Emlékezetes, telt házas koncertet adott a Takács vonósnégyes, a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta népdalénekes pénteken este a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban; kéthetes amerikai turnéjukon hat városban szerepelnek.
A két négytagú zenekar és az énekes 2002 óta lép fel a Bartók Béla és a népzene kapcsolatáról szóló műsorral; a korábbi években már Európában és Amerikában is turnéztak, a New York-i Carnegie Hallba is meghívták őket. A mostani körúton fellépnek a többi között Clevelandben, Bostonban és Los Angelesben.A Capitolium mögött levő Kongresszusi Könyvtár előadótermének közönsége felállva, fütyülve tapsolta vissza a művészeket a színpadra.
Az 51 éves Kossuth-díjas Sebestyén Márta az MTI-nek elmondta: a két együttesen keresztül Bartók és a népzene kapcsolatáról szól a programjuk; Bartók tételei közé illesztik be a népzenei dallamokat, énekeket. A Muzsikás megszóltatja az eredeti dallamokat, a Takács-kvartett pedig bemutatja az azokból Bartók által komponált műveket; a koncert végén pedig a két együttes közösen adja elő a Román népi táncokat.

"A közönség választ kap arra, hogy Bartók milyen dallamokat hallhatott, amelyek ihletet adtak neki" - mondta Sebestyén Márta, a magyar kultúra követe. A koncert - amelyen a Bartók-darabok mellett több ballada, tánczene, sőt még egy fonográfbejátszás is elhangzik - sajátos kombinációja az egészen archív anyagoknak, a XX. században hallott élő hagyománynak, valamint annak, ahogyan Bartók azokat feldolgozta. "A bartóki eszme, elképzelés, folyamat színpadi megvalósulása" - fogalmazott az énekes. Elmondta, hogy közönségük vegyes; "több generációs ez a zene, egészen idős emberek és fiatal anyukák is jönnek kisgyerekekkel".
"A közönség eddig, bármilyen indíttatásból is jött el, minden helyen állva, tapsolva, kiabálva követelte a ráadást, büszkén mondhatom, hogy ez így volt" - fogalmazott az énekesnő. Úgy érzi, mondta, hogy a műsor a különböző típusú közönségeket is megérinti érzelmileg, amire felszabadult örömmel reagálnak.
Arra a kérdésre, hogy a 2009-es amerikai magyar kulturális évadon is képviseli-e majd Magyarországot, Sebestyén Márta úgy felelt: "boldogan társulok, csatlakozok, valamiféle formában itt leszek biztos".