„Milyen fasza, hogy újra tömegek járnak Ricsére” – mondta némi megilletődéssel Nagy Feró a Beatrice 30. jubileumi koncertjén a Petőfi Csarnokban. Teltház, kígyózó sorok a pénztárnál, a megszokott Ricse-életképhez (babos kendős  szakadtak adják körbe a demizsont), már csak a kutyás-gumibotos rendőrök hiányoztak.

„Minden koncert egy ütközet” – olvastuk Sebők Magya-rock című könyvének egyik képaláírását, és igen: aki volt 1980 körül Beatreice bulin, az tudja, hogy a Ricse-koncertek felértek egy tüntetéssel, egy olyan korban, amikor tüntetni csak a Vietnámot megszálló imperialisták ellen lehetett – a KISZ szervezésében. 

A Beatrice volt az első klasszikus diszkócsapat, majd 1978-tól az első punk-banda, még ha Feró annyiszor elmondta, hogy „azt sem tudtuk mi a punk”.
A Beatrice 30 éves. Igaz, 1981 augusztusától 1984 őszéig nem létezett, de a Backing Group a Csiga-Biga és a Bikini is játszott Ricse-számokat, csak éppen máshogy hívták a zenekart. Amikor 1984 őszén, a Budai Ifiparkot búcsúztató bulin újra összeállt a csapat, Feró úgy érezte visszamegy a volt csajához, mert rájött: nem tud a Beatrice nélkül élni. És ezzel még voltak néhányan… 

Nagy Feró intézmény. Nem szeret hősködni, ezért leírjuk mi: kulcsszerepe volt a szocialista rendszer eróziójában, Agócs elvtárs pedig bekap. Feró most is kívülálló. Sokan bocskait látnának rajta szívesen, de ő Sex, Drugs, Rock and Roll pólóban és babos kendővel a nyakában vezényli a showt, ahogy az ország legjobb showmanjához illik – vérprofin. Persze, fura lehet Dsida Jenő gyönyörű versét a Psalmus Hungaricust ebben a pólóban szavalni, de Ferót eddig se tudta senki rátolni egy ipari vágányra. 

A koncert természetesen hakni volt, mint minden Ricse-koncert, de ez így van rendjén. Ferónak jól áll a Kommunista blokk, a Pancsoló kislány, a Nagyvárosi farkas, a Jerikó és a hülye paródiák. Az persze furcsa volt, hogy minden vendégművésznél hozzátette, hogy ingyen vállalta a fellépést, de hát a közönségre ez nem tartozik. De ez mellékes, mert a koncert – eltekintve a vendégművészek one man show-itól – remek volt. 

Nem értjük, miért kellett Zsöcinek, ennek a drága jó embernek eljátszania az Álmodtam egy világot magamnak című Edda-számot egy szál gitárral? Oké, társíró volt, de hogy jön ez a Beatrice-hez? Az „igazi ricsés” nem szerette az Eddát, ez közismert volt. Lugosi Laca magánszáma is fölösleges kör volt, de mentségére legyen mondva, hogy még mindig baromi jól gitározta a Jerikót. 

lyenkor azt kellene mondani, hogy a koncert kiváló keresztmetszete volt a Ricse-életműnek, de sajnos alig voltak korai dalok. Pedig ha valaki elmegy egy 30 éves jubileumi koncertre, az alapvetően az 1978 és 1981 közötti időszak számaira akarta bekapcsolni magán a nosztalgia áramkört. A negyvenes közönség falnak megy a Nyolc óra munkától és az Azok a boldog szép napoktól, hisz ezeket eleget halotta már a fóliasátras lakodalmakban, viszont az Orwo kazettákra felvett 1980-as felvételekből sajna alig hallottunk valamit. Ennek ellenére nem volt rossz a buli, Feró elemében volt, a zenekara kifogástalanul játszott, de ahogy Poldi bácsi fogalmazta az 1981-es Égig érő fű című ifjúsági filmben: „csak az a szép ződ gyep, az hiányzik nagyon…” A szakadt Ricse, az hiányzott nagyon, amelyik 1981-ben még a nyolcéves Ulmann Mónikából is hülyét csinált.