A magyar irodalom bővelkedik a jobbnál jobb novellaírókban; hogy csak a „klasszikus” szerzőket említsük, a műforma hazai megszilárdulásában Kosztolányi, Krúdy vagy Móricz Zsigmond neve megkerülhetetlen. Az új évezredben pedig többek között Cserna-Szabó Andrásé

Ugyanakkor nem éppen habkönnyű prózaformáról beszélünk: a novella nem csak terjedelmében mutat túl a rövidtörténeten – mely a honi irodalomban szintén jelentékeny forma –, de a sztori összetettségében is, melyet a novella elénk tár. 
A cselekménybonyolítás, a sűrítés, a karakterformálás a novellában nem annyira vázlatszerű, mint a rövidtörténetben, de messze nem olyan összetett, mint egy regényben. Éppen ezért ingoványos talajon egyensúlyoz, aki novellaírásra adja a fejét, és nincs könnyű helyzetben a szerző, hiszen az önmagában is a talpán megálló történetnek úgy kell fölépülnie a szavakból és a dolgokból, hogy azok kerek egészet alkossanak, ne keltsék a vázlatosság érzését, de ne is törjenek egy félkész regény babérjaira.

Cserna-Szabó András tapasztalt novellista; új kötete, a Puszibolt ugyancsak ezt a műformát részesíti előnyben. A számozott írások között akad persze rövidtörténet is, a meghatározó azonban a novella, a kötet szerkezete pedig ennek a műformának a felépítését tükrözi. A történetek ugyanis egy éppen csak fölskiccelt városkában játszódnak, a szereplők pedig vissza- visszatérnek a különböző szövegekben. Új élményekben lesz részük, többet tudunk meg róluk, mint amennyit egy korábbi írás sejtetni engedett belőlük. Ily módon a könyv közelíthető a regény műformájához, de mégsem az; a novellákból összeállítható egy kép a fiktív városkáról és lakóiról, de a szövegek nem állnak össze egy „nagy elbeszéléssé”. Persze, ma már – ismeretes – nem beszélhetünk „nagy elbeszélésekről”, a mikrovilág mikroszkopikus megragadása, a több kisebb pillanat rögzítésének sajátos elhelyezése, a fragmentált történet darabkáinak összeillesztése ugyanúgy képes fölvillantani valamit abból a fiktív, de ismerős világból, melynek története a maga kerekségében nem beszélhető el.

A Puszibolt szereplői, a fülszöveg tanúsága szerint, a boldogságot keresik, majd amikor megtalálják, gyorsan el is veszítik. „Bezárt a puszibolt”, mondja ki valaki lépten-nyomon egy-egy sztoriban, az elbeszélések mégsem tragikusak vagy végzetszerűek. Jóllehet a boldogság keresése és elvesztése számos izgalmas nehézséggel szembesíti a városka lakóit, az elbeszélések hangneme inkább felszabadult, derűs – még ha helyenként rezignáltan derűs is –, az olvasóra kikacsintó, játékos. 

Érződik a Nyugatos hagyomány: már a szereplők névválasztása (pl. Kifor Koppány, Fleckenstein Aurél, Badar Anna, Hullám Rodrigó stb-stb.) ironizálni látszik azon az egyébként Kosztolányi által is hangoztatott prózaírói „szabályon”, miszerint a szereplőnek válassz olyan nevet, mely az átlagtól ugyan elüt, de ne válassz olyat, mely túlságosan különleges lenne. Nos, Cserna-Szabó novellái innen nézve nagyon is nyomatékosan utalnak saját hagyományukra, illetve erőteljesen demonstrálják fiktív voltukat; rendre szembesítik az olvasót, hogy kitalált történetet olvas. Olyan történetet, mely akár meg is történhetne, sőt nagy valószínűséggel (valahol) meg is történik, ez a történés azonban csakis irodalomként képes feltárulni.

Éppen ezért természetesnek tűnik, hogy a novellák az ún. „mágikus realista” írásmódot találják igen kényelmes eszköznek. A „valóságos” keretek közt, tehát valóságos térben és időben, valóságos díszletek közt játszódó történetekben gyakran előfordul valami, ami felrúgja a paktumot a „valószerűséggel”, ezek a „mágikus” elemek viszont – például, hogy életre kelnek a városka szobrai, vérzivatarról érkezik meteorológiai jelentés, pimasz öregasszony-kísértet csimpaszkodik a csilláron és így tovább – olyan természetesen épülnek be az elbeszélés menetébe, hogy a felépített fiktív világ szerves, kiiktathatatlan elemei lesznek. Senki sem botránkozik meg rajtuk, senki sem húzza föl a szemöldökét: ilyen a világ, és kész. Az életben föllelhető varázslat tehát úgy képzeletbeli, hogy bármikor könnyedén valóságossá tehető, méghozzá egy történet elkezdésével, egy könyv kinyitásával. Ezen a ponton pedig rés keletkezik a „valóságon”, és már nem itt, hanem az irodalom valóságában vagyunk. Azon a helyen, ahol szövegek egész serege igyekszik fölmutatni, mire gondolunk, amikor egy jól sikerült pörköltben vagy a házilag gyártott konyakban leljük meg a boldogságot.

A Pusziboltban talán nem kapható minden, amire szükségünk lenne – a nyitó novella terebélyes bolti eladója széttárná a karját: nincs, nem is volt, nem lesz, amit éppen keresünk –, de válogathatunk a kellemesebbnél kellemesebb portékák közt. Jó vásárlást mindenkinek.