Az Úr a zsenialitást bizony kifürkészhetetlen, s emberi elme számára sokszor értelmezhetetlen szempontok szerint osztja. Hogy hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy nemrégiben rájöttem arra is, hogy Ridley Scott a filmgyártás Mike Oldfieldje.

Nemcsak azért, mert szintén angol, és szintén a legnagyobb a szakmájában, de főleg, mert szintén rossz ízlésű zseni. Az a rendező, aki olyan legendás, minden szempontból átütő erejű filmeket volt képes vászonra vinni, mint a Szárnyas fejvadász vagy a Thelma és Louise később hogy gyalázhatja meg a pályáját Hollywood olyan kirakat-hulladékaival, mint a G.I. Jane vagy a Gladiátor?! A kérdés a levegőben marad, Scottra pedig rendkívül nehéz lelkesen hivatkozni, mert amint felmerül a Nyolcadik utas: a Halál, valaki szóba hozza a Szélvihar című kalandfilmet.

A Hazugságok hálója szerencsénkre a rendező jobb dobásai közül való. (Ez Scottot ismerve aligha jelenthet mást, mint hogy a következő filmje nézhetetlen lesz.) Rendkívül elmés és fordulatos történet egy meglehetősen kényes témában. Nagy erénye, hogy nem hamisít és nem manipulál direkt eszközökkel, mint az e tárgyú filmek többsége, inkább farigcsál egy kifejezetten hihető és valóban csavarós sztorit a szemünk láttára formálódó történelem keretei közé. Azok számára sem röhejes a film, akik jártak már a Közel-Keleten, holott ez gyakran előfordul antiterrorista mozik esetében.

Edward Hoffmann Roger Ferris főnöke. Ferris a terepen dolgozik, Hoffmann műholdon követi és telefonon vezérli őt. Ügynökségük, a CIA azzal a küldetéssel bízta meg őket, hogy göngyölítsék fel a nemzetközi terrorizmus szövevényes szálait, és fogják el az öngyilkos mártírok vezérét, aki középkori módon szervezi újabb és újabb akcióit, ezért a high-tech eszközökkel dolgozó titkosszolgálat számára gyakorlatilag láthatatlan. Az ügynökség munkatársainak szövetségese is akad az arab világban, Hani, a nagy hatalmú muszlim playboy legalább annyira ellenséges az országára szabadult fanatikusokkal, mint maga a CIA.

A rendező nem tűnik túl bevállalósnak, amiért Leonardo DiCapriora tök ugyanolyan szerepet osztott, mint amit A téglában meg a Véres gyémántban játszott. Leo nem is sokat változtatott azokon a figurákon, inkább emlékezetből lenyomta őket újra. "Nagyon keményen nyomom már nagyon régen, nem is tudom hogyan bírom, de még csinálom, értse meg főnök, hogy már nem bírom tovább csinálni ezt a melót, kiszállok, nem bírom, na, rohadjon meg, csinálom még egy kicsit, de nem bírom már, nem lesz ennek jó vége, főnök, ki vagyok készülve, nem bírom ezt a nyomást, keményen csinálom, de rohadtul kemény meló, főnök, értse meg, kiszállok, már nem bírom..."

Russell Crowe-ra egyre könnyebb Ridley Scottról asszociálni. Lassan annyira, mint Sergio Leonéról Clint Eastwoodra vagy Martin Scorssese-ről Robert DeNirora. Negyedik közös filmjükben Crowe a rendezőtől nem túl jelentős, de annál intrikusabb szerepet kapott. Aki azonban mindenkit lejátszik a vászonról, az milliárdos arab tartományurat, Hanit alakító Mark Strong. Nem csupán a színész nevéhez méltóan erőteljes alakítása, de figurájának a cselekményben elfoglalt központi szerepe és lebilincselő személyisége emeli a mellékszereplőt főhőssé.

A Hazugságok hálója egy megtekintésre érdemes film, mely igyekszik reális képet formálni a közel kelet rázós politikai viszonyairól, emellett jóval kevésbé megy bele a "ki a terrorista és ki az antiterrorista?" adok-kapokba, mint sok egyéb mozi. Ami pedig a legfőbb értéke a filmnek, az a valóban kiválóan megírt forgatókönyv, melynek hajmeresztő fordulatairól eszemben sincs ehelyütt többet leírni, inkább ajánlom mindenkinek, hogy tekintse meg a filmet, és élvezze, hogy hogyan verik át azt, aki azt hiszi, hogy átveri azt, aki éppen átveri őt. Vagy mégsem?