Az utóbbi évek James Bond filmjeit látva sokszor gondoltam, hogy "Na, ilyen rosszat még nem láttam!", ez azonban igazából nem volt egyéb, csupán egy az élmény által hangolt szubjektív benyomás. Amit ez után a film után éreztem belül, az egész más volt.

A legnagyobb 007-es közhely, mégis igaz, hogy Sean Connery volt az igazi és az egyetlen. George Lazenby orbitális tévedés volt, maga a figura is, de még sokkal inkább a film, melyben Bond például megházasodik! Roger Moore tagadhatatlanul egyedi stílust és fanyar humort csempészett a 007-es ügynök karakterébe. Jelenetei elvitathatatlanul sokat tettek hozzá a legendához, emellett az ő filmjei technológiai ugrást is jelentettek Bond számára, autóból tengeralattjáróvá, majd repülővé átalakuló sportkocsiról Connery még csak nem is álmodhatott. Timothy Dalton egy meglehetősen sótlan figurává léptette vissza a királynő ügynökét, de az ő filmjei még tagadhatatlanul kémfilmek voltak.
Pierce Brosnan feltűnésével kezdtek a Bond-mozik egyre inkább akciófilmekké válni. Bár maga a karakter nagyon alkalmas volt James Bond figurájának életre keltésére - sokszor juthatott az ember eszébe, hogy Brosnan
eleve hordoz valami fesztelen eleganciát a 007-es ügynök jelleméből - a filmekben nem volt sok köszönet. Aztán megjött Daniel Craig, hogy végleg áthozza Bondot a XXI. századba. Csakhogy aki megérkezett, már nem sokban különbözik Steven Segaltól.
A Quantum csendje olyan mértékben gyalázza meg a Bond-hagyományt, amihez a rajongók évtizedek alatt se szokhattak hozzá, s ami ha mondjuk a hetvenes, vagy akár a nyolcvanas években történik, a nézők garantáltan vért hánytak volna. Daniel Craig feltűnése óta nincs Q, a brit titkosszolgálat speciális kütyükért felelős mérnöke. (Ilyen az eddigi húsz Bond-moziból mindössze egyszer fordult elő.) Ennek megfelelően nincs fűrészelős óra, melyel Bond a kellő pillanatban vághatja le a csuklójáról a köteleket, nincs cigaretta, melyből robbanólövedék lövell ki a főgonosz sameszának az arcába, és egyáltalán nincsen semmi ilyesmi. Craig feltűnése óta nincs Ms. Moneypenny, a Bondba fülig szerelmes titkárnő. (Ilyen az eddigi húsz Bond-moziból mindössze egyszer fordult elő.) Ő az egyetlen nő, aki igazán és őszintén szereti a 007-es ügynököt, lévén az egyetlen, akinek alkalma volt megismerni őt.
Eltűnésével a Bond-hagyomány fontos színfoltját veszítette el.
Ez a film azonban nem pusztán a korábbi Bond-mozik tükrében kelt kiábrándító benyomást, önmagában nézve is rémületesen gyenge. Azt már Daniel Craig színrelépése, a Casino Royale óta tudhatjuk, hogy a 007-es ügynök valójában ipari alpinistából képezte tovább magát Yamakasivá, nos ezt a röhejes benyomást a Quantum csendje tovább mélyíti. Bond úgy ugrál tetőről toronydarura, onnan erkélyre, abból liftaknába, hogy egy macska már régen kitörte volna a nyakát. Az extrém-sportoló Bondot egyre nehezebb komolyan venni, de ez még mindig a legkisebb baj.

A Quantum csendje című akciófilm ugyanis egy annyira érthetetlenül ostoba cselekményt sóz a tisztességes mozijegytulajdonos közönségre, hogy az már rémületes. A párbeszédek például annyira pengék és akkorákat ütnek, hogy legtöbbszőr baromira nincsen semmi értelmük. Hogy mást ne mondjak, a filmből számomra speciel nem derült ki, hogy mi is az a quantum, és főleg, hogy mért van csendben. Olyan az egész, mintha egy jó szándékkal forgatott tízperces kampányfilm lenne, mely a Bond-tradició kiüresedésére igyekszik felhívni a világ mozirajongóinak a figyelmét, mondván: "Ettől mentsük meg a Bond-legendát!" Csakhogy ez nem az. Ez az új 007-es film, százhat perces és komoly!
Bond valósággal fuldoklik önmaga lazaságában, miközben hibát hibára halmoz. Akit ki kellene hallgatnia, azt megöli, akit meg mindvégig meg akar ölni, azt a végén életben hagyja. Hogy miért? Annyira rossz a film, hogy az nem is igazán vagyok kiváncsi a válaszra. A mozielőadás szó szerint tetemes részét akciójelenetek teszik ki, melyeket Bondhoz abszolút méltatlan csöpögős melodrámák és tök érthetetlen dialógusok szakítanak meg. Néha már az az érzésem, hogy ez a Craig-Bond annyira titkos ügynök, hogy történetesen rám, mozilátogatóra se tartozik, hogy min dolgozik éppen, pont elég, ha látom, hogy ugrik ki ejtőernyő nélkül a repülőből. (Más kérdés, hogy a film még ebben a tekintetben is gagyi, ezt ugyanis Roger Moore Bond szerepében már megtette egyszer, és az sokkal vagányabb volt ennél, akkor ugyanis az ellenségéről, Jawsról szedte le az ernyőt a levegőben, és nem a csini barátnőjébe csimpaszkodva nyitotta ki.)
A rendező, Marc Forster valószínűleg úgy gondolta, a nézők respektálják, ha a cselekmény csupán minden második mozzanatát értik, úgy gondolják majd, hogy egy igazi kémsztoriba csöppentek, ahol a dolgok úgy a homályban vannak, tök izgi! Ahhoz azonban nyolc általános se kell, hogy a sztori lépten-nyomon szembeszökő butaságai önmagukat leplezzék le. Csak, hogy egy példával szolgáljak, Bond ellensége Dominic Greene megkisérli megöletni a barátnőjét, ami nem sikerül neki, a lány leleplezi a férfi szándékát, a pofájába vágja, hogy meg akarta gyilkolni, válaszul Greene mégsem végez vele, egy kicsit smárolnak meg pezsgőznek, aztán nyíltan eladja annak a tábornoknak, aki kinyírta a nő családját, hadd végezzen vele is, de Bond megmenti a szépséget, aki egy hét múlva megint együtt bulizik Greene-nel valami koktélpartin. Szóval a világ legveszélyesebb bűnözője három egymást követő kisérlet
során se képes megölni a saját csaját, aki folyton ott dörgölődzik a nyakán.
A film cselekményének annyi valóságalapja mindenesetre van, hogy Bolíviában 2000-ben egy amerikai nagyvállalat valóban privatizálta az esővizet. Tömeges népmozgalomnak és utcai harcoknak kellett kibontakozni, hogy a cég és az annak "tulajdonosi jogait" védelmező bolíviai karhatalom meghátráljon, a víz pedig újra társadalmi tulajdonba kerüljön, addigra azonban nem kevesen haltak meg az aszály és az összecsapások következtében. A rendező rossz ízlését mutatja, hogy ebben a filmben a víztől megfosztott bolíviai tömegek valóságos birkák, föl nem emelnék az öklüket, csak tűrnek, csak várnak, míg meg nem jelenik James Bond, az angol királynő titkosügynöke, és fel nem szabadítja a nyomorultakat a privatizátorok rabigájából. A valóságban a bolíviai nép önmagát szabadította fel, Nagy-Britannia pedig a legcsekélyebb érdeklődést sem tanusította a víz latin-amerikai privatizációja kapcsán.
Az brit titkosszolgálat filmbeli szoftvereit látva megnyugodhat a mozilátogató, a világ jó kezekben van, az MI6 technológiailag még mindig előbbre jár, mint ő. Miközben a szabadversenyes kapitalizmus az utolsókat rúgja, azért még főlkínálja mindnyájunknak a nagy álmot. Az iPhone 3G-vel, a Samsung Omnia i900-zal, az LG KS20-szal vagy a Nokia 5800-zal már százezer forintért Te lehetsz James Bond! A Quantum csendje azonban bebizonyítja, hogy ez azért még mindig nincs így. Ennél sokkal többre nem való ez a film.
Bond ezúttal ráadásul korábbi szerelméért, a Casino Royale végén meghalt Vesper Lyndért akar bosszút állni, ez pedig annyira, de annyira idegen a királynő titkosügynökének jellemétől, hogy az már-már kifejezhetetlen. Már maga a szerelmi elfogódottság fogalma is elnéző félmosolyt vált ki az egyszeri Bond-rajongóból, hát még minden akciófilm visszatérő motívum-sablonja, a bosszú! Ezek a jellemvonások félő, hogy egyszer és mindenkorra kiforgatják önmagából a 007-es ügynököt, akinek nagyobb médianyilvánosság előtt zajló temetését a rajongók lassan igazán megrendezhetnék már! Akit ugyanis mostanában a filmvásznon látunk, az nemhogy nem James Bond, de még csak különösebben jó haverságban sincsenek. Ez még akkor is igaz, ha Daniel Craig alkatánál fogva cseppet sem alkalmatlan Bond szerepére, mindez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a karakter végső inflálódása az ő személyén keresztül zajlik.
Aki látott már James Bond-mozit a jobbak közül, az azért ne nézze meg ezt a filmet, hogy meg bírja őrizni az illúzióit a királynő titkosügynöke iránt, aki viszont még sosem látta az igazi Bondot, de egy ütős akciófilmre vágyik, annak azt ajánlom, hogy a Quantum csendje helyett inkább kölcsönözzön ki egy Don "The Dragon" Wilson filmet, mondjuk a Mozgó célpontot vagy a Kickboxharcos 8-at!
rendező: Marc Forster
forgatókönyvíró: Ian Fleming, Robert Wade, Paul Haggis, Neal Purvis
zeneszerző: David Arnold
szereplők: Daniel Craig, Olga Kurylenko, Gemma Arterton, Judi Dench