Bécsben él fiaival Malek Andrea, de rendszeresen jelen van magyar színpadokon is. Újabb produkcióit műfaji sokszínűség jellemzi, a dzsessz és sanzonok révén vall a maga megélte csodákról és csalódásokról. Mindemellett az almafákról is van mondanivalója.
- Ez az első élő lemezfelvételem. Az ötlet megszületése pontosan megfogható: a lassan három éve működő Malek Andrea Banddel éppen egy fellépésre próbáltunk, s én nézegettem ezeket a szuper fiúkat, milyen éretten játszanak együtt. Akkor határoztam el, hogy ezt meg kell örökíteni, mielőtt elromlik. Hát azóta sem romlott el, sőt egyre több az ötlet, tavasszal turnét tervezünk - újságolja a művésznő. - A dalokat nekem írták a szó szoros vagy átvitt értelmében, vannak a CD-n latin, dzsessz és popdalok, elvarázsolt musicalek áthangszerelve, illetve sanzonok; egy szóval világzenének nevezhetném. Nagyon élvezem az együttjátszást, és már alig várom, hogy felléphessünk az új dalokkal kibővített nagykoncerteken.
Szüleinek, Toldy Máriának és Malek Miklós zeneszerzőnek, karmesternek megmutatja-e előzetesen a dalait, kér-e véleményt tőlük?
- Nagylány vagyok már! A szüleim pedig megbíznak bennem, hagyják meglepni magukat azokkal a dolgokkal, amelyeket vállalok.
Énekesi pályáját a musicallel kezdte…
- Ez a mai napig is kíséri az életemet, játszom a Macskákban és Jason Robert Brown kétszemélyes zenés újgenerációs színházi drámájában, a Volt öt évünkben. Tudom, hogy musicalénekesként szereztem hírnevet magamnak, hálás vagyok érte a sorsnak. Talán sokan egyetértenek velem abban is, hogy e műfaj lehetőségeit már a pályán töltött első öt év során nyolcvan százalékban kiaknáztam, s időközben megismerkedtem az élet musicalidegen, kevésbé "csicsergős" oldalaival. Sokszor hívnak fellépni ünnepségekre, vagy rendezvényekre, néha még mindig musicalt kérnek tőlem, de már sokszor énekelhetek új vagy régebbi dalokat, amelyeket nagyon szeretek és általuk sokkal többet mesélhetek el magamról, a bennem lakozó csodákról és csalódásokról. És ha azt kérik tőlem, akkor szívesen megyek egy szál gitár kíséretével is énekelni. Az I Love A Piano című önálló estemmel pedig zongora-ének duó formában járjuk az országot. Mindegyik teljesen más műfaj, szakmailag más feladat, másoknak szól, de én nagyon élvezem a változatosságot, szeretek tanulni.
Jól sejtjük, hogy gyerekkorától arra készült, hogy a családi hagyományt folytatva a színpadon, és mindenképpen énekes-zenés szerepkörben érvényesüljön?
- Állítólag kijelentettem kislánykoromban, hogy híres színésznő leszek, de szerintem csak a szüleimet akartam heccelni, nem gondoltam komolyan. Aztán hétévesen zongorázni kezdtem, és mivel otthon mindig jó zene szólt, a finom leves mellé jutott bőven művészi táplálék is. Nem lehetett kikerülni a dolgot. Itt mindenkiből zenész lett. Ma már világosan látom, büszkeség, hogy ennek a családnak tagja lehetek.
Felnőtt fejjel miként értékeli édesanyja 1970-es lépését, hogy a gyermekei kedvéért hivatást váltott, a színpadról lemondva az oktatásnak szentelte magát?
- Sokáig azt gondoltam, a tanítás esetleg hosszú távon nem okoz majd neki akkora örömet, mint az éneklés. Ma már látom, a folyamatos siker romboló hatással lehet az ember lelkére és fizikumára, a legtöbben kiürülnek, kiégnek, és csak hosszú szünet után képesek megint maradandót alkotni. Olyan ez, mint az almafa, ha éveken át erőltetjük, hogy minél többet teremjen, egyszer csak feladja és megbetegszik. Hagyni kell, hadd legyenek nem termő időszakok. Az a tápanyagfelvétel, a töltekezés ideje. Ezt az időszakot megspórolta az én mamám, mert egyik napról a másikra váltott, és ma már rengetegen neki hálálkodnak, hogy megtanította őket énekelni.
Egy ideig Ön is "pihentette magát". S ha jól tudom, éppen akkor vetett véget a visszavonultságnak, amikortól saját lábán kellett megállnia, s két gyermekét egyedül nevelnie. A közönséghez való visszatérése ráadásul nem is szülőhazájában, hanem Ausztriában történt...
- Az én tápanyagfelvételem körülbelül öt évig tartott, született két csodálatos gyerekünk. Azóta is a legfőbb energiaforrás az életemben a két fiam. Az éneklést, a tanulást sosem hagytam abba, csak átértékelődtek a dolgok, amikor mama lettem. Táncolni jártam megint, új dalokat tanultam angolul és németül, kerestem a lehetőségeket Ausztriában, ha már oda sodort az élet bennünket. Németül az első produkció ideje alatt beszéltem először, de közben már vendégszerepeltem Győrben a Mennyei híd című drámában. Nagy lendülettel fogtam újra hozzá a dolgokhoz, azóta ügyesedtem a szervezés területén is. Szerencsére családom minden tagja és a barátaim is segítenek és támogatnak.
Milyen feladatok várják most Bécsben?
- Három éve szerepeltem először a Teatro csapatával. A társulat profilja, hogy tehetséges gyerekek és profi musicalsztárok együtt hoznak létre produkciót. Az igazgató, Norberto Bertassi, minden évben színpadra alkalmaz egy ismert ifjúsági regényt, gyerekkönyvet. Musicalt ír belőle és nyáron, amikor nincs tanítás, előadjuk. Idén Az állatok konferenciája című Ka:stner-művet hoztuk létre közösen. A sikerre való tekintettel a produkció novemberben a bécsi Stadthalléban vendégszerepel. Jómagam Alois-t, a művészlelkű, sértődékeny, de aranyszívű oroszlánt játszom, nadrágszerepben.
És Magyarországon?
- Rendszeresen szerepelek itthon is. Legutóbb Győrben énekeltem a Friends Big Banddel, a csodálatos Budapest Jazz Orchestrával közös koncerteken lépek fel. Április óta játszom Odettet a Nemzeti Színház Vesztegzár a Grandhotelben című előadásában. Rendszeres vendég vagyok a Művészetek Palotájában, ez a hely különösen kedvez az újdonságoknak. Sokáig voltam folyton termő almafa, most megtaláltam azokat az embereket, akikkel szívesen dolgozom, megleltem az irányt, ahová a szívem húz. Zenész barátaim segítségével új utat fedeztem fel az emberekhez, bátrabban, őszintébben fogalmazok. Szeretem nevelgetni az almáimat, ha három termett, akkor hármat, ha kétszáz, akkor kétszázat.
