A történet nem egyszerű, és mintha a felbukkanó figurák is árnyaltabbak lennének a megszokott kunderai történetekben megszokottaknál. De ez nem is csoda, hiszen ezúttal maga Kundera az egyik főszereplő!

A másik Miroslav Dvoøáèek, aki 1928-ban született a csehországi Kostelec nad Orlicí városkájában. A második világháború emigráns cseh hadserege légierejének hősiességén felbuzdulva sok más kortársával együtt a prágai Katonai Légi Akadémiára jelentkezett, ahová fel is vették, 1947-ben. Ezután jött a kommunista hatalomátvétel, és az Akadémia tisztjeinek negyven százalékát kirúgták vagy munkatáborokba küldték (többségükben a brit RAF légierő oktatótisztjeiről volt szó). A kirúgásokat a diákok sem kerülték el, Dvoøáèek osztályát is feloszlatták. A diákok többsége nyugatra szökött és az ottani katonai akadémiákon helyezkedett el. Dvoøáèek is hasonló terveket dédelgetett, és egy prágai barátnőjénél húzódott meg, amíg be nem szerezte a szökéshez szükséges eszközöket (speciális iránytű, túlélő-szerkó és hasonlók), hogy a ©umava-hegységen át Németország nyugati zónájába jusson.

Ezalatt Milan Kundera egészen más életutat járt be: gimnáziumi évei alatt kitűnt műveltségével, és lelkes híve volt a kommunista ideológiának, a sztálini Szovjetuniónak. Ez akkoriban megszokott volt, legfeljebb vannak olyanok, akik ma már szívesebben titkolják akkori világképüket. Kundera belépett a Kommunista Pártba, és cikkeket, szépirodalmi műveket publikált a szocializmus lelkes támogatójaként. Ezek közlésétől most megkímélem az olvasót. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy kortársaihoz képest visszafogottabb volt, és amint Pavel Kohout drámaíró meséli (aki Kunderához hasonlóan lelkes kommunistából lett üldözött ellenzékivé), nem vett részt a május elsejei felvonulásokon sem, ami akkoriban szokatlan volt. Kundera 1948-ban Brnóból Prágába költözött, ahol egyből felvették a FAMU (Filmművészeti Főiskola) rendezői szakára és műveltségének köszönhetően hamarosan a prágai intellektuális fiatalság egyik ismert alakjává vált.

A harmadik főszereplő Iva Militká kisasszony, aki ugyancsak az ifjú kommunisták seregébe állt be, és a prágai Károly-egyetemen germanisztikát és északi nyelveket tanult. Az ő kedvese volt Dvoøáèek legjobb barátja, Miroslav Juppa. Az egyetemen azonban megismerkedett Miroslav Dlaskkal, akivel hamarosan közelebbi kapcsolatba került, és ismerte Kunderát. Ne ijedjenek meg, a szálak még kissé zavarosak, de minden valamirevaló regény így kezdődik – a végére minden szerep tisztázódik majd!

Tehát: Dvoøáèek és Juppa amolyan gyalogos kémek lettek, akik a határon ide-oda szökve, hamis papírokkal felszerelkezve szállítottak híreket és kapcsolatokat az amerikaiaknak. 1951 március 13-án másodszor lépett Csehszlovákia területére, ismét a ©umava erdein keresztül, ahol akkoriban több magányos tanya gazdája is menedéket nyújtott az illegális határátlépőknek, vállalva a kockázatot, és nem kérdezve semmit – amolyan hétköznapi hősök voltak ők, amilyenek számunkra csak a filmekben léteznek... Az egyik szállásadó mindmáig ott él, és szívesen emlékszik vissza azokra az időkre – ő is 21 éves volt akkor, és édesapjával együtt segítették a „veszélyes kémeket”. „Nem kérdeztünk semmit, ők bemutatkoztak, nyilván hamis néven, a mi dolgunk csak az volt, hogy biztonságba helyezzük őket és szállást, ételt adjunk nekik, akárcsak a többieknek.”

Dvoøáèek innen ment tovább Prágába, ahol a villamoson találkozott barátja egykori szerelmével, Iva Militkával, akit megkért, hogy bőröndjét elhelyezze nála a kollégiumi szobában. Iva igent mondott, a bőröndöt letették, és amikor feladatát elvégezte, visszament a kollégiumba, ahol az eredeti tervek szerint eltölthetett volna egy éjszakát, mielőtt visszaindul. Az ajtóban azonban Iva helyett két fegyveres rendőr várta. Azonnal letartóztatták.

„A mai napon 16 órakor megjelent nálunk bizonyos Milan Kundera tanuló, született 1929 április elsején Brnóban, lakhelye Prága VII, Egyetemi Kollégium, VI. György király sugárút, aki bejelentette, hogy nevezett kollégiumban lakik bizonyos Iva Militká. A lány az ugyanebben a kollégiumban lakó Dlasekkel közölte, hogy ezen a napon találkozott a prágai Klárov-negyedben bizonyos ismerősével, Miroslav Dvoøáèekkel. Nevezett állítólag nála helyezte el bőröndjét, azzal, hogy a délutáni órákban érte megy majd. Dvoøáèek katonaszökevény, és Kundera állítása szerint az elmúlt év tavasza óta Németországban tartózkodik, ahová illegálisan távozott.”

Ennyit a most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv tartalmából. A dolog egyértelmű: Iva Militká találkozott aznap kedvesével, akit megkért, hogy másutt aludjon, mert Dvoøáèek valószínűleg ott tölti az éjszakát. Dlask tudott a két emigráns sorsáról, és azonnal megkereste barátját, Kunderát, aki ezután a rendőrségre ment, hogy feladja Dvoøáèeket. Iva Militká is nyilatkozott az ügyben, azt mondta, annak idején az érkező rendőrök erőszakkal ott tartották a másik szobában, pedig ha tudta volna, mi történt, aligha megy haza és mindenképpen figyelmezteti egykori szerelmének barátját. Ez volt az utolsó „találkozásuk”, így érthető, hogy az áldozat a mai napig is a lányt tartja árulónak.

A kérdés már csak az, miért tette ezt Kundera. Hogyan volt képes feljelenteni egy embert, akit még csak nem is ismert? Az biztos, hogy tettének következményeivel tisztában volt, hiszen akkoriban mindenki jól tudta, mi vár a katonaszökevényekre és a kémkedéssel vádoltakra. Halál, de legalábbis pár évtizedes börtönbüntetés. Hogy mint meggyőződéses kommunista ragadtatta-e magát idáig, azt kortársai valószínűtlennek tartják. A másik verzió, hogy Militká akkori kedvese egyszerűen féltékeny volt és bosszút akart állni, legalább a volt kedves barátján. Ebben az esetben azonban felmerül a kérdés, miért nem ő maga tett feljelentést – mellesleg Militká szülei mindvégig őt gyanusították ezzel, és sohasem fogadták be a családba. Dlask sohasem beszélt az esetről, 1990-ben meghalt. Csak annyit mondott, hogy Kunderának szólt a katonaszökevény látogatásáról. A harmadik lehetséges „motívum” még szomorúbb Kunderára nézve: összefügg azzal a „tréfával”, amely világhírű regényének alapmotívuma lett később. Történt ugyanis 1949-ben, hogy Kundera egyik barátja, Jaroslav Dewetter egy levelet küldött Kunderának, amelyben a magas beosztású kommunista funkcionáriusokat kritizálta, és amelyre Kundera hasonló szellemben válaszolt. Mindkét levél a titkosrendőrség kezébe került, és elindult a lavina. Az eredmény sokakat meglepett: Dewettert kizárták a pártból és az egyetemről, Kunderának viszont csak párttagságát függesztették fel. A FAMU-n maradhatott, ahol az 50-es és 60-as években szép akadémiai karriert futott be. Nem tűnik logikátlannak a feltételezés, hogy feljelentése afféle „bűnbocsánat” reményében történt, és jóllehet az archívumok erről semmit sem árulnak el, további pályafutása valószínűsíti ezt a verziót.

Az igazságot azonban ma már csak egy ember ismeri, maga a főszereplő, aki viszont immár negyed százada beszüntetett minden kommunikációt a nyilvánossággal. A leleplező cikk írójának többszöri megkeresésére sem reagált, barátai pedig elhárítottak minden kérdést azzal, hogy megegyeztek Kunderával: nem nyilatkoznak sehol, senkinek az író titkairól. Így aztán várni kell még annak, aki végig akarja „olvasni” ezt a történetet.

A legfrissebb hír, hogy a történet iránt számos cseh és külföldi filmrendező érdeklődik. És valóban: a különös história hálás regény- és filmtéma lehet. Valószínűleg maga Kundera sem írta volna meg érdekesebben.