Szinte mindent tudunk a kép keletkezésének történetéről.
Lehel Jenő vasútépítő mérnök készítette 1956. november 1-jén, csütörtökön, kora délután, a Práter utcában. A szerző október végén, november elején – a győzelem napjaiban – öt sétát tett Budapesten, és 6x6-os Kodak Vollenda fényképezőgépével három tekercs 20 DIN-es Fortepan Super filmre összesen huszonkilenc fotót készített a forradalom helyszínein.
Kattintson a nagyobb képhez!
A képen nem láthatjuk, de a helyszínen korábban történtek alapján tudjuk, hogy a fotós háta mögött, az Orczy út felé fordított csővel ott állnak még a 85 mm-es páncéltörő ágyúk, onnan, ahol most a nemzetőrök állnak, nemrég szállították el a kiégett teherautót. Talán nem baj, hogy ennyi mindent leírtam előzetesként, hiszen maga a fotó is igen sok adatot tartalmaz.
Öldöklő küzdelem nyomait viselő utcán járunk. Még érezzük az égő benzin és gumi bűzét, halljuk az ágyúk dörgését, géppuskák kereplését, a sebesültek jajkiáltásait. Tudjuk, itt emberek haltak meg. Látjuk a masszaként mozgó, bámészkodó tömeget, a golyóütötte sebeket a házakon, az úttesten az autók és fegyverek törött, roncsolt alkatrészeit, a kapualjba vágódott, kilőtt BTR-152 páncélautót, mely mögül az imént hordták el a mésszel leöntött halottakat. És, mégis, végtelen nyugalmat áraszt a kép. Az utca tengelyében, a fotósnak háttal álló férfi a József körút felé figyel, de egész testtartása, zsebre dugott keze jelzi, vége a harcoknak, elmúlt a veszély.
Játszottam a fotóval, és – kizárólag saját használatra – kitöröltem a baloldalon látható fiatal fiút. Ekkor találkozhattam a pontosan szerkesztett mérnöki munkával, melynek arányai az aranymetszéshez közelítenek. Így vált egyértelművé, hogy ez a szőke, tizennyolc év körüli (?), többé-kevésbé katonás viseletű srác kakukktojás a képen, ugyanakkor érte, miatta, róla készült a felvétel.
Felhajtott gallérú katonai zubbonyt, nadrágot, csizmát és derékszíjat visel, mellén keresztülvetve heveder, melyből hiányzik három töltény, fején – valószínűleg barna – svájcisapka. Jobb kezével lábhoz, (lábra) tett puskát tart. Bal keze hüvelyk- és mutatóujja között cigarettát fog, talán az elsők egyikét, melyet nem stikliben kellett elszívnia, az előbb szippantott füstöt kissé hátrahajtott fejjel éppen most fújja ki. Nem néz a közelben lévő emberekre, inkább önmagával van elfoglalva. Azt érzem róla, hogy – ezen a helyen vagy a környező utcákban – néhány nappal korábban vált felnőtté. A forradalom benne is megtalálta hősét.
Mióta ismerem ezt a fotót, azóta aggódom a fiúért. Szeretném tudni, ki ő. Mi lett a sorsa? Túlélte a szovjet inváziót, a megtorlást, vagy elmenekült az országból? Megadatott-e neki, hogy térdén lovagoltassa gyermekét, vagy végig kellett mennie az úton, cellájától a kisfogház udvaráig? Kérdések, válasz nélkül…
Azt biztosan tudom, hogy ennél szebb képet nem láttam a – mára hetvenen túli – pesti srácokról.
