Az előadás egy workshop eredménye. Laza, ismerkedős, kóstolgatós, tapogatós, lendületes, érzéki, érzékeny pillanatokkal. A Színművészeti Egyetem második emeletén a színészek együtt várakoznak a közönséggel az előadás előtt. Beszélgetnek, keresik az ismerősöket.

Mire mindenki leül, ők is elfoglalják helyeiket a színpad két oldalán egymással szemben elhelyezett székeken. A díszlet két fogas és hat szék. Az ötletes, improvizáción alapuló jelenetek közül soknak sikerül átlépni a nevettetésen és a gyakorlat keretein, és megtalálni valódi, mély fájdalmakat, problémákat, szépségeket, és ehhez egy nyelvet, egy olyan réteget, stílust, amiben meg tud szólalni.

Igazi lírai etűd Vesztl Zsófi és Lőrincz Sándor szerelmi kettőse, ami többször felbukkan az egy óránál kicsit hosszabb előadás folyamán. Első találkozásunk „történetükkel”, egy másik jelenet hátterében zajlik, ebből a mozgó tablóból később robbannak ki. Nem nevezhető ez valódi történetnek, a lyukakat nekünk kell kitölteni, mögé képzelni. Hirtelen sötéttel kezdődik az előadás. Feljön a fény és a színészek pár másodperces ízelítőt adnak későbbi jeleneteikből. Bejön egy szomorú arcú lány és felakasztja magát a fogasra. A többiek elmennek mellette, rá dobják kabátjukat, esetleg odaköszönnek, míg végre megjön, akire várt, kedveskedve magyarázkodik, leakasztja, vállra kapja, és kicipeli a viháncoló szerelmét. Később visszacipeli, egy székre ülteti, mellé ül, átkarolja, egymásra dobják lábukat, és egy újságot olvasnak hosszasan egyszerre, mialatt egymás szájába adják a cigarettát, becézik egymást, és csókolóznak. Párhuzamosan megy egy másik kettős jelenete. Leteszik az újságot, a lány a fiú ölében pihen. Menjünk moziba? Nem tudom. Nézzük meg a naplementét? Nem tudom. Kivegyünk egy filmet? Nem tudom. Főzzünk? Nem tudom. Nem tudom… a fiú felpattan, és üvölteni kezd a lánnyal, aki még mindig rajta csimpaszkodik. Szenvedélyes csók. Mit akarsz csinálni? A lány lecsúszik, fenékkel a földre puffan. Nem tudom.

A fiú a székekből építkezik. Akármi lehet. Bejön a lány, és a fiú kéri, szálljon fel a hajóra. De inkább berendezhetnénk a lakásunk. A fogas legyen az evező. De lehetne olvasó-lámpa, és mindig olvashatnánk az ágyban. Vigyázz vihar jön, feszül a vitorla. Te vagy a vitorla. Fúúú, fúúú. Kapitány ott egy sziget, kiköthetnénk, kapitány elveszítjük, kapitány kössünk ki, van rajta egy kis ház. Elsüllyedünk, a hajó széttört. Szétúsznak a tengeren a székek, és a fiú feláll és kiül. A lány még kiabál, majd egyszercsak megáll. Mi van? Semmi. Én kiszálltam, te meg benn maradtál.

Az előadás alkalmat ad a kibővült társulat új tagjainak bemutatkozására. Érdekes embereket, kreatív, gazdag fantáziájú színészeket ismerünk meg. Saját nevükön szerepelnek, mégsem saját történeteket, inkább szituációs játékokból kinövő, hol erősebb, hol kevésbé kiforrott jelenetek füzérét hozzák létre. Az előadásnak nincs egy íve, nincs egy meghatározott szervező elv, ami a jeleneteket rendszerezi, egyenrangú elemekként funkcionálnak. Az előadás befejezése is egy gondolkodást mutat, nem lekerekített, nincs lecsengetés. Izgalmas színházkeresés az egész vállalkozás. Várjuk a folytatást!