Madonna szóvivője szerint a korábbi újsághírekkel ellentétben még nem született megállapodás az amerikai énekesnő és brit filmrendező férje között a válásról és gyermekeik elhelyezésének kérdéséről sem.

Guy Ritchie képviselői nem voltak hajlandóak véleményezni a megjelent híreket.
A híres pár szerdán jelentette be, hogy nyolc év után véget vetnek kapcsolatuknak. A jelentések háromszáz millió font (104 milliárd forint) elosztásáról szóltak, amelynek zömét Madonna hozta a házasságba.
A becslések szerint Ritchie mintegy húszmillió fontot (7 milliárd forint) tett a közös vagyonhoz. (Londonban, Wiltshire-ben, Los Angelesben és New Yorkban vannak a párnak ingatlanai.)
A popdívának és a rendezőnek két közös gyermekük van: a hétéves Rocco, és a hároméves, Malaviból örökbefogadott David Banda. Madonnának egy korábbi kapcsolatából lánya is született, Lourdes most 12 éves.