A South Park Egy kis Tourette (La Petit Tourette) című, nem olyan rég készült és sugárzott része ismét roppant érzékeny a nagy társadalmi kérdéseket illetően. Noha a néző Kenny karakterén keresztül szinte valamennyi rész során kénytelen szembesülni az erőszakos halállal, a sorozat mindenféle köntörfalazás nélkül mutat be olyan betegségeket, rendellenességeket, melyek rendre a társadalmi tolerancia és az empátia kérdését teszik aktuálissá.

Káromkodni csúnya dolog? Kivételes helyzetek mindig akadnak. Ilyen például, amikor valakinek Tourette-szindromája van. Ez egy neuropszichiátriai idegrendszeri betegség; a páciens akaratlan mozgásokat és/vagy irányíthatatlan hangadásokat végez, mely akár káromkodás is lehet, és sokkal inkább megnehezíti a beteg életét, mint mondjuk a környezetéét. Eric Cartmannek erről persze más a véleménye.
Cartman egy játékbolti nézelődés során fedezi föl egy másik kisfiún a Tourette-szindróma „szépségeit”. Jóllehet a legtöbb ebben szenvedő kisgyerek (és felnőtt) inkább szabadulna tüneteitől – ezért is láthatjuk az epizódban az érdekvédelmi csoportjukat, mely legalább annyira érzékeny és karakán, mint mondjuk egy feminista szervezet –, Cartman a végtelen szabadság mámorát leli meg a betegségben: akkor káromkodik, amikor akar, és azt mond, amit akar. Elsősorban természetesen antiszemita nézeteit igyekszik hangoztatni, ám amikor „tragédiájából” országos tévéműsort akar csinálni, Kyle, aki a kezdetektől fogva átlátott rajta, közbelép, hogy meghiúsítsa gőgös tervét.
Mindez persze magának Cartmannek is jól jön, ugyanis időközben „szindrómája” átcsap egyfajta valóban kontrollálhatatlan, saját maga számára is ijesztő szókimondásba. Ezekben a pillanatokban nem csak olyanokat mond ki, amiket „nem szabad”, de olyanokat is, amikre „nem gondolt”. Vagyis Cartman tudatalattija működésbe lép, a hirtelen, véletlenszerű szókimondás pedig meglehetősen kínos, kompromittáló emlékek és vágyak közvetítésével leplezi le a kövér fiú sebezhetőségét.
Hogy mindebből mi a tanulság? Alighanem az, hogy aki olyan „babérokra” akar törni, melyekhez semmi köze, könnyen lehet, hogy végül saját magát hozza igen kellemetlen szituációba. Különösen, hogy tudatalattink annyira védtelen, irányíthatatlan és ellenőrizhetetlen, mint az inger, mely tüsszentésre késztet, vagy az a tikk, mely a Tourette-szindrómára jellemzően olyan mozdulatok megtételére vagy hangsor kibocsátására készteti a beteget, melynek képtelen ellenálni, akárcsak egy tüsszentésnek.
Az Egy kis Tourette egyébként ismét kivívta az érzékenyebb lelkületű nézők felháborodását – a South Park történetében nem először zúdul a készítőkre a „nép haragja”. Nyilvánvalóan azoknak a nézőknek a haragja, akik – mintegy tikkszerűen – csak a szavak és a képek szó szerintiségére reagálnak…