Régi vágyam teljesült tegnap: egyedül nézhettem meg egy kiállítást. Egyéni szervezésnek köszönhetően se teremőr, se emberek. Csak képek: sok, sok kép. „A megragadhatatlan maradás” című, legújabb Frankl Aliona kiállítás a Millenáris Piros-fekete Galériájában látható.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-10-28/7834694/fotokiallkicsi2.jpg)
A cím alapján tapogatózhatunk, aztán vagy sikerül kihámozni belőlük valamit vagy nem. A kiállítás legkülönlegesebb alkotásait középen találjuk: a fotóművész elveszettnek hitt családi fotóalbumok negatívjait tárja a látogatók elé. A képek egészen különös hangulatot árasztanak: balatoni móló, nyugágy, a Lánchíd, babakocsi, kerti ebéd. Mindez negatívokon olyan hatást kelt, mintha egy sosemvolt világot akarna megmutatni. Láthatatlan alakok és éles kontúrvonalak egyszerre bontakoznak ki a szemünk előtt.
Az arckifejezések elképzelése (is) fantáziánk dolga, csakúgy, mint a napszak, a színek megfejtése, amitől egészen egyedi élmény nézegetni őket.
A negatívokon girbegurba betűkkel írt, régi emlékkönyveket idéző, naiv sorok olvashatók. Kiegészítik az emlékfoszlányokat, előhívják a sajátjainkat? Talán..
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-10-28/7834694/fotokiall_kicsi1.jpg)
A piros-fekete terem és a megvilágított fotók mégis színt csempésznek a sötét őszi délutánba és még az is eszembe jut, hogy vissza kellene jönnöm újra, hátha közelebb kerülök a „megragadhatatlanhoz”.
Frankl Aliona fotóművész, 1954-ben született Novocserkasszkban. 1980-ban végzett az ELTE angol-orosz szakán, 1987 óta kiállító fotográfus. 1990-től a MUOSZ, 1998 óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. 1998-ban a Budapest Galéria ösztöndíjával Bécsben fotózott. Korábbi fotósorozataiban (Kávéházak, Eltűnő Budapest, Mesterségek, Zsidó Budapest) olyan apró részleteket mutat meg, amelyek fölött a hétköznapi ember gyakran átsiklik. Képei dokumentálnak, a múlt elevenedik meg rajtuk.