Mivel a Bibó estéje című könyv az ún. szakmának készült, tehát nem népszerűsítő történelmi munka, így az alábbiakban arról szeretnénk meggyőzni olvasóinkat, hogy érdemes belefeledkezni Huszár könyvébe.

Huszár két témát jár körül, illetve a két témában írt Bibó-leveleket tár a nyilvánosság elé. Miről van szó? A kötetből többek között megismerhetjük Bibó és Borbándi Gyula levélváltásait. Bibó reflektál Borbándi De Ungarische Populismus című könyvére, illetve Arany Bálintnak ís kifejti egy levélben véleményét a Magyar Közösség peréről. Mindkét levél része egyik legnagyobb gondolkodónk történelmi végrendeletének, melyben Bibó fontos észrevételeket tesz a népi mozgalommal kapcsolatban, éleslátással analizálja a két háború közötti magyar jobboldalt. 

A legmegdöbbentőbb azonban Donáth György utolsó szó jogán elmondott beszéde (1947). A perből - mely afféle próbaper volt a később futószalagon gyártott koncepciós ügyekhez - egismerhetjük az egyre arrogánsabb kommunista diktatúra mechanizmusait. 

Számos olyan témát kavar fel Bibó, melynek megítélésében máig nem jutott nyugvópontra a magyar közélet. Itt van például a két világháború között parlamentalizmus kérdése. Bibó szerint a Horthy-rendszer nem volt azonos a fasizmussal, szerinte a konszolidációs időszakban konzervatív rendőrállam volt, autoritárius módszerekkel vezetett parlamentarizmus. Jó tudni. 

Aztán: a kommunista belügyi propaganda a Magyar Közösség tagjait egyszerűen fasisztának tartja, pedig a Közösség tagjai elleni perben is kiderül: számosan voltak a Magyar Testvéri Közösség tagjai közül olyanok, akik részt vettek az antifasiszta ellenállásban. Donáth beszédéből kiderül, hogy gondolatai alapvetően zavarosak, különösen, amikor a magyar fajt próbálja meghatározni. 

Valami sajátságos népi politika körvonalazódik itt, mely ingoványos terepen próbál lavírozni, így aztán sokszor megsüllyed. A könyv először tárja fel a titokzatos - Závada Pál idén megjelent Idegen testünk című könyvében is megidézett - Magyar Testvéri Közösség ideológiai háttérét. Megtudhatjuk azt is, hogy a Közösség egy-egy rendezvényén Kodály vezényelte a Psalmus Hungaricust. Nehéz meghatározni, hogy mi is volt a misztikus homályban maradt Magyar Testvéri Közösség, nem véletlen, hogy a történész szakma se nagyon vizsgálta, pedig az egyik legizgalmasabb fejezete a magyar történelemnek. 

Talán a dokumentumok összeillesztése mellett érdekes lett volna bizonyos konzekvenciák levonása is, de ezzel Huszár Adós maradt, így alapvetően szöveggyűjteményként kell az olvasók figyelmébe ajánlanunk a könyvet.