Kilencven éve, 1918. november 9-én hunyt el Guillaume Apollinaire francia költő. Rómában született 1880. augusztus 26-án, s bár franciának mondjuk, ereiben csepp francia vér sem folyt: anyja lengyel nemesi származású kalandornő, apja valószínűleg olasz katonatiszt volt.
Rómában született 1880. augusztus 26-án, s bár franciának mondjuk, ereiben csepp francia vér sem folyt: anyja lengyel nemesi származású kalandornő, apja valószínűleg olasz katonatiszt volt. Leérettségiznie nem sikerült, így vállalt 1899-ben munkát Párizsban: "négerként" tárcaregényt írt egy újságíró helyett, a Tabarin című lapban cikkeket helyezett el, s rövid ideig egy tőzsdeügynöknél is dolgozott. Leginkább azonban a könyvtárakban ritka könyveket olvasott és jegyzetelt, társaságba járt, költőkkel, lapszerkesztőkkel ismerkedett. 1901 augusztusában a gazdag kölni Milhau családhoz került franciatanárnak, s a családdal együtt a Rajna vidékére költözött. Az itt töltött egy év termései a Szeszek című kötetének "rajnai versei".
1911-ben megismerkedett egy belga kalandorral, akit titkárává fogadott. A férfi ellopott néhány kis szobrot a Louvre-ból, s Apollinaire-t, mint vélt bűntársát, letartóztatták. E vizsgálati fogság emléke A börtönben-ciklus a Szeszek című kötetből. A képzőművészettől sem szakadt el: 1913-ban rövid időre csatlakozott a Marinetti-féle futurista mozgalomhoz, s ekkortájt kezdte írni képverseit, amelyek 1918-as Kalligrammák című kötetének anyagát alkották. Az első világháború kitörése után katonáskodott, 1916 márciusában megsebesült, kétszer is koponyalékelést hajtottak rajta végre, s fejét élete végéig vaspánt fogta össze. Felgyógyulása után Párizsban élt, kiadták A meggyilkolt költő című regényét, 1917-ben bemutatták a Teiresziasz emlői című szürrealista darabját. 1918-ban annyi szerelmi csalódás után révbe ért: feleségül vette Jacqueline Kolbot, "a szép vörösesszőkét". A megtalált boldogság azonban nem tartott sokáig: az Európán végigsöprő spanyolnátha-járvány a költőt is elragadta.