Blake Fielder-Civil, a brit soulsztár, Amy Winehouse férje kikerült a rácsok mögül. A drogfüggő férfit júliusban ítélték 27 hónap letöltendő börtönbüntetésre, de addigra kilenc hónapot lehúzott az előzetesben, és ügyvédje már akkor jelezte, hogy feltehetően felezni fogják a büntetését.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-11-06/7835140/Amy.jpg)
A brit bulvárlapok korábban kitálalták, hogy az elítélt a rács mögött is narkózott, és akár korábban is szabadulhatott volna, ha belegyezik a kezeltetésébe.
Winehouse, aki maga is súlyosan kábítószerfüggő, ráadásul nincs is jó bőrben, mert ismeretlen betegséggel küzd, 2007-ben ment hozzá a botrányos életű zenészhez Miamiban.
Nem sokáig élvezhették egymás társaságát: a férjet egy 2006-ban elkövetett testi sértésért ültették le. Egy bár menedzserét bántalmazta, majd le akarta fizetni a hallgatásáért.
Az énekesnő, aki több Grammy-díjat kapott óriási sikerű Back to Black című, két éve megjelent albumáért, szintén elvonókúrán volt az év elején. A Daily Mail szerint a kelet-angliai Edmunds Hill fogházból kilépő Fielder-Civilt nem várta a börtönkapunál a koncertjein rendre férje szabadulásáért könyörgő Winehouse.