2008 a Biblia éve. Megjelent A Biblia Manga. Jelentőségéről körülbelül ezzel el is mondtunk mindent. A multikulti maga, amikor két Londonban élő fekete srác a zsidó-keresztény hagyomány és a japán popkultúra összeházasításán fáradozik.

A multikulti maga, amikor két Londonban élő fekete srác a zsidó-keresztény hagyomány és a japán popkultúra összeházasításán fáradozik. A manga alkotói médium szerepet szánnak alkotásuknak, remélik, sokan kézbeveszik a Szent könyvet a képregényük hatására. Kétlem!: aki istenek, a zsidó történelem, törvénykezés és hagyományok, netán a keresztény mitológia iránt érdeklődik, nem valószínű, hogy a manga olvasásával alapozná meg e tudását. Viszont a manga-olvasók körében is kevés lehet azok száma, akik Sikuék műve alapján kedvet éreznének a bibliofiliához. Akárhogy is, valószínűleg mégis lesz egy vékony olvasói réteg, akik a rajzolt oldalakon mellékelt szövegdobozok útmutatása alapján fellapozzák a katolikus vagy a protestáns bibliát, s felfrissítik emlékezetüket, összehasonlítják a verziókat, netán el is olvassák az adott passzusokat.

De most maradjunk tárgyunknál, mely valami fura elgondolást követően ritka gyenge, lila-ködös borítóval bír, amely a Dávid és Góliát párviadalt ábrázolná, amely nyilván az Ószövetség és Újszövetség könyveiből a legkitüntetettebb történet. De az vesse rá az első követ, aki maga nem követett el még hibát.

A kiadvány hangsúlyozza feldolgozás, interpretatív mivoltát, tehát pusztán egyfajta értelmezésként kell tekinteni rá. (Én például, szívesen megtekintenék más manga-interpretációkat is.) Igaz, hogy az Ószövetségi sztori izgalmasabb (akciódúsabb) és tetemesebb is szövegileg, mégis feltűnő az a szerkezeti felépítés, miszerint a kiadvány egynegyedét teszi csak ki az evangéliumok és az apostolok cselekedeteinek, levelezésének és János látomásainak rajzba álmodása. Pedig maga ez utóbbi megért volna külön egy misét! Ráadásul a magyar kiadás nem a teljes verziót közli, ahogy az angol kiadásokban is vannak eltérő változatok: a teljes feldolgozottságtól a rövidtettekig. Milyen fura, hogy pl. Eszter könyve kimaradt, míg mondjuk Dávid 18. zsoltárja bekerült. Van vajon teljes manga-változata a zsoltároknak?

A manga-alkotók nem voltak valami merészek, persze ha lettek volna, akkor az apanázs és az egyházi támogatás is elúszott volna (lásd Biblia éve). Például a Bibliában szereplő nagyszámú szexjelenet finoman árnyékba (satírozásba) merült, ellenben a vérengzések, gyilkolászások kellő számban jelen vannak. De nem is ez a fő kifogásom, nem kell biblia-pornó, főleg mangásítva, elég azt hozzágondolni (lásd Lót és lányai), hanem a nyelvi összetettsége. A magyar fordítók igyekeztek a hűség nem túl könnyű feladatának eleget tenni, hol parafrazálják, hol szó szerint idézik, hol a katolikus, hol a Károli fordítást, ahogy az angol nyelvű szöveg is több bibliafordítást hasznosít (pl. Jakab korabelit). Ellenben némi – nem! –, jelentékeny regiszter-hullámzás tapasztalható, mintha nem tudták volna eldönteni az alkotók, hogy kinek és hogyan is szóljon a művük. Az emelkedettebb, irodalmibb szóhasználat mellett jelen van a (nem a Bibliából idézett) szleng, jassznyelv, gettó-szólam (király, tesó, stb.), s ez utóbbiak teszik élettel telivé, érdekessé a már untig ismert és ismételt történetet. Amíg a képi világ jobbára elég silány, legalábbis nem igazán bűvölt el, fogott meg (a Füles régi számainak fekete-fehér alakzataiban több élet volt, mint ezekben a légypiszokszerű figurákban), addig a nyelvi tér állandó izgalmat kívánt volna. Kár, hogy nem tudták ezt az alkotók beteljesíteni, fontosabb volt számukra a „szöveghűség”, mint a művészi hűség. Tényleg, sajnálatos!

Azért így is vannak pozitív kezdeményezések, például, hogy Mózes első öt könyvét maga a szerző meséli el rabbinikus módon (retrospektíve) visszafelé tekintve az időben, még akkor is, ha nem is volt idő. Többször a képkockákba kerülnek anakronisztikus képi elemek, pl. Jób történetében (67. oldal), vagy a Jézus példázatában a könyörtelen szolgálóról (161. oldal) vagy a sátáni megkísértésnél (151. oldal). A legviccesebb két oldalt Jónás története inspirálta (126-127. oldalak), itt a minimalisztikusan színre vitt történet kellő iróniával figurázza ki ezt a kopasznak és szangvinisztikusnak ábrázolt krapekot, aki később majd Pinokkióként tűnik fel a fikciók tengerén (nem ebben a mangában).

Szívesen vettem volna néhány apokrif irat mangásitását is, de nem kizárt, hogy a mangAttack következő támadásai során erre is sor kerül majd.

A jóérzésű és művelt közönség jobban jár, ha a mellékletként csatolt szerzői utószót olvasásra sem méltatja, tipikus esete annak, amikor a szerző félreérti, félreértelmezi saját művét, annak jelentését és jelentőségét.

Most már ilyenünk is van, örvendünk! Jöhet a végítélet!