Memento mori – emlékezz a halálra! A megrendezett fotográfia műfajának egyik legfontosabb hazai alkotásával foglalkozunk. Bármilyen meglepő, ezt a fotót 1980 és 82 között készítette Török László.

Az ember azt gondolná, hogy a fényképezés egy pillanat műve, esetünkben azonban valóban hosszú idő telt el az első expozíció és a befejezés között.
A kép Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora (Il Cenacolo) című freskójának parafrázisa. Hogy elkészíthesse, Török beszerzett tizenhárom darab – iskolai szemléltetőeszközként használatos – csontvázat (annak idején Samu névvel illettük), több napi munkával összerakta azokat, majd műtermében, egyszerűen megterített asztal mögött beállította a jelenetet. 

Mikor minden alak pontosan Leonardo figuráival megegyező pózba került, egy Hasselbladdal elkészítette a felvételt.
Az elkészült képet túl konkrétnak, érdektelennek találta a fotós. Igaza volt, hiszen a homogén szürke háttér előtt, gyűrt abrosszal letakart asztal mögött megjelenő fehér csontvázak látványa mindössze stílustanulmány szándékát sugallja. Hiába a gondos beállítás, hiába az alig látható puritán kellékek használata, a titkok, melyekért érdemes Leonardoig visszanyúlni, s melyekről Török beszélni akart, nem tűnnek elő. 

A szerző két évvel később érzett rá a megoldásra, ekkor nyúlt ismét a felvételhez. Az egy méterszer egy méteresre nagyított fotót málladozó falfelületre ragasztotta, lefényképezte, majd levette, s ugyanarra a negatívkockára a falról is készített egy felvételt. A gesztus lelket lehelt a fotóba, a műalkotás szintjére emelve azt. A kettős expozíciónak köszönhetően egymásba olvad a két teljesen különböző matéria: a fal a fotó része lesz, a kép részletei pedig freskószerűen jelennek meg a fal foltjai és repedései között. Milyen egyszerű technikai megoldás, mégis új értelmet ad a műnek! 

Leonardo festményén még Jézus mondata –„Közületek egy elárul ma engem” – miatti döbbenet az úr, Török képe a végső nyugalomról szól, amikor nincs már módunk jóvátenni árulásainkat. Nem vigasztal. Jelzi, hogy létünk árnyai, tetteink emlékei maradnak csak utánunk. Létező vagy nem létező lelkünk sorsa hitünk szerint adatik, de minden, amit életünkben véghezvittünk, örökre megmarad lenyomatként világunk arcán. Memento mori – gondolj arra, hogy meg fogsz halni!