Leszoktunk a falinaptárakról, mobiltelefonból nézzük meg hányadika van, vagy az íróasztalunkra pillantunk, az asztali naptárunkra, amelyet a vállalatunk ajándékozott nekünk aranyozott céglogóval, vagy az autódílerünk adta a téli gumi csomag mellé. Pedig a falinaptár jó dolog.

És nem ez az egyetlen tanulság. A tanulságot és egyben heti idéznivalót a portrék mellé rendelve „vehetjük magunkhoz”. A naptár valójában fotóalbum, 53 kiváló fényképfelvétellel, de míg egy albumot az átlapozás után a polcra tesszük, a naptár minden nap velünk van. Az ötlet tehát zseniális. Elegáns promóció, mely felmutatja a kiadó a portfólióját, ugyanakkor mégis csak írókat, költőket látunk, olyan szerzőket, akik így részei lesznek a mindennapi tervezéseinknek. Ha egy hétig nézegetem Kertész Imrét, valószínűleg leveszem újra a Kaddist a polcról. Talán azért ezt a könyvét, mert ebből idéz a szerkesztő. Valószínű, hogy ő választotta az idézeteket. Vagy a szerzők? Csupa-csupa izgalmas kérdés.
Persze, izgalmas bepillantunk íróink lakásába. Ugyanakkor vannak, akiket nem a lakásukban fotóztak le. Például Bartis Attilát. Őt miért nem ott? Csupa-csupa izgalom. Talán mert Berlinben készült a felvétel? Talán. Aztán: mi alapján készült a sorrend? Valószínűleg születésnapra datálták a szerkesztők. Kemény István október 28-án született, és az egyik képét a 44. héthez párosították. De hová került a másik kép?

Az izgalmak fokozódnak. A naptár egyébként elegáns produkció. Garaczi egyik idézete a még a Jelenkornál megjelent Mintha élnél című könyvéből van.
A kiadvány bizonyára izgalmas társalgási téma is lesz... Például: milyen lett volna, ha csak havonta egy szerzőt szerepeltetnek? Ki kell volna a kiválasztott tizenkettő? Kik maradnak ki? A kiadványban huszonhat alkotó kapott helyet, akik kétszer tűnnek fel a naptárban.
Persze, a legizgalmasabb a dolgozószobák kulisszája. Darvasi László számítógépének desktopján rengeteg doksi van fenn, Závada polcán ott a Kor-képek című MTI-s fotóalbum - talán forgatta az Idegen testünk írása idején.
A barnított képek egy-egy ihletett pillanatot örökítettek meg, a beállítások nem modorosak, a kép és a szöveg arányai jók. Vannak oldalak, ahol kézírásosak az idézetek, talán azok a kompozíciók a kalligrafikus finomságuknak köszönhetően szebbek, de a produkció egésze szimpatikus és elegáns.