Etilénoxiddal óvhatók meg legjobban a könyveket, dokumentumokat leginkább károsító rovaroktól és más élő szervezetek pusztításától a levéltári anyagok - állapították meg azok a kutatók, akik az 1976-tól alkalmazott gáz védőhatását vizsgálták meg a Fővárosi Levéltárban.
Mindhárom anyagra veszélyesek lehetnek a penészgombák, baktériumok és rovarok. Mindenki látott már megpenészedett, vagy megfertőződött, olvashatatlan papírt. Bizonyos szúfajták akár vaskos fóliánsokon is átrágják magukat, s nem is csak képletesen, mint a könyvbúvár olvasók. Ezeket az élő szervezeteket vegyszereket pusztítják, velük viszont az a baj, hogy a könyveket is károsítják, hiszen a papír is (hogy a könyvek újkori "építőanyagánál" maradjunk) szerves anyag. A dokumentumok gamma sugarakkal történő kártevő-mentesítése - a besugárzáshoz egy időben nagy reményeket fűztek - sem hozta meg a remélt eredményt.
A sugarak ugyanis a papírt éppúgy károsítják, mint a többi élőlényt, még a százszorszépeket is (az ismert regény címére utalva).
A kutatók hosszas vizsgálatok után jutottak el az etilénoxidig, amely gáz halmazállapotának megfelelően nem változtatja meg a papír állagát, ugyanakkor elpusztítja a már említett élő szervezeteket. Nagy előnye ennek a gáznak, hogy nem olyan mérgező, mint például a cián (ezáltal kezelése egyszerűbb), ráadásul - az esetleges pasztörizálással szemben - szobahőmérsékleten is alkalmazni lehet. A sterilizálandó anyagot zárt térben elárasztják az etilénoxiddal, s az előírt idő lejárta után a tárgyakon már nem lesznek élő mikroorganizmusok, sem más élő szervezetek.
Az etilénoxid levegő hatására elég hamar elbomlik, egy baj van csak vele: a kutatások szerint rákkeltő anyag. Lényeges tehát, hogy a kezelés után kellőképpen kiszellőztessék a könyveket, s azokat a helyiségeket, ahol a könyvek állnak.
A Fővárosi Levéltárban megvizsgálták, hogy milyen mennyiségű etilénoxid marad meg az ott őrzött iratokban a sterilizálás után. Kutatási jelentésükben rögzítik: háromféle anyagot vizsgáltak meg. Az 1976-ban először alkalmazott sterilizálási módszerrel fertőtlenített iratokat, az 1990-ben a budapesti Bazilika altemplomából a levéltárba szállított anyagot, és a 2003-ban különböző levéltárakból ide származtatott és itt fertőtlenített iratanyagot. Megvizsgálták azt is, hogyan alakult az etilénoxid a koncentrációja azokon a helyeken, ahol az iratokat tárolják.
Az elemzések szerint a tárolási helyeken nem lehett kimutatni maradék etilénoxidot. Az iratok legtöbbjénél is ez az eredmény dominál, de érdekes módon néhány papírcsomóban maradt csekély - az egészségre már nem ártalmas - mennyiségű vegyszer.
A legkorábban sterilizált iratok legtöbbjében a mennyiségi kimutathatóság alsó határánál kisebb koncentrációjú etilénoxidot mértek. Ugyanakkor viszont ennek az értéknek a kétszeresét találtak az 1799-es óbudai német nyelvű - úgynevezett reparációs - könyvben, háromszorosát pedig a Rókus kórház 1852-es pénztárnaplójában.
A 2003-ban sterilizált iratok között már magasabb értékeket is találtak. A régi rendszerbeli Minisztertanácsi Hivatal egyik 1986-ra datált irattartó dobozában és a budafoki polgári védelmi bizottság irataiban az előző vizsgálatokban nyert eredmények tízszeresét is mérték. Ám ez a mennyiség is csak töredéke a veszélyesnek tartott dózisnak.
Az viszont talány, hogy miként őrizték meg az iratok lapjai az etilénoxidot. Talán az lehet a magyarázat, hogy e dokumentumok papírjainak gázmegtartó képessége valamilyen okból nagyobb, mint a többieké. De mivel az etilénoxid igen illékony, a tárolóhelyükről kikerült iratokból a vegyelemzések óta már ez a csekély mennyiség is eltávozott.
