lajos és ezotériáért rajongó barátai reménysugár gyanánt szereznek tudomást egy emberrablásról, s mivel úgy vélik, rablóktól rabolni mégsem akkora bűn, a váltságdíj nyomába erednek. A történet további részét te magad ne tekintsd meg, kedves olvasó!

A Para humora egyetlen témára korlátozódik, mely szerint: "A new age a király! Egyébként nem király, csak el kell játszanunk, hogy az, mert a rendező azt mondta, hogy játszuk el, de nem az! Az egész new age egy hülyeség, de mi úgy csinálunk, mintha hinnénk benne, ettől a néző jól szórakozik majd! Azt fogja gondolni, milyen aranyos hülyék vagyunk, de mi csak eljátszuk ezt nekik, közben végig tudjuk, hogy a new age egy nagy baromság!" Ingát lengetnek, aurát mérnek, kártyát vetnek, gömbbe bámulnak és közben ki-ki kacsintanak a filmből a közönségre, hogy "Micsoda hülyeség ez az ezotéria, ugye te se hiszel benne, kedves közönség, én se hiszek ám, csak úgy csinálok, tudod!" Gyakorlatilag minden poén erre fut ki, ami a húszadik percben még csak unalmas, a negyvenedik perctől viszont kínos, egy óra után már irritáló, egy óra húsz perc múltán pedig egyenesen felszabadító látni, hogy fut a stáblista.

A Para című filmet tényleg kár volt elkészíteni. Rengeteg egyéb ok mellett főleg azért, mert az Internet korában bármikor felrakhatnak hozzá angol vagy egyéb idegen nyelvű feliratot, amit a világ másik felén letöltenek, és akkor mi magyarok - akiknek ehhez a filmhez semmi közünk - megint szégyenkezhetünk.