November 11-én, kedden este az A38 Hajón lép fel a '80-as évek egyik legendás rocksztárja, Kip Winger. A sokmillió eladott lemezzel rendelkező amerikai énekes/basszusgitáros/komponista speciális, akusztikus műsort ad a magyar közönségnek.

Alice Cooper egykori basszusgitárosa a gitáros Reb Beach-csel, a billentyűs-gitáros Paul Taylorral és a dobos Rod Morgensteinnel alapította meg egykor a legendássá vált Winger formációt. A zenekar semmit nem bízott a véletlenre, hiszen a kevésbé fanatikus rajongók számára is fogyasztható dallamos metálzenét játszottak, amelyre hallhatóan az olyan sztárcsapatok és előadók voltak a legnagyobb hatással, mint az AC/DC, Van Halen vagy a Whitesnake.
A Wingernek azonnal berobbanó sikere lett 1988-ban, amikor több, mint egymillió példányt adtak el első lemezükből, amit főleg a Seventeen című kislemezüknek és a Headed for a Heartbreak című balladájuknak köszönhettek. Második, In The Heart Of The Young című albumukat két évvel később készítették el, amely zeneileg már egy sokkal érettebb produkció lett, és hasonló sikere lett, mint az első lemeznek ezúttal a Miles Away című slágerükkel. Mindezek ellenére sajnos a Winger is áldozatául esett a kilencvenes évek elején bekövetkezett változásnak, amikor a metál és rockzenét háttérbe szorították az akkor divatos irányzatok. Ennek „köszönhetően“ a Pull című albumuk már nem lett igazán nagy siker.
Winger ezek után szólókarriert kezdett, és saját dalokat írt, de stílusa inkább hasonlított Peter Gabrieléhez, mint a nyolcvanas évek hard rock bandáéihoz. Első szólóalbumát "Thisconversationseemslikeadream" címmel jelentette meg 1997-ben, amit egy akusztikus lemez, a Down Incognito követett két évvel később. 2000-ben adta ki a Songs From the Ocean Floor című albumát, amit a legtöbb zenekritikus mestermunkának értékelt.
Egy újabb akusztikus turné után Winger más területeken is kipróbálta magát. Filmzenéket írt, majd újra összehozta a Wingert 2006-ban, akikkel megjelentették a IV című új albumukat és világ körüli turnéra indultak. Winger az új élményekkel feltöltődve újabb szólólemezt írt From The Moon To The Sun címmel, ami hűen tükrözi sokszínűségét zeneszerzőként is.
- Az a fajta művész vagyok, aki mindig is hagyta, hogy a képességeim és a fülem vezessen a helyes irányba – mondta a zenész. – Soha nem kötöttem kompromisszumokat. Ezért az albumért is nagyon keményen megdolgoztam, és elégedett vagyok az eredménnyel.
Annyi bizonyos, az albummal áttörte a stílusok közötti határokat, hiszen rocknótákat ugyanúgy hallhatunk rajta, mint popdalokat és akusztikus szerzeményeket. Ebben igazi zenésztársak voltak segítségére, Rod Morgenstein, a dobos Ken Mary, a gitáros Andy Timmons és Rob Eberhard, valamint a zongorista Alan Pasqua.
Marco Mendoza Trio
A basszusgitáros Marco Mendoza – akit a Blue Murderből, a Thin Lizzyből, a Whitesnake-ből, a Soul Sirkusból ismerhetünk - 2007-ben jelentette meg első szólólemezét. Ezen az albumon énekesként és a hangszerén is brilliánsat alakít, de ebben talán az is sokat segített neki, hogy a Poison, a Whitesnake, a Toto és a Pride and Glory zenészeivel dolgozott együtt, a nótákat ugyanis Richie Kotzen, Doug Aldrich, Ted Nugent, Steve Lukather, Tommy Aldridge és Brian Tichy társaságában vették fel.
Marco Mendoza hangját és stílusát nehéz lenne bármihez vagy bárkihez is hasonlítani, de hallgatván a dögös rocknótákat, leginkább David Coverdale
és Paul Rodgers juthat róla eszünkbe . Marco természetesen le sem tagadhatná, mely zenekarokban játszott, főleg, ha az I Want You, a Let the Sun Shine, az In My Face, a Broken című dalokat hallgatjuk, valamint a címadó Live For Tomorrow-ot.