Még sohasem kezdtem ugyanabban a bárban a reggelt, ahol az előző napot befejeztem, de ez most így történt. Legalább nappali fényében is láthatom azt, amit az este sűrű fellegek mögé takart. Most tehát lássuk, mit nyújt egy éjszaka és egy délelőtt alatt második meglátogatott egységünk, az APAcuka.

A név kétségtelenül cuki, azért mondom ezt, mert olcsó poén lenne azzal kezdeni, hogy apacuka, fundaluka... Mindenesetre ötletes, bár sohasem szerettem a kisbetű, nagybetű használatának variálását: nem kell hülyének nézni a vendéget, még rá is kacsintva, hogy érted, APA. Meg cuka. 

Este, mikor megérkeztem, kedvesen jött oda hozzám egy hölgy, hogy mit is szeretnék. Miután megnéztem a választékot, a közép árkategóriás Arany Fácán mellett döntöttem, amit helyesen egyébként – szemben az itallappal – Aranyfácánnak írunk, így egyben, merthogy egy fácánfajtáról kapta a nevét eme nemes nedű. Amint kiürült a korsóm, a hölgy gyorsan hozta is a következőt. Most, így dél felé, negyed annyi vendég között már kb. húsz perce elfogyott a kávém, és elfogyott a narancslevem is, de a főúr sehol. Bár ezzel eléggé egyedül vagyok, mert mindenkihez kiment felvenni a rendelést, nekem már az első adagnál a pulthoz kellett mennem.

Na de, Sebaj Tóbiás, egyelőre kárpótolnak a pálmafák és a hangulatos természetes fény, ami beömlik az üvegtetőn át a télikertbe, merthogy éppen abban ülök, és itt gépelek. Igaz, kicsit hideg van, holott elméletileg elektromosan fűtött a helyiség, így nem pörögnek olyan gyorsan az ujjaim, mint ahogy azt szeretném. Ez a tér szimpatikusabb ebben a pillanatban, mint a belső, sötét étterem rész, ahol – annak ellenére, hogy ebédidő van – nem ücsörög senki. Tegnap persze az volt a szimpatikusabb, el lehetett rejtőzni a kíváncsi szemek elől. 

Egyébként most nem kaptam sem étel-, sem itallapot, ellentétben az estével, amikor nem voltam éhes, mégis ehettem volna, most viszont éhes vagyok, mégsem ehetek. Pedig egyik tegnapi ivócimborám befalt egy komolynak tűnő tonhalas szendvicset, amit most én is kipróbálnék. Pincér! Pincér! Én vagyok a vendég, hahó!

Kedvesen mosolyog, én is mosolygok, nem konfrontálódunk, azért nem veszi észre magát, kedvességével leplezi a figyelmetlenséget. Végre, jöhet az újabb narancslé a szendviccsel, aztán még egy és még egy és még egy kávé. Az árak nem csapnak földhöz, de nem is a talponállók szintjéhez közelít. Egy szendvics hétötven, egy sima eszpresszó kettőnyolcvan. A korsó fácán négyötven, erre még emlékszem tagnap estéről. Meg arra is emlékszem, hogy minden egyes rendelésnél másmilyen korsóban hozták a sört. Azt nem tudom, hogy ezzel a pohárkészlet nagyságát kívánták-e prezentálni, oder egyszerűen csak kevés volt a korsó. Egyszer füles, egyszer fületlen. De azért jegyezzük meg egy orbitális közhellyel, hogy a változatosság gyönyörködtet, ugye. 

Körülöttem mindenki napi menüt eszik, ami mindössze hétkilencven, de nem túl bíztató a külseje, megelégszem ezzel a tonhalas szendviccsel, ami egyébként egyből kettő és hatalmas, minden folyik belőle kifelé. Ez az, végre kaja!
Közben lágyan szól a keringő, élénkítendő a báli hangulatot, amihez ennek a helynek egyébként köze sincs, viszont mindenképp értékelendő, hogy legalább hallanám egy-egy ivócimborám hangját, ha nem egyedül lennék. Az asztalszomszédok viszont elég érdekes dolgokról beszélnek, két jólszituált negyvenes nő, akiknek nem tudom kicsodája-micsodája került előzetesbe. Pszt, pszt! Nem hallom, hogy miért került oda...

Este kissé hangosabb volt a muzsika, persze vadabb is, de meg nem mondom, kitől mi szólt. Túlságosan szerettem volna hallani az asztaltársaságom hangját ahhoz, hogy a zenére figyeljek, amit túl kellett harsogni, így kénytelen kelletlen alakultak ki két-háromfős klikkek az asztalnál azokból, akik még hallották egymást. 

Más volt a vendégek összetétele akkor is és most is. Este inkább művészkedő bölcsészhordák lepték el a helyet, akik vagy műhelytalálkozót tartottak, vagy éppen egyik kedvenc novellájuk elemzésén fáradoztak. Most viszont inkább nyakkendős nyikhajok fenik csillogóan fehér fogaikat az ebédre, aztán mennek vissza az elképesztően komoly munkájukhoz, amellyel valószínűleg már holnapra kivezetik az országot a gazdasági és pénzügyi válságból.

Esténként elég sok program vár a betoppanókra, van itt irodalom, zene dögivel, de elvétve még színházasdit is játszanak a vendégeknek. Ha pedig valaki saját bulit akar szervezni, az kibérelheti a pincehelyiséget, ingyen. Persze a fogyasztás elvárt.